Egy s..ggel két szülőin....

Nem először fordult elő a probléma, hogy egy hátsóval kell(ene) két szülői értekezletet végigülni, de hát van akkora, hogy mégis megtehetem, ugye. Néha ugyan felvetődik, hogy ááááá, nem egy napon lesz a két csoportban, de aztán valahogy mégis úgy alakul hogy de, én meg így jártam, rendszerint majdnem utolsóként távozom az oviból emiatt, oda se neki. Amiért meg akartam írni ezt a bejegyzést, nem is ez, hanem az, hogy ismét felvetődött néhány dolog, ami erőteljes szemöldökfelhúzásra ad okot. 

Már-már szokásos a "beteg gyereket nem viszünk oviba" témakör, mert hogy hol a határ betegség esetén, ugye. Van aki beviszi a náthás gyereket (mint pl én is), amitől néhány anyuka kiakad, de Milán pl szeptembertől májusig náthás, mégsem megoldás ha nem jár, főleg hogy neki már kötelező, mivel elmúlt 5 éves. Vannak viszont olyan anyukák, akik az egyik nap fosás-hányással vagy épp magas lázzal küzdő gyereket másnap is beviszik, gyógyszerrel jól megtömve, még olyanok is, akik amúgy otthon vannak kisebb tesóval, tehát még csak nem is munkahelyféltés az ok, na ez már tényleg a meredek kategória, még akkor is ha én magam úgy gondolom, hogy az immunrendszer attól (is) fejlődik ha edzésben van. Most új óvodavezetőnk van, (elméletileg) szigorúbbak lesznek ez ügyben a pedagógusok, és nem fogják átvenni a szülőtől a beteg gyereket, "vigye ahova akarja" alapon, na erre mondjuk kíváncsi leszek.

Az ovi nálunk reggel 6:30-tól 17:00-ig van nyitva. Ez mondjuk egy gyereknek eleve nagyon hosszú idő, főleg a kiscsoportos korosztálynak, de látom hogy a helyben dolgozó szülők is rohannak a gyerekekkel már oda nyitásra, majd délután értük hogy még zárás előtt el tudják hozni őket, vagy külső segítséget vesznek igénybe, de nem egyszerű... és még nem beszéltünk mondjuk egy budapesti 8-f5-ig tartó munkarendről, ahová már reggel fél7-kor elindulni késő, 5-re meg kizárt hogy bárki is hazaérjen. Mindegy, ez van, az összes helyi ovinak ez a nyitva tartása, és biztos sokaknak nehéz, de ha már egyszer ide jár a gyerek, akkor nincs más lehetőség, valahogy meg kell oldani a dolgot. Az óvodavezető most külön kérte a rendszeresen későket (mert egyszer-egyszer, baleset, forgalmi dugó, stb esetén előfordul, és ilyenkor a szülők általában telefonálnak is...), hogy amennyiben nem érnek oda 5-ig a gyerekért, kénytelenek lesznek átadni a rendőrségnek, aki értesíti a gyámhatóságot... hozzáteszem valahol jogos, de azért mégis igen keményen hangzik. Nem lehet hogy ezek szerint szükség lenne arra, hogy tovább legyen nyitva az óvoda? Legalább az egyik az 5-ből.

Lecserélték a kaja beszállító céget is. Az egyik csoportos óvónéni szerint a kaja pocsék és kevés is (a vezető óvónő szerint nem), és valószínűleg így is van, mert bár a gyerekek nem panaszkodnak, rendszeresen farkas éhesen érnek haza, fél5-kor már elhangzik az "anya mit lehet enni ami azonnal készen van?", majd fél7-kor vacsoráznak 1-2 egész szelet kenyeret, és ha A. hazaér (7-fél8) még mellé ülnek és mennek a falatkák jobbra-balra, és egyik csemete sincs elhízva, sőt. Azért tavaly ilyen nem volt... Milánék csoportjában megszavaztattam az időnkénti nasit, nem feltétlen kötelező jelleggel, de felvetettem hogy ha a szülők nagy része nem tiltja az édességet (mert vannak ám ilyenek is), akkor időnként bevihetnénk 1-1 csomag kekszet, nápolyit, akármit, és ha szar vagy kevés az ebéd, uzsi, akkor mehetne nekik valami ilyesmi desszert, oké hogy nem túl nagy a tápértéke, de mégsem lehet bevinni pl szendvicset, a gyümölcsöt már amúgy is a szülők viszik, szóval a lényegen nem változtat. A szomorú csak az, hogy havonta 9-10 000 Ft/gyerek a kaja az oviban teljes áron, és a gyerekek tényleg éhesek... 

Miután végighallgattam az összevont szülőit, mentem az egyik csoportba, miután vége volt ott is, mentem át a másikba, és ott ért a mély megdöbbenés, ami már csak hab volt a tortán. Az egyik gyerkőc anyukájával beszélt az egyik óvónő, hogy mozgással meg ezzel-azzal mit lehetne fejleszteni, és a gyerkőc rendszeresen bepisil alváskor, és ráadásul, feltehetőleg, szeretethiánya van a gyereknek, mert sokszor odabújik a pedagógusokhoz, és simogatni kell elalváskor. Ezt az anyuka indulatosan cáfolta, majd közölte, hogy ő sokszor mondja a gyereknek hogy menjen oda hozzá és adjon egy puszit, de a gyerek nem akar! És hogy egyébként pedig milyen lassan eszik, és arra kéri az óvónőket, hogy ha gyereke nem fejezi be időben az ebédet, akkor vegyék el tőle a kaját, mert az étkezést be kell fejezni, ne szüttyögjön rajta. He? Inkább kijöttem mert ezt nem akartam hallani... féltem hogy felpofozom a nőt, komolyan. És nem egy ilyen van! 

Volt még pár más dolog, de most "csak" ennyi szófosás fért bele az időmbe... 

oviznak az ovisok...

A történtek után (nem is részletezném, Milán levágta Szofi haját, előzőleg pedig szétkentek a hálószobánkban egy flakon testápolót "miközben" sziesztáztak...), úgy döntöttem, döntöttünk, a gyerekekkel közösen, hogy kell nekik a más-társaság. Megvitatva ovistárs szülőkkel először az volt a terv, hogy hol itt hol ott összehozzuk a gyerekeket, de aztán kiderült, hogy amikor már lenne erre lehetőség, a csapatból ketten oviba fognak járni... telefon az oviba: épp a kedvencóvónéni az ügyeletes, így hát a döntés megszületett: a nagyok oviznak most másfél hétig. Van (volt?) egy kis lelkiismeret furdalásom emiatt, mert hát milyen anya az ilyen, aki nyári szünetben bevágja a kölkeit az oviba mert nem bír velük, de próbálom kimenteni magam a tükörképem előtt, hogy ők (is) akarták... 

Jó volt amúgy látni főleg Milánon, hogy a tavalyi rázós visszaszokásának nyoma sincs, szívesen kel minden reggel (sőt korábban is a megszokottnál), és lelkesen megy, tegnap pl haza sem akart jönni, azt mondta ott marad I. nénivel. 

Én pedig nagy levegőt véve nekiláttam kitakarítani tegnap a tetőteret, ablakpucolásostul és ehhez hasonlók, ma sütős-főzős nap van lelki-szellemi elkalandozásokkal, komolyan mondom úgy érzem magam, mint aki másnapos, pedig nem is ittam. Konival is lehet valami, ugyanis (bár az éjszaka csapnivaló volt szemfognövesztés miatt) reggel 9 óta alszik. 

különös hatások...

Szofiék új óvónénit kaptak. az első pár nap után Szofi megjegyezte, hogy ő nem szereti B. nénit. nem úgy beszél, mint a régi óvónéni, és különben is. mondtam neki, hogy szerintem csak szokatlan még, és majd megszereti, mert B. néni nagyon kedves ám, csak más, mint a régi óvónéni. eltelt pár nap, és Szofi örömujjongással tért haza az óvodából: "Anyaa! én megszerettem a B. nénit!" furcsállva a hirtelen lelkesedést megkérdeztem, hogy miért, mi történt, hogy ilyen hirtelen megszerette, mire a válasz: "hát kitörölte a fenekemet!". :D

tánc és szerepcsere

egy ideje már fogalmazódnak a fejemben ezek a gondolatok, de még nem jutottam odáig, hogy bejegyzéssé szerkesszem - most talán sikerülni fog.

arról már írtam korábban is, hogy az ovisok milyen táncos lábúak (mint az anyjuk, hihi), és van is kedvük ahhoz, hogy a kedvből tudást faragjanak (reményeim szerint teret adva a bontakozó tehetségüknek is). az oviban kétféle tánc is van, mint külön foglalkozás: az egyik inkább csak lányoknak, koreográfiára betanult zenés dolog, megnéztük, aranyosak voltak a kicsik, de sem Milánnak, sem Szofinak nem tetszett igazán, aminek kicsit örültem is, mert nekem sem annyira, egyrészt az oktató miatt (nem pedagógus, és ez érezhető is volt), másrészt pedig azért, mert egyénileg kell egy csoportos mozgásformát követni, nem pedig egymással táncolni, holott az én fejemben az a kép rajzolódott ki, hogy a zene és a tánc szeretete az egymással való fizikai kapcsolatukat is finomítani fogja, megtanítva őket arra, hogy nem a rúg-csíp-karmol-harap a fő, ha egymáshoz érnek. :D szerencsénk volt a másik tánccal, mert az viszont pont ilyen: egymás kezét fogva, néha kettesével, néha körben, de mindenképp együtt, egymástól függve táncolnak, népzenére, énekelve. pont olyan, amilyet elképzeltem, és nekik is volt hozzá kedvük, az első órán ugyan még nem vettek részt, de együtt néztük végig, és utána lelkesen battyogtunk hazafelé.

a következő táncórára már együtt mentek volna. ez úgy néz ki, hogy az ovi tornatermében tartják délután 4-től, és a tánctanárnéni (aki egyébként óvónő egy másik oviban) körbemegy a csoportokba és összeszedi a gyerekeket, és oda kell értük menni amikor véget ér a móka. amikor mentem értük, szinte biztos voltam abban, hogy Milán ott ugrándozik majd, Szofinyuszi pedig be sem ment, mivel általában inkább Milán lábában van benne a táncolhatnék (minden pénteki táncom után meg kell mutatni hogy mit tanultam, és nagyon jól leutánozza, mindemellett szuper ritmusérzéke van!), bár Szofi pedig nyuszi, mégis valahogy bevállalósabb és jobb szereplő. nagy meglepetésemre viszont, amikor odaértem, csak Szofi volt bent a teremben, nagyon ügyesen táncolt, Milán pedig nem mert bemenni, azt mondta nem akar táncolni mégsem, legközelebb sem, így a csoportjában maradt. Szofi olyan lelkes volt, nagyon tetszett neki, és napokon keresztül áradozott arról, hogy mi mindent tanultak, elsőre megjegyzett minden éneket és forgást, játékot, addig-addig, míg egy hét alatt megtanított Milánnak mindent ami csak ráragadt, és kedve támadt a folytatáshoz. eljött a következő heti móka,  amikor a tanárnéni körbejárt, Szofi lelkesen ment (persze pörgős szoknyában akart menni, merthogy olyan van a N. néninek is :D), Milán pedig annyira nem, hogy még majdnem el is sírta magát. :-o aztán végül N. néni csak rábeszélte, hogy nem kell táncolnia, csak üljön a padon, és nézze ahogy Szofi táncol, ezzel meggyőzte, végül 5 perc sem kellett és beállt ő is. mire odaértem értük, az ajtó résnyire nyitva volt, és az volt a feladat, hogy N. néni furulyázott egy dallamot, ki kellett találni és elénekelni hogy mi az, na hát Milán találta ki és el is énekelte ott, mindenki előtt. :-o csak megjött a bátorsága... azóta együtt ropják itthon is. :)

a szerepcsere egyébként azért van a címben, mert olyan helyzet állt elő, amire nem számítottam. mindig azt gondoltam, hogy Milán a nagy tesó, Milán a fiú, és majd ő vezeti be Szofit az óvodás lét rejtelmeibe és izgalmaiba, de nem így van. volt sok játék, amit Milán tavaly nem mert csinálni (pl a nagy trambulint soha nem próbálta ki), Szofi viszont bevállalósabb, és ő simán ment, így már Milán is utána. Szofi sokkal könnyebben teremt kapcsolatot, és elmondható, hogy igazi kis barátai Milánnak idén lettek, Szofi csoportjából, mivel az udvaron MINDIG keresi Szofi társaságát, hozzájuk csapódik, nem a saját csoporttársaihoz. tulajdonképpen valami olyan helyzet állt elő, mintha Szofi lenne Milán nővére, ami valahol jó is, mert sok szempontból közelebb is kerültek egymáshoz, viszont ennek hátulütője is van... na de ez egy következő bejegyzés lesz.

túl pozitív

nos akkor jöjjön egy kis szösszenet az én túl pozitív hozzáállásomról.

hétfőn délután, pont akkor amikor mentem a gyerekekért, Milán a rugós libikókára szeretett volna felállni. ezt meglátta A. néni, (egy másik csoport idősebb óvónénije, mély és rekedtes hangja van, van egy stílusa, de ő az első látásra nem biztos hogy szimpatikus típus), azonnal rászólt, hogy Milán, nem állunk fel arra! Milán úgy meghökkent, azonnal elbújt mögém, és majdnem-elsírva magát halkan azt mondta, hogy mondjam meg annak az óvónéninek, hogy minden óvónéni csak a saját csoportjának a gyerekeire szólhat rá, máséra nem! erre én elmagyaráztam Milánnak, hogy az udvaron, ahol ilyen sok gyerek van kint egyszerre, minden óvónéni figyel minden gyerekre, és A. néni azért szólt rá, mert szereti őt, és nem akarta hogy baja essen, mert bizony oda felállni tényleg veszélyes.

bizonyos szempontból lehet hogy hiba, hogy arra a gondolkodásra próbálom nevelni, hogy neki jót akar az is, aki nem megfelelően szól hozzá, kérdés hogy előrébb lennénk-e azzal, ha nekimegyek az óvónőnek hogy miért ilyen hülye és hogymerészeli.

ottalvósok

megvolt az első ovis ottalvás. bár reggel a kisBanyám elbátortalanodva mondta, hogy ő mégsem szeretne, végül remekül érezte magát egész nap, és jóól beebédelve egy perc alatt elaludt, majd magától ébredt. Milán elalvása eltartott vagy félórán át, de végül ő is szundított egy jót uzsi előtt. amikor odaértem értük fél4-re, mindketten afelől érdeklődtek, hogy ugye nem sietünk még haza? és ugye holnap is ott alhatnak? álmomban sem gondoltam volna (bár remélni azért reméltem) hogy ennyire könnyen megy majd. :)

ovis sztorik

na hát az elmúlt napokban sok minden történt ovi-ügyben, elsősorban kiemelném azt, hogy mindkét nagy csemeténk dalolva megy az oviba, majd ebéd után jókedvűen onnan hazafelé. Milánnál ugye nehezebben indult a dolog, nehezebben mint tavaly és nehezebben mint most Szofival. a tavaly év vége lelkileg meglehetősen túlterhelt volt neki (szülés, tetőtérbe költözés, oviba menés-nemmenés-menés, csoporttárs puskával való fenyegetőzése és többszöri piszkálódása, stb), és most az első pár napban nem is volt ott az az óvónéni, akihez jobban kötődik (a másikat meglátva vissza is lépett a küszöbről :-I), de most már sínen vagyunk, és tegnap megkérdezte, hogy mikor alhat már ott. :) Szofi az ottalvás tekintetében még egy kicsit bizonytalan, mert az egyik órában azt mondja hogy szeretne, a másikban azt, hogy nem, de bízom abban, hogy zökkenőmentes lesz ez is, holnap főpróba. :)

megejtettük az első komolyabb szülői értekezletet, sikerült megülnöm egy sggel két lovat, itt is voltam és ott is, Milánéknál maradtam SZMK-s anyuka, egyébként pedig az óvónénikkel is sikerült váltanom pár szót. vicces amúgy, hogy óvodán belül is mennyire különbözhetnek csoportok. Szofiéké valahogy sokkal összeszedettebb, rendszerezettnek tűnik minden foglalkozás, a napirend, minden napra (!) beiktatják a tornát, és heti 1 nap van a külön tornafoglalkozás is. Szofiék csoportja minden nap kimegy az udvarra, ezért kérték külön a szülőket, hogy esős időben is vigyünk gumicsizmát és esőkabátot, mert ha szemerkél, akkor is elmennek sétálni. Meg is lepődtem valamelyik nap egyébként, hogy mentem értük, és Szofiék csoportja éppen készült ki, pedig minden játék vizes volt az udvaron, aztán láttam hogy az óvó nénik törlik le a vizet mindenről. Elmondták azt is, hogy ők tényleg nagyfokú önállóságra törekszenek, nem baj ha valaki nagyon lassú, vagy kacsalábon vesz fel cipőt, fordítva egy nadrágot, megvárják, és úgy terelgetik, hogy közben sikerélményük is legyen - ezt a többi csoportnál ennyire nem szembetűnő. Nem is csoda, hogy Szofi ilyen hamar megszerette ezt a csoportot, kósza gondolatként megfogalmazódott bennem, hogy Milánt átrakatom, de végül elvetettem az ötletet, mert nem biztos, hogy jó lenne nekik ha együtt lennének.

további remek hír, hogy az ovink sószobát szeretne csinálni az egyik helyiségből, ehhez persze nulla támogatást kapnak az önkormányzattól, így ezúton is kérek mindenkit, akinek módjában áll, nézze meg ezt az oldalt:KLIKK, és segítsen, ha tud. remélem, hogy mielőbb összejön rá a keret. :)

rázódunk

mármint bele, az ovikezdésbe.

ma reggel náthásan kelt mindkét ovis, nem nagyon, de enyhe orrhanggal, kisebbik párat tüsszentve. amikor kimondtam a bűvös mondatot: ajjaj, így megfáztatok? lehet nem kéne oviba menni.. Szofi közölte, hogy neki márpedig semmi baja, Milán pedig azt, hogy ő olyan nagyon beteg, hogy a torka is úgy fáj, hogy sírni akar, de már a könnye is elfogyott. aztán tettem egy megjegyzést, hogy nem is tudom mit fog csinálni a dadus néni a kakaójával és a vajas kaláccsal, mire a nagylegény közölte, hogy tulajdonképpen neki nem is fáj a torka, az csak múltkor volt. két jókedvű és makk egészséges lurkóért mentem ma 11-re, Milán pedig aggódva kérdezte, hogy mikor ebédelhetnek már végre ott?! ugye ismeritek azt a mondást, hogy a férfiak szívéhez a gyomrukon át vezet az út? hehe. :)

ilyen is, olyan is

ma már sokkal könnyebben ment az oviba menet, itthonról lelkesen indultunk, ott sem volt semmi gond, mindketten nagyon ügyesen bementek a csoportba. Szofi ugyan nem reggelizett, de a tejet megitta, Milán természetesen mindent belakmározott... nálam az evés a jele az oldódásnak, szóval ha jól esznek és jól alszanak, abból tudom, hogy nincs semmi gond. Szofinak mindenképp jár azért az elismerés, ugyanis reggeli után gyümölcsözés volt, és evett szőlőt! :-o (itthon csak lehéjazva, kimagozva, megmondom őszintén én nem pepecselek ilyennel, de anyu néha kényezteti :D). hazafelé természetesen már egyiküknek sem akaródzott jönni, úgyhogy holnap (mondjuk kényszerből is) a következő lesz a menetrend: 8kor indulás itthonról, nagyok maradnak az oviban, mi Konival megyünk 4hós státuszra és oltásra (kicsit késve, sebaj), és visszafelé jövet megyek értük, bár ha jól jövünk ki időben, előtte még gyógyszertárba és haza is, hogy ne menjünk túl korán. igaz, az óvoda-rendelő legalább egy 40perces séta, vissza ugyanennyi, és bár van időpontunk, mindig szokott lenni egy kis késés is, szóval a fene se tudja mikorra járjuk meg.

annyit azért elmondhatok, hogy Milán esetében nehezebben megy az újraszoktatás, mint ahogy a beszoktatás tavaly ilyenkor, illetve Szofi nagyon ügyesen, zökkenőmentesen szokik be, nincs egy nyiff sem, csak egy kicsit félénk, de könnyebben oldódik mint Milán. azért az esti feszültségoldó hátsimit nagyon élvezték tegnap mindketten, ma délután pedig akkorát aludtunk mind a négyen 1-től, hogy fél4-kor keltünk arra, hogy A. a hálószoba ajtajából néz minket. a szieszta megzavarásáért cserébe be is készített egy fincsi olasz kávét/kapucsínót, nyamm. (az szerelem, ha nélküle már nem is esik jól? :D)

amúgy pedig húzós ám, hogy most reggel 8-ra puccba kell vágni a családot, magamat is beleértve. ilyen azért jó régen volt, nemcsak a nyári szünet miatt, hanem mert tavasszal azért majd' minden reggel anyu vitte Milánt oviba, mi pedig ráértünk elkészülődni, reggelizni, stb. nem vagyunk sokáig alvósok, meg ugye volt olyan hogy 8ra már megfőztem-kitakarítottam, de más a KELL és más a LEHET. :)

az első ovis nap

az első ovis napunk korántsem indult zökkenőmentesen. ahogy azt megjósoltam (magamban), Szofi igaz kicsit bátortalanul, de hamar jól érezte magát, sőt reggel úgy kelt hogy mikor indulunk már? Milán viszont... először nagy vagány volt ő is, kiválasztotta hogy miben akar menni, elmondta sokszor hogy hogy hiányzik már neki az ovi, aztán végül sírva kapaszkodott a lábamba, mert nem akart bemenni. :( annyira sajnáltam szegényt... mivel Koni is velünk volt, megbeszéltük hogy egyikükkel sem megyek be a csoportszobába, de ugyanazon a folyosón van az öltözőszekrényük (polcuk), és ott várom őket. abban maradtunk, hogy ma 1 órát maradunk, és hazajönnek velem mindketten, holnap kicsit többet, szerdán pedig már ott is ebédelnek majd... elvégre nem csinálhatom azt, hogy az egyiküket elhozom, a másik meg marad.

na hát ebből az lett, hogy ma éppen ugráló vár, arcfestés és fotózás is volt az oviban, amit annyira élveztek, hogy úgy kellett őket rábeszélni fél12-kor, hogy induljunk már hazafelé, és bár Milán nem mert ugrálni, meg nehezebben oldódott, összességében mégis jól érezte magát, és maradni akart. remélem holnap zökkenőmentesebb lesz a dolog...

az arcfestéssel meg úgy voltak egyébként, hogy mindketten ráindultak a dologra, de végül csak a kezüket tartották oda, arra kértek rajzot. megjegyzendő, hogy épp tegnap említette Milán, hogy ha majd felnőtt lesz, akkor szeretne egy "majmócás" tetoválást a kezére. hát... így teljesüljön minden kívánsága! :)))