2013. szeptember 25., szerda

Nem lehetne-e?

Az én kedves Uram megkérdezte tőlem ma reggel, hogy nem lehetne-e, hogy ne ilyen későn járjak el futni. Mert hogy egyébként tényleg későn megyek: fél7-7 körül  vacsiznak a gyerekek, utána lefürdetem a kicsit, A. 7-8 körül ér haza, akkor lefektetem a kicsit, utána zuhanyoznak a nagyok, és mire a gyerekek vízszintesben vagy legalább ahhoz közel vannak, akkor húzom fel a cipőm, jó éjszakát kívánva a családnak. Ez legtöbbször 8 után van, de előfordul hogy 9-kor indulok, és mivel most már legalább 1 óra a futásom, 10 után érkezem, de volt már hogy hosszú futás után 11-körül értem haza, utána nyújtás, zuhany, stb, és majdnem éjfél, mire ágyba kerülök. Szóval igen, kedves tőle hogy félt, vagy hogy szeretné ha nem éjszakáznék, de nem is értem hogy gondolta. Felvetettem a lehetőséget, hogy amint hazaér én indulok is, és akkor 12 óra munka után hullafáradtan, amikor ő is álmos-éhes-koszos, megkaphat 3 álmos-éhes-koszos gyereket, de kétlem hogy erre vágyna.

Ilyenkor azért elgondolkozom azon, hogy az elmúlt néhány év alatt vajon feltűnt-e neki, hogy minek vagyok én itthon, mit csinálok amíg ő dolgozik, mi a szerepem akkor ha hazajön, stb, de lehet kipróbálom hogy tényleg amint hazaér, én lépek is, mondjuk úgy egy héten keresztül, vagy amíg el nem hangzik a kérdés, hogy nem lehetne-e hogy mégis később menjek. :)

Egy s..ggel két szülőin....

Nem először fordult elő a probléma, hogy egy hátsóval kell(ene) két szülői értekezletet végigülni, de hát van akkora, hogy mégis megtehetem, ugye. Néha ugyan felvetődik, hogy ááááá, nem egy napon lesz a két csoportban, de aztán valahogy mégis úgy alakul hogy de, én meg így jártam, rendszerint majdnem utolsóként távozom az oviból emiatt, oda se neki. Amiért meg akartam írni ezt a bejegyzést, nem is ez, hanem az, hogy ismét felvetődött néhány dolog, ami erőteljes szemöldökfelhúzásra ad okot. 

Már-már szokásos a "beteg gyereket nem viszünk oviba" témakör, mert hogy hol a határ betegség esetén, ugye. Van aki beviszi a náthás gyereket (mint pl én is), amitől néhány anyuka kiakad, de Milán pl szeptembertől májusig náthás, mégsem megoldás ha nem jár, főleg hogy neki már kötelező, mivel elmúlt 5 éves. Vannak viszont olyan anyukák, akik az egyik nap fosás-hányással vagy épp magas lázzal küzdő gyereket másnap is beviszik, gyógyszerrel jól megtömve, még olyanok is, akik amúgy otthon vannak kisebb tesóval, tehát még csak nem is munkahelyféltés az ok, na ez már tényleg a meredek kategória, még akkor is ha én magam úgy gondolom, hogy az immunrendszer attól (is) fejlődik ha edzésben van. Most új óvodavezetőnk van, (elméletileg) szigorúbbak lesznek ez ügyben a pedagógusok, és nem fogják átvenni a szülőtől a beteg gyereket, "vigye ahova akarja" alapon, na erre mondjuk kíváncsi leszek.

Az ovi nálunk reggel 6:30-tól 17:00-ig van nyitva. Ez mondjuk egy gyereknek eleve nagyon hosszú idő, főleg a kiscsoportos korosztálynak, de látom hogy a helyben dolgozó szülők is rohannak a gyerekekkel már oda nyitásra, majd délután értük hogy még zárás előtt el tudják hozni őket, vagy külső segítséget vesznek igénybe, de nem egyszerű... és még nem beszéltünk mondjuk egy budapesti 8-f5-ig tartó munkarendről, ahová már reggel fél7-kor elindulni késő, 5-re meg kizárt hogy bárki is hazaérjen. Mindegy, ez van, az összes helyi ovinak ez a nyitva tartása, és biztos sokaknak nehéz, de ha már egyszer ide jár a gyerek, akkor nincs más lehetőség, valahogy meg kell oldani a dolgot. Az óvodavezető most külön kérte a rendszeresen későket (mert egyszer-egyszer, baleset, forgalmi dugó, stb esetén előfordul, és ilyenkor a szülők általában telefonálnak is...), hogy amennyiben nem érnek oda 5-ig a gyerekért, kénytelenek lesznek átadni a rendőrségnek, aki értesíti a gyámhatóságot... hozzáteszem valahol jogos, de azért mégis igen keményen hangzik. Nem lehet hogy ezek szerint szükség lenne arra, hogy tovább legyen nyitva az óvoda? Legalább az egyik az 5-ből.

Lecserélték a kaja beszállító céget is. Az egyik csoportos óvónéni szerint a kaja pocsék és kevés is (a vezető óvónő szerint nem), és valószínűleg így is van, mert bár a gyerekek nem panaszkodnak, rendszeresen farkas éhesen érnek haza, fél5-kor már elhangzik az "anya mit lehet enni ami azonnal készen van?", majd fél7-kor vacsoráznak 1-2 egész szelet kenyeret, és ha A. hazaér (7-fél8) még mellé ülnek és mennek a falatkák jobbra-balra, és egyik csemete sincs elhízva, sőt. Azért tavaly ilyen nem volt... Milánék csoportjában megszavaztattam az időnkénti nasit, nem feltétlen kötelező jelleggel, de felvetettem hogy ha a szülők nagy része nem tiltja az édességet (mert vannak ám ilyenek is), akkor időnként bevihetnénk 1-1 csomag kekszet, nápolyit, akármit, és ha szar vagy kevés az ebéd, uzsi, akkor mehetne nekik valami ilyesmi desszert, oké hogy nem túl nagy a tápértéke, de mégsem lehet bevinni pl szendvicset, a gyümölcsöt már amúgy is a szülők viszik, szóval a lényegen nem változtat. A szomorú csak az, hogy havonta 9-10 000 Ft/gyerek a kaja az oviban teljes áron, és a gyerekek tényleg éhesek... 

Miután végighallgattam az összevont szülőit, mentem az egyik csoportba, miután vége volt ott is, mentem át a másikba, és ott ért a mély megdöbbenés, ami már csak hab volt a tortán. Az egyik gyerkőc anyukájával beszélt az egyik óvónő, hogy mozgással meg ezzel-azzal mit lehetne fejleszteni, és a gyerkőc rendszeresen bepisil alváskor, és ráadásul, feltehetőleg, szeretethiánya van a gyereknek, mert sokszor odabújik a pedagógusokhoz, és simogatni kell elalváskor. Ezt az anyuka indulatosan cáfolta, majd közölte, hogy ő sokszor mondja a gyereknek hogy menjen oda hozzá és adjon egy puszit, de a gyerek nem akar! És hogy egyébként pedig milyen lassan eszik, és arra kéri az óvónőket, hogy ha gyereke nem fejezi be időben az ebédet, akkor vegyék el tőle a kaját, mert az étkezést be kell fejezni, ne szüttyögjön rajta. He? Inkább kijöttem mert ezt nem akartam hallani... féltem hogy felpofozom a nőt, komolyan. És nem egy ilyen van! 

Volt még pár más dolog, de most "csak" ennyi szófosás fért bele az időmbe... 

2013. szeptember 24., kedd

Csúcsformában

Ha főzés közben elvágod a kezed, ráadásul 5 perc eltéréssel kétszer is ugyanott, hidd el, jobb ha feladod aznapra a háziasszonyi teendőket, mert a helyzet csak rosszabb lesz.

Könyv a futásról....

"A Puerto Rico szigeten lévő Guayanilla-i fehérrum gyár...."

2013. szeptember 23., hétfő

Pifta ne igyál muftot


M: Anya, mit iszol?
Én: mustot. Megkóstolod?
M: de akkor be fogunk fosni? (? :-D)
Én: nem, dehogy, gyere kóstold meg, nagyon finom.
A: tudod mi az a must?
M: nem.
A: amikor leszedik a szőlőt, kipréselik a levét, ...
M: és befosnak?
A: nem! :-D kipréselik a levét, ez a must. Ezt hordókba töltik, és ha sokáig állni hagyják, akkor lesz belőle bor.
M: akkor attól lehet befosni?

Koncertszagú napnak nézünk elébe...

Hallgasd estig. :-)

Milyen kedves?!

"Anya! Nekem ooolyan jó kedvem van, hogy miindenkit szeretek az eegész világon! ... Még a Milánt is!"

2013. szeptember 20., péntek

Hová lett a bizalom??

Ma délelőtt A. egyik kollégája és haverja beugrott hozzánk valami szerszámért, én pedig kávéval kínáltam ha már erre járt, mivel szenvedélye neki is, én pedig nem mindig szeretem egyedül kortyolni a fekete nedűt. Volt olyan kedves, hogy hozott egy nagy szatyor csokoládét és más finomságot is, de a lelkemre kötötte, hogy a szatyorba ugyan belenézhetek, de nem nyúlhatok bele addig, amíg az uram haza nem ér. Borzasztó ez a kísértés! És célzás érkezett arra is, hogy leltár készült a szatyor tartalmáról, szóval biztos lebukás lenne, ha megdézsmálnám. Hová tart ez a világ, kérem?

oké, az én fejemben meg megfordult az, hogy a karamellás csokit megenném, délután pedig a helyi boltból pótolnám a hiányt, csak félek hogy ebben a szütymedékben nem lehet kapni ilyen fincsi különlegességet. basszus. :-I

2013. szeptember 19., csütörtök

2013. szeptember 17., kedd

Néha nem olyan jó nőnek lenni...

...mert mint tudjuk, a nők több dolgot képesek egy időben csinálni, gondolni meg aztán pláne. Szóval a sütés-főzés-gyerkőcözés közben szólhat zene, lehet olvasni, és közben egész máshol is járhatnak a gondolatok, és erre a férfiak (állítólag) nem képesek. Néha élvezem, de ma nem esett olyan jól, hogy amikor az ebéd főtt, a nyakig kakis KisKoncát tisztába tettem, felrémlett bennem a most olvasott könyvből az a rész, ami már tegnap heves undort váltott ki belőlem: történt ugyanis hogy a perverz szerető élvezettel habzsolta nője székletét, és ezt az író képes volt oldalakon át részletezni (én meg elolvasni, az se sokkal jobb...) de most meg aztán szembesülve a szóban forgó szaftos tényekkel egész napra elűzte az étvágyam. Azt hiszem nem vagyok prűd, nadeazé...

A férfiaknak azért jóval könnyebb ilyen szempontból. Ha főznek, akkor csak a kaját látják, ha tévét néznek, akkor különleges burokban csücsülve semmi másra nem vevők, és állítólag így van ez a munkával, meg minden mással is. Egyszerre csak egy dologra - az a biztos. Néha baromi nehéz ám, hogy mindenről eszembe jut valami egészen más, kész katyvasz ami a fejemben van ilyenkor. Na meg kell nekem hülyeségeket (?) olvasni, ugye. Bár a pasikat meg már akkor elkapja a hányinger, ha a kakis pelenka csak feltételes módban és több méter távolságból létezik, szóval a fene tudja kinek jobb.

Kommentár nélkül...

"Az egyetlen személyhez való hűség túl nagy ár, ha nem kapunk cserében ennek megfelelő izgalmakat: a lénynek, akit kizárólagosan szeretünk, valamennyi olyan férfi és nő helyettesítésének nyomasztó terhét viselnie kell, akit a jelenléte elzár előlünk."
Pascal Bruckner - Keserű méz

2013. szeptember 16., hétfő

Véletlenek sorozata :-)

Vigyázat, mélyenszántó bejegyzés következik!

1. Épp ma reggel panaszkodtam a taknyos hideg időről, ehhez képest sikerült több órát napoznom a kertben, bebiztosítva a barnaságomat ha nem is egész télre, de mondjuk két hétre remélem. :-)

2. Fodrász barátnővel hajfesték vásárlásra indultunk, ugyanis a múltkori "én színem" festék így napszítta hatással vált igazivá, és azt mondtam hogy na ILYET alkoss kedves! Többször végigmustráltuk a polcokat, és két szín vált befutóvá, az egyik talan túl világos, ráadásul csak tartós hajszínező, a másik pedig talán nem elég rezes, bár ez utóbbit használtuk legutóbb egy kis maradék csoki színnel keverve és rezes az, megsem jutottunk közös nevezőre, míg végül megláttuk a címkén hogy valamiért féláron van (kifutó szín lenne?), szoval ez lett a döntő pont, az polcon tengődő 4 doboz be is kerult a kosárba - idénre kitart. Fahéjas mézes karamelles szín, ha ehető lenne, én elmajszolnám, tuti! :-) 

2013. szeptember 14., szombat

Anya... hát itt baziszép a tenger!

szóval igen, az történt, hogy nem írtam már közel egy hónapja, kicsit másfelé kalandoztak a gondolataim, írásra már nem jutott sem idő, meg gondolat sem, amit "papírra" vethettem volna, de mondhatjuk azt is hogy alkotói válságban voltam, de igazából az sem, egyszerűen nem is volt kedvem írni, úgyhogy nem írtam. 

Meg hát aztán volt ez a nyaralás is, ahol a gyerekek szerint "baziszép" volt a tenger (hűű meglepődtem ám a naplemente romantikus fényeinél ezt a szót hallva :D), tulajdonképpen bejártuk a Balkán egy jó részét megint, és beleszerettünk megint, és elegünk is lett belőle megint, és gondolom csak 1-2 évre megint. :D Pontosan azt szeretjük benne, ami az utazás végére időnként még sok is: a vegyes összevisszaságot, az emberek kedvessége az egyik, modortalansága a másik régióban, az ételek ízletessége az egyik, silánysága a másik országban, de írhatnék a háború és a mai napig tartó egymásnak feszülések és a béke úton-útfélen elénk kerülő nyomairól, a kelet és a nyugat éles elhatárolódásáról és egymás mellett éléséről (mecsetek, katolikus és ortodox templomok, pár lépésre zsidó temető....), a kb 20 évvel ezelőtti határátlépésre emlékeztető maceráról Montenegróba menet, a szegénység és a szocializmus nyilvánvaló létéről, ami érdekes hátteret nyújt a sokcsillagos szállodáknak és a luxusjachtoknak. nos hát ja, volt kaland, élmény, és rengeteg látnivaló, meg is írom majd a másikban, idővel - ahogy ez már lenni szokott. Én azért elmennék Albániáig is egyszer, tényleg, úgy érzem ott van az, amit igazán keresek. Ja, egyébként rengeteg túramotoros volt ám, meg is fordult a fejemben, hogy úgy is neki lehetne vágni, csak hát a túradobozba már nem férnének el a gyerekek, szóval még agyalni kell a megoldáson. :)) És lám, a véletlenek és a jelentések: nem véletlenül láttam én azt a BiH matricás motort pár hónappal ezelőtt. Ugye hogy ugye? Hajós felfedezés is volt, Dubrovnikban láttam olyat ami tavasszal még messze, egész más vizeken ringatózott, 2006-ban is volt ilyen élmény, akkor kevesebb volt az eltelt idő és a megtett távolság a Drumbeat nevű hajó esetében, de ezek a dolgok azért megmaradnak bennem, egy kellemes mosolyt hagyva maguk után. 

Aztán hazatérve a zord Magyarországra (időjárás, emberek, hová lett a nyár????), egy lassan telő álmatag nap után bele is vetettük magunkat az ovis-munkás-kenyérsütős-mosós-pakolós hétköznapokba, miután tiszta lett az utolsó nyári ruha is, a gyerekek kinőtt és nyári ruháit el is raktam (szortírozva, amiben Anyu is segített, kinőtt fiú ruhák ide, lánycuccok oda, Koni által is kinőtt lánycuccok amoda, örül majd pár család, ahogy mi is örültünk anno). Ja, volt végre tánc is a hosszú kihagyás után (tavaszi sípcsont mizéria, aztán nyári szünet), azt hiszem megtaláltam az igazán testhezállót, egészen mást érzek közben, mint az összes többinél, na de még idő, mire eljutok rendes, igazi táncórákra, de ne legyek telhetetlen és türelmetlen (hahaha), addig is marad ez, meg a futás. 

Ja, a kenyérsütés egyébként, rákaptam arra is, hogy egészségesebb dolgokat süssek, szóval a briós meg a hasonlók helyett a családnak marad a hagyományos (vagy sörös, krumplis) fehér kenyér, magamnak pedig teljes kiőrlésű rozs- és tönkölykenyeret sütök, egész jól sikerülnek, a rozs jó savanykás, néha megultrázom magvakkal is, nagyon menő, főleg ha szépre is sikerül. Csak nem kéne belőle annyit ennem, és tényleg eredményes lenne a próbálkozás. 

Mi is van még? Ja ... a vallomás. Kíváncsiságomat felkeltette egy valaki által elejtett mondat, így a sarokba hajítottam a múltkori véleményemet (hozzáállásomat? elvemet?) és megnéztem egy sorozat 4 évadját. 3 nap alatt... tehát ezúton is bocsi mindenkitől az ezzel kapcsolatos pár héttel ezelőtti kirohanásomért. Azért ennyi elég is volt egy időre, az a baj hogy rá lehet kattanni nagyon, és akkor halasztok mindent, mert jaj még egy részt meg még egyet meg jaj most mi lesz ezzel meg amazokkal, és hűű, már mindjárt éjfél, na jó akkor mára ez az utolsó, vagy előtti. Na neeeem. Ennyire nem lehetek zakkant, úgyhogy vissza is tértem a jól bevált könyveimhez, van most egy elkezdett és egy kölcsönkapott, és bár Hank eléggé hiányzik, de majd valahogy leküzdöm magamban a dolgot - vagy megvárom míg összegyűlik az újabb adag vasalni való. :)

na szófosás OFF, örülök a maileknek meg az üzeneteknek, kommenteknek, amiben hiányoltatok, jólesett, asszem' most már leszek.

Lovelife - a folytatás

- és Apa, képzeld, az oviból hazafelé is találkoztam a Tomival!
- melyik Tomival?
- hát tudod, amelyikkel csókolózni szoktam!

hehh... négyéves. NÉGY!