2013. július 29., hétfő

Múltheti rege

Múlt héten kicsit besűrűsödtek a programok, a korai ébredéseket rendre éjféli lefekvéssel fejeltük meg, volt jövés-menés, barátok, hétvégi rokonlátogatás, ésatöbbi. 

Sort kerítettünk a már korábban eltervezett Esztergomi kiruccanásra (bővebben itt), és volt nálunk ML barátnőm is, aki velünk tartott, aztán mivel volt oly kedves és hozott egy üveg Mavrodaphne-t ami pont kellemes hőmérsékletűre hűlt mire hazaértünk, meg is ittuk a kiruccanás után úgy éjjel egyik diskurálva a poharak fölött. 

Elgondolkodtam továbbá azon is, hogy vajon miért vonz a mesés kelet, hogy vajon hogy van az, hogy egy futóversenyen meglátok egy régi dzsámit felújítva és kávézónak alakítva és addig nem nyugszom, amíg el nem jutok oda kávézni?! Majd hazaérkezve és a gyerekeket lefektetve bekapcsoljuk a tévét, és közel-keleti filmek mennek sorra az egyik utazós csatornán, mi pedig nyálcsorgatva nézzük, hogy űűű de szép, hűűű de haaa, és akkor tárult elénk a Hagia Sophia én pedig azonnal akartam indulni Isztambulba (gyerekek szerint Koni városába megnézni Szofi templomát :)), de legalábbis Boszniába. 

A gyerekeknél pontrendszert vezettünk be, mármint a nagyoknál: erről, ha lesz időm, talán írok majd bővebben, de nagyon jól beválni látszik: egyik nap az egyik, másik nap a másik a napos: ő felel a gyerekszobai rendért és a reggeli-ebéd-vacsora idején a tálalásért, ha jól ellátta a feladatokat, akkor piros pontot kap érte (ha nem, akkor semmilyen pont nem jár), illetve összességében a jól viselkedős napokért is jár piros pont, az extra csínytevésekért pedig bizony fekete: úgy mint például tizedszerre szólunk hogy most már aztán fürdés és vetkőzés és még mindig visítva ugrálnak egymáson este 9-kor az ágyon, két (igaz maradék) flakon napolajat kiöntve majd vízzel feltöltve fújkálni amit érnek, alkoholos filccel befesteni Koni játékát... stb. Így egy nap alatt 2-3 pont szerezhető, nyaralásig gyűjtjük (most úgy néz ki Őrség lesz, szombaton indulunk 4 napra), és amennyivel több piros pont lesz, annyi "bónusz" választható majd: pl 1 gombócos fagyi helyett 2, és ehhez hasonlók. Fura ám, mert míg Milán van hogy önként és dalolva külön kéri a fekete pontját, csak hogy megtehesse azt amit nem lehet, Szofi múltkor azt mondta, ő kér feketét, de nem akar ezt vagy azt (aludni pl), én beírtam, mondván hogy kérte, este meg itt szomorkodott, hogy hogy lehetne mégis kitörölni. Cukkerom. :)

Volt még lángosozás, fagyizás, rokon-babalátogatás (te jóóó ég, hogy egy alig 3 hónapos baba mennyire picike??? pedig nem, de de!), medencézés, forma1 alatt családi alvás, grillezés, és még sorolhatnám, a futások is megvoltak a tervezett mennyiségben, bár a tegnap reggeli dombost nem vállaltam be, inkább síkon mentem ugyanakkora távot előző este, de volt is értelme, mert este csak 32 fok volt, nem 34 és nehéz-párás, a hegyen tuti kidőltem volna.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése