2013. július 19., péntek

Kérnék napi 36 órát, köszi!

Időnként annyira úgy érzem, hogy el vagyok, vagyunk úszva, hogy katasztrófa. Reggel ugye én már ébren vagyok általában 6-kor, vagy korábban is, amikor A. elmegy dolgozni, ágyba hozza nekem a kávét. Miután magamhoz térek, az előző esti romeltakarítással, mosás berakásával, kenyértészta összekészítésével, második kávé elfogyasztásával tökéletesen el tudom ütni az időt, amíg fel nem ébrednek a csemeték. Velük akkor (újabban 8-fél9) hancúr, reggeli, ágyazás, öltözés, mit csináljunk aznap, közben kész a kenyér, lejár a mosás, ott a teregetni való és máris itt a 10 óra, ma például elmentünk a henteshez gyalog/bringával. Mondjuk nem a szomszéd utca, de nincs is túl messze, és mivel a hentesnél bár van ajándék cukor, néha megleshető 1-1 disznó (felakasztott állapotban, a gyerekek szerint vicces), mégsem az a tipikus gyerekprogram, így hát utána irány a fagyizó (játszótér csak azért nem, mert megromlana a hús mire haza tudnám parancsolni őket), és rögtön fél12, mire hazaérünk. Na akkor mit is ebédeljünk, ami tutira elkészül 1 órára (esetleg félkettő)? Akkor gyerekeknek elfoglaltság biztosítása a kertben (színezés, feladatos könyv, medence, "fűnyírás" vagy akármi-bármi), nekem főzés, és ha túl nagy a zaj, vagy épp túl nagy a csend, azért kiszaladgálok megnézni hogy ugyan mi újság az oviban. 

1 óra, ebéd, félkettő mese, alvás.. és jön az én szabadidőm, vagy a vasalás, vagy mikormi, de ugye mivel mindenki alszik, pl porszívózás kizárt, anélkül meg nem lehet felmosni, úgyhogy lightos (és halk) tevékenység szükségeltetik.

4 óra, második műszak, mikorjönmárapa, akkor homokozzunk, menjünk ki bringázni, süssünk muffint, mikormi, mire A. hazaér addigra próbálok valami rendet varázsolni mindeközben, hogy mégse essen át semmin és ne kapjon idegbajt hogy tejóég, miezitt, De közben ő meg ugye egyszerre éhesszomjasfáradt, magyarán hazaér a negyedik gyerek. :D Persze mindenki rajta lóg, sokszor én is, miközben mesél, játszik, megszereli amit kell, füvet nyír, eszik és iszik és babusgat egyszerre megbeszéljük, hogy mit enne vagy vinne másnapra kaját, már estenyolc, fél kézzel főzöm a vinnivalóját vagy mosogatógépet pakolok ki-be (aaaah, hogy az micsoda kincs?!), kicsi fáradt, fürdetés, mire elalszik, jöhetnek a nagyok, de ő nem vetkőzik, amaz enne még, egyik játszana, másik mesét szeretne, tetőzik a fejetlenség, engem meg nyomaszt, hogy te jó ég , hogy néz ki a gyerekek zoknija?! Mikor is mostam fel legutóbb?!

Este 9 (féltíz), ájulás vagy futás, bár a futással jobban járok, mert akkor még van erőm a folytatáshoz (mivel felpörget ugye), ha ájulok akkor végem, a következő reggel 6 órájáig.

Néha vágyom arra, hogy de jó is lenne, ha mondjuk míg kimegyek a gyerekekkel a játszótérre, kitakarítana és/vagy megfőzne valaki, úr Isten, mennyivel előrébb lennék? Aztán fejbekólintás a saját magam részéről, hogy én vállaltam, én dolgom, tudtam mivel jár, meg sem érdemelném ha nem tudnám csinálni, csak néha olyan elúszós az egész nap... vagy az egész hét.

6 megjegyzés:

  1. Annyiszor, de annyiszor gondolok pont erre,h mennyire kéne plusz idő. Nagyon ismerős ez az egész. Néha körbenézek, és annyi mindent kéne megcsinálni, h már attól is lefáradok, ha azt számba veszem. Egy pici babával meg még nehezebb, a sok szoptatás viszi az időt, és az ugye a legfontosabb jelenleg. Az ember azt érzi, soha nem jut a végére igazán semminek, sok mindent futva, gyorsan, idővel spórolósan kell elvégezni. Nálunk ráadásul rossz a helyzet oviügyben, már a nagy is csak 4 évesen lett ovis. A középsőt sem vették fel, pedig januárban volt 3, de most ősztől sem lesz ovis :( Marad a csecsemő és az oviérett, majdnem 4 éves szórakoztatása egész nap, ami azért jó fárasztó így egyszerre.
    A baromi sok házimunka, napi főzések mellett, amit én is nagyon szeretném, ha mi csavarognánk, más meg addig, hoppsz, megcsinálná! :D

    VálaszTörlés
  2. És nálam sokszor ugyanez van 3 gyerek nélkül. Jó, gyerek helyett napi két műszakos munka, de most is ez van. Nyaralsból haza és egy nap alatt kellett volna mindet elrendezni, 5 mosás stb...utána munka, sosincs időm a beszámolómmal úgy haladni, ahogy szeretnék és közeben újabb utazás és ki a fene veszi meg az esküvőre a sok cuccot, ami még hiányzik, közben még majd két hétre jön hozzánk anyós nyaralni (minimum két gyerek ellátásával ér fel energiailag)... :-)

    VálaszTörlés
  3. Viszont 3 gyerek nélkül nyaraltál :D Míg a kisgyerekeseknél a nyaralás sztem nem pihenés, csak más helyen ugyanaz a meló a gyerekekkel. De nyilván, ha nem szeretnénk ezt az életet, nem akartunk volna gyereket, pláne 3-at. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Magdi, nem is akarom elképzelni az életem 3 gyerekkel, mert nekem 5 perc türelmem van max. egy gyerekhez, utána robbanok. :-)

      Törlés
    2. :D
      Nyugi, ezzel néha én is így vagyok! :D

      Törlés
  4. Porszívózás nélküli felmosáshoz ezt ajánlom: http://www.dealabs.com/deal_image/vileda-ultramax-mop-wiadro-wyciskacz-kij-teleskop-2633336562.jpg :-D
    Garantáltan csendes!
    Amúgy meg persze igen, jobb lenne, ha 48 órából állna a nap, bár lehet, hogy 24-et nem bírnék ki alvás nélkül;-)

    VálaszTörlés