2013. május 29., szerda

szösszenet a tegnap estéből...

- nézd, itt a kisfiam, novemberben született...
- itt pedig az én gyerekeim. 
- miért, hány van?
- 3. 
- HÁÁÁÁÁROM??? te mit csinálsz magaddal hogy közben meg így nézel ki?

hát ennél szebb bókot, komolyan... :D

mi cuba

a tegnap esti koncert valami fergeteges volt, sokkal jobb hangulata volt mint a nem egész két évvel ezelőttinek, amit a müpában rendeztek. persze végig lehetett táncolni az egészet, na de én a magam részéről csak szerényen ellötyögtem a szélén... így jár az, aki profi táncosokkal érkezik egy kubai koncertre. na bumm. de azé' jó volt nézni őket, és utána beszélgetni szinte éjszakába nyúlóan, fantasztikus embereket ismertem meg ismét. a tánctanárom pedig... na hát ő egy igazi őrült csaj, de tényleg. :D

az egyéves

önállóan togyog, beszél (na jó,... én értem :D), és fogzik. kisörlőket növeszt (1 hét alatt 4 dudorból már 3 csücsök kint), éjjel nyűglődik és lázas, nappal hatalmasakat alszik, bár néha nyöszörögve... de jelenleg reggel 9 óta, és most 1 óra van. nem tudom, lehet, hogy csak az évek során megszépülő anyai emlékek miatt gondolom így, de szerintem a nagyok élete nem fordult fel ennyire ebben az időszakban. mindenesetre jó lenne már egy jóó nagyot aludni.

a gyereknapról...

... ma is és holnap is és hétvégén is vissza akarnak menni a repülőgép emlékparkba. azt hiszem jó ötlet volt. :)) 

bár kockára fagytunk, mindannyian jól éreztük magunkat, és nagy meglepetésünkre rajtunk kívül még talán ha 3 család volt ott, sokat mondok. mert ha egy mezei hétköznap, vagy netán hétvégén késő délután lettünk volna, még oké, de gyereknapon voltunk... ugyanúgy meglep, mint pár évvel ezelőtt, amikor a tropicarium előtt akkora sor állt, amit mi nem akartunk végigállni, helyette a közlekedési múzeumot céloztuk be, ahol alig voltak. nem divat már az ilyesmi?

2013. május 25., szombat

Bolond egy család... :-)

- Anya, menjünk el a Télapóhoz!
- Hova??
- Hát nem érted? A Tél-aa-póó-hoz!
- Minek? Tudod te, hogy hol lakik a Télapó?
- Hát persze! Finnországban!
- Tényleg tudod, ügyes vagy, de ott hideg van...
- Akkor menjünk a nyári Télapóhoz!
- Miért, ő hol lakik?
- Hát még ezt se tudod???
- Nem. Miért, hol lakik?
- Jaaaj hát ahol a legmelegebb van, Afrikában!
-. .. Jó, oda mehetünk.
- Csak szóljak Apának?
- Igen, jobb lesz ha ő is tud róla.

2013. május 24., péntek

gyereknapi meglepi?

...igazából meglepinek szántuk volna, de tegnap este mégis elmondtuk az aprónépnek hogy mi lesz a program, Milán esetében ugyanis volt már olyan, hogy a meglepetésre úgy reagált: én nem ezt akartam!! hogy a meglepetés miatti zavarában mond-e ilyet (és dühöng aztán egy ideig), vagy tényleg másra számít, nem tudom, de a lényeg, hogy ezúttal: a ferihegyi repülőgép emlékparkba látogatunk el a fent nevezett napon, aminek a hírét a nagyok nagy mosolyokkal kitörő örömmel fogadták, és őszintén szólva én is nagyon-nagyon várom. :))

2013. május 23., csütörtök

ígértem egy külön bejegyzést...

ígértem egy külön bejegyzést a futásról. nekem még mindig baromi furcsa és hihetetlen, amit művelek magammal - per pillanat úgy érzem, hogy időnként a testem is őrültnek néz, most például a sípcsontom melletti izmom kiált, hogy álljak már le - de nem fog kibabrálni velem, most mondom. ha a családom már megszokta, elfogadta, sőt lelkesít is, nehogy már a testem jelentsen akadályt!

a futásban nálam vannak mérföldkövek. ilyen volt az első alkalom, amikor azt a bizonyos harmincvalahány másodperces tüdőkiköpős vánszorgást produkáltam, aztán a következő jelentőségteljes esemény az első 5 km lefutása egyben, ezt követte az egy órán át való folyamatos futás, aztán a 6 km-es verseny (ezzel egyidejűleg az első futós (gyerekek szerint ezüst!) érem, bár minden fent nevezett távot teljesítő kapott ilyet :D), erre két nappal pedig életem első 10 kilométeres távjának lefutása következett. 

és persze lehet, hogy nagyképűen hangzik, de tényleg van hogy magával sodor a teljesítmény, és észre sem veszem, hogy mi a fene is történik velem: tulajdonképpen 3 gyermeket szültem az elmúlt öt év alatt, és a szülések, házimunka, valamint az itthon-óvoda, itthon-rendelő sétákon és az esti (khm) programokon kívül a testem komolyabb fizikai igénybevétele teljes mértékben megszűnt létezni. ehhez képest nem egész 3 hónap alatt eljutottam egy olyan szintre, hogy azt mondtam a családomnak hogy kimegyek futni, de most csak rövidet, végül mégis 8,28 kilométert gyűrtem magam alá, mert annyi esett jól - pedig előző nap futottam a 10-et. noormális?

lelkiekben is túl kellett lendülnöm néhány dolgon. az első ilyen volt az, amikor a több heti sötétben és egyedül, mondjuk úgy hogy szemtanúk nélküli futkorászást felváltották a világosban és közönség előtt végrehajtott edzések - az első pár beszólást eléggé a szívemre vettem, aztán megszoktam, most meg már nincsenek is ilyenek (vagy nem hallom meg őket?). a következő a futótárssal való futás volt, ami baromi nehezen ment, folyton úgy éreztem, hogy csak loholok a másik után, képtelen voltam a saját tempómban futni, jól ki is merültem már a 2. kilométer végére. a csúcs számomra a múlt hétvégi futógála volt, ahol nem elég, hogy fényes nappal, majd' kétezer emberrel együtt futottam, még barátok is eljöttek szurkolni... hát be voltam tojva rendesen. úgy gondoltam, hogy a saját tempómban futok majd, nem teszek különbséget edzéstempó és versenytempó között (mint a nagyok, lévén nálam még nem különült el a kettő :D), elvégre mekkora égés lenne már a cél előtt 1 kilométerrel feladni és onnantól sétálni vagy vánszorogni, ehhez képest utólag még meg is lepődtem, hogy úgy 20 másodperccel jobb kilométereket sikerült produkálnom, mint egyébként. wow! hozzáteszem azért azt is, hogy adott a dolog egy olyan lökést is, hogy már nem riadok vissza az ilyesmitől (pedig én és a közösségi sportesemények, hahh!), bár a legközelebbi kiszemelt verseny rajtja este 10-kor lesz. :)) 

most már bátran ki merem jelenteni tehát, hogy júliusban egy 10 kilométeres "éjszakai" futóverseny a cél, novemberben pedig irány a balatoni félmaraton! jövőre meg... 

Ezt értitek?

Az Olaszországban vásárolt olasz márkájú bőr táskában ott figyel a made in china felirat, a Magyarországon, kínai üzletben vett felsőben made in italy cimke. Hmm?

2013. május 21., kedd

Vegyes-mindenfélés

Nos hát itt aztán minden volt! A múlt héten két ovis anyák napja es a milánói mirucc amiket már említettem, a nagyok névnapjai es a mi házassági évfordulónk, barátoknál szülinapi zsúr, futóverseny amiket még nem. A szalonnasütés, bográcsozás, cukrászdázás már csak hab volt a tortán, az extra jól sikerült túrós rétesemet pedig már alig merem megemlíteni. :-)

A névnapi meglepik nálunk általában apróságok, az évfordulót a júliusban megrendezésre kerülő buena vista koncertjegyek beszerzésével tettuk emlékezetessé (a többi 18+ :-P), a zsúr ahol voltunk, szenzációsan jól sikerült, a futás külön bejegyzést érdemel.

