2013. július 9., kedd

örökség

ma reggel a langyos baracklekvárt nyalogatva, friss, házi kenyérrel beletunkolva arra gondoltam, hogy milyen kivételes helyzetben vagyok én, hogy mindezt megtehetem. 

sokan odáig vannak a nagymama által főzött lekvárért, a Rózsi néni házi kenyeréért, de saját maguknak eszükbe sem jut, hogy ezt meg lehetne, vagy meg kellene tanulni ahhoz, hogy a miénk maradhasson, és hogy majd a mi gyerekeink és unokáink is úgy jöjjenek hozzánk, hogy na idén milyen lekvárt tettél el? mutasd, hadd kóstoljam csak meg? és hogy csinálod, hogy kell? többször mondták már nekem, hogy a 21. században lekvárt főzni hülyeség, a cukor és a gyümölcs drága, és különben is elmész a boltba és megveszed, ahogy a kenyeret is a péknél. na de aztán mégis sóvárogva emlékeznek a házi kenyérről és a lekvárról, ugye, de ezeket a fortélyokat első kézből megszerezni az igazán tuti tipp, az erre fordítható idő meg mint tudjuk, véges.

ne légy rest, csináld! mondjuk igaz, hogy mindennek van ára, ezeknek a dolgoknak többek között az, hogy nem számít, hogy mikor lesz vége a napnak (tegnap este fél10 után álltam neki a magozásnak egyébként), és nem számít hogy mikor kezdődne a következő (ma ráértem volna 7-kor kelni, de fél6kor nekiláttam a főzésnek), és van hogy a friss kenyér is kisül már reggelire. így lehet, hogy 3 gyerkőc és futás mellett a ribizli dzsem és a mentaszörp mellé felkerül a polcra a házi baracklekvár is, úgy, ahogy azt az anyukámtól tanultam meg főzni, és úgy, ahogy (remélem) a lányok is megcsinálják majd, ha eljön az ideje. mert azért bolti lekvárral a bukta, a palacsinta, a zserbó valljuk be, nem az igazi, ráadásul pontosan tudjuk, hogy mi van abban, amit mi magunk rakunk el: gyümölcs, cukor, és az ég világon semmi más. :)

aztán persze szembesülök azzal is, hogy sokszor amikor emlegetem, hogy én mennyire lusta vagyok, azt mondják, hogy teeeee? dehogy is! ne már! ... igazuk van. tényleg nem vagyok én olyan lusta. csak kényelmes. de az nagyon. szóval most viszlát számítógép és helló függőágy, mert mára mint aki jól végezte a dolgát, a sziesztaidőt bizony ott töltöm majd! :)

2 megjegyzés:

  1. Nincs véletlenül egy receptes blogod, hol örökölni lehet tőled? :)) Ezt nagyon jó volt olvasni!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát tervezem hogy majd leirogatom, de hogy mégegy blog... kizárt. :D

      Törlés