A cukrászdázás során azt a helyet választottuk, ami itt a kis városunkban hosszú évek alatt nőtte ki magát pékségből a környék legfinomabb fagyiját kínáló (a Szamos elbújhat mögötte!!), hangulatos, kiülős hellyé, már csak a személyzettel kellene tenni valamit, de velük nagyon.  Nem vagyok az a mindent reklamáló tipus, azt hogy nem mindig köszönnek a betérő vendégnek és sokszor kifejezeten bunkón szolgálnak ki, még szó nelkül tudom hagyni, na de hogy a kis tóval, leanderekkel szegélyezett, gyönyörű fa asztalokkal és székekkel berendezett kerthelyiseg szinte közepén elhelyezett szemetes olyannyira tele van, hogy már a fél méteres körzetében is mindenhol szemét halmozódik, nem tudtam szó nelkül hagyni. Meg is volt a fogadtatás: bár ennel udvariasabban és kedvesebben nem is kérhettem volna, az öt pult mögött álló (ebből 4 csupan trécselő) alkalmazott mind úgy nézett rám, mintha valami földöntúli képtelenséget kértem volna (mit dirigál nekem ez a picsa jelentésű tekintetek), és bár a pult mogül eltűntek, a szemetes maradt úgy, ahogy volt. Nem értem, oké lehet, hogy nem az ő dolguk, de azert ha valaki egy kulturált és igényes helyen dolgozik, nem hiszem el, hogy nincs igénye arra, hogy az a hely megőrizze ezt a jellegzetességét.

Na mindegy is, igazából ez az egyetlen negatív esemeny történt a hét folyamán, csak hát furcsa volt, na.
Ja, es azt mondtam már, hogy a csirkeól megtelt csirkékkel? :-D

Egy hét! :-)

Nézd meg a YouTube-on: Dundunbanza Sierra Maestra

2013. május 17., péntek

Anyák napjára

az anyák napja új értelmet nyert számomra, amióta anyuka vagyok, furcsamód ahogy ovisokká váltak a nagyok, még inkább. az ovis anyák napi ünnepségeknek olyan varázsuk van, egyszerűen imádnivaló, ahogy a szülők és a nagyszülők hasonlóan izgatottan, csillogó szemekkel ülnek a kis székeken, padokon, ahogyan a gyerekek bevonulnak a tornaterembe lámpaláztól túlfűtötten. ahogy mindenki meglátja a saját kicsiny gyerkőcét, könny szökik a szemébe (hehe, apukáknak is ám!), és olyan súlyos mondanivalója van egy-egy versnek, hogy át- és felértékelődik az emberben mindaz, amit eddig tudott, gondolt, érzett a szülővé válásról.

az egyik ilyen versben például azt mondták el a gyerekek, hogy jó lenne, ha mindenhol ott lenne anyu: az udvaron vele játszana, a szobában a kedvenc meséjét mesélné, a fürdőszobában pacsálna vele, a konyhában a kedvenc ételét készítené, az ágyban pedig a fejét simogatná... és a végszó, pedig ismét, hogy igen, milyen jó lenne, ha mindenhol ott lenne anyu. 

persze egy anya nem képes arra, hogy mindig mindenhol ott legyen, főleg több gyerkőccel egy időben, és még nem beszéltünk a többi tennivalóról, de meg lehet próbálni úgy alakítani, hogy a maximumot hozzuk ki a dologból. sokszor ugye, amíg fürdenek, készül a vacsora (így sem a fürdés, sem a vacsorakészítés nem lehet közös élmény), vagy amíg játszanak, kitakarítjuk valamelyik helyiséget, amíg alszanak, lehet vasalni, és így tovább, így egyre jobban távolodunk, mondván ők jól elvannak, mi magunk pedig így gyorsabban haladunk. 

persze mindenben van arany középút, ismerek olyan családot, nem is egyet, akiknél például a bébiszitter fürdet, a bejárónő főzi a vacsorát, és a gyerek pedig hiperszuperképzett. már óvodás korban úszni és balettra jár, a lovaglásról nem is beszélve, így a szülő kényelmesen részt vehet a tárgyalásokon, és jaj de jó, a kedves-aranyos bébiszitter már le is fürdette a gyerekeket, mire a szülők az üzleti vacsoráról vagy épp a hangversenyről hazaérnek. ez is egy életforma, de kinek jó az, hogy ha a gyereknek rossz napja van, akkor azt a bébiszitterrel beszéli meg, vagy ki tudja kivel, mert kialakult benne 4-5 éves korára, hogy az anyukának-apukának nincs ideje rá? sosem volt ott amikor elesett, amikor sírt valamiért mert szomorú volt, és bár mindent megadott neki (tetőt a feje fölé, ágyat, utazást, képzéseket, mindenféle anyagi javakat, művelődést), csak épp a lelkileg is hasznos IDŐT és figyelmet nem, és a lelki kötődés homályba vész. 

megmondom őszintén, nagyon-nagyon irigylem most az unokatestvéremet, aki az első napjait (heteit) tölti el az újszülött csemetéjével. nincs is csodálatosabb dolog annál, mint amikor egy új jövevény érkezik a családba: amikor minden rezdülés egymásról szól, és az anya-gyermek testi-lelki kötődése hasonlóképp szoros marad, mint amikor a baba még a pocakban volt. ha épp nincs ölben, akkor is őt nézed, az ő ruháit vasalod, az ő szuszogását hallgatod, az ő álmára vigyázol. nincs más dolgod, mint fenntartani azt a kötődést ami a pocakban volt, minden más csak sallang lehet emellett. erről szólnak az első hetek és hónapok, összenőve, teljes harmóniában, amikor a baba megtanulja, hogy az első és legfontosabb lény az életében az anya, az anyának meg a gyermeke. az anya érintése minden rezdülésre, azt sugallva: igen kicsim, itt vagyok. bár nincs már köztünk köldökzsinór, de itt vagyok. ekkor még egészen biztos, hogy az anya mindenhol ott van: ha éhes, ha álmos, ha csak unatkozik és nézelődne, ha társaságra vágyik, ha ölelésre vágyik, mindenre a válasz az anya, anya, anya. 

és milyen gyorsan eltelik ez az idő... mert amikor pár év múlva már színre lép az óvónéni, a dadus, a nagyszülő vagy pár rokon, akinél eltölt a gyermek 1-2 napot... de a kapcsolat alapja az az első pár hétben és hónapban ott van, a legeslegmélyebben, és ezt annyira jó tudni és érezni itt legbelül. És az első pár év után már persze, hogy lazul a kötelék, hiszen nekem is itt volt ez az egész napos Milánói kirucc, de jólesett amikor Milán azt mondta tegnap reggel, hogy jó lenne, ha minden szerdán mennék, csak ne aludjak ott, és rengeteg volt a mesélnivaló mindkettőnk részéről. ha sebes lesz a lába, hozzám szalad, ha éhes, nekem szól, ha szomorú, nekem mondja el, és hiszem, hogy ez azért van így, mert kiépült a legbiztosabb kötelék. mert a szabadság kell, a gyermeknek is, a szülőnek is, de hogy meglegyen bennünk a tudat, hogy egymásnak a legfontosabbak és a legbiztosabb háttér vagyunk, létszükséglet.Mindenki más egyéniség, személyiség, és ahogy nőnek a csemeték, kialakul ez náluk is: Szofinak sokszor adódik úgy, hogy szívesebben lenne egyedül, olyankor félrevonul és tesz-vesz, nem zavarom, Milán minden mókában benne van, Konival együtt, ők csecsemő koruktól kezdve nem ülnek meg nyugton: amint történik valami, jön valaki, részesei akarnak lenni mindennek, ki nem maradnának a jóból (a rosszból sem). az már egészen bizonyos, hogy az élet, bár bizonyos szempontból nem változik amiatt, hogy gyerekeket vállaltunk (sokan mondták hogy hahh, felejtsd el az utazást, gyerekkel nem lehet!), de valójában kölcsönösen csiszolódunk egymáshoz, mert tényleg nem az van, hogy ők belecsöppennek a mi életünkbe és akkor majd kompatibilisekké válnak, hanem nekünk kell teret és lehetőséget adnunk arra, hogy bele tudjanak illeszkedni úgy, hogy az nekik is jó legyen, és nekünk kell őket tiszteletben tartanunk, nem irányítanunk, csupán terelgetnünk úgy, hogy az mindenkinek jó legyen.

hopp, egy kicsit mintha elkanyarodtam volna. mindegy, ez most kijött. :)

Kiszakad-bekerül

Huu de jó volt! Ennyivel tudom jellemezni röviden a szerdai kiruccanást. Olyan jó érzés egy "pillanatra" kiszakadni a hétköznapokból, szinte leírhatatlan, de tényleg.
Eleve ott a repülés élménye, amikor napkeltekor felszállsz a gépre, pár pec múlva jön a jól ismert és imádott gyorsulós rész, ismét pár perc és felülről látni Budapestet, aztán a Balatont, az Alpok havas csúcsait.... nem egész másfél óra múlva pedig egy olasz városban landoltunk, ahol már a repülőtéren érezhető volt, hogy igen, ez egy egészen más világ.

A városba érve az első szendvicses-kávézós helyen reggeliztunk, amikor az ismerőseink nagy része még ébredezett itthon, és itt ért a már jól megszokott felismerés: Olaszországban egy pályaudvar melletti helyen is emberi árú, és kifejezetten (mit szépítsem?)) kurvajó szendvics és kávé kapható, előbbi friss hozzávalókkal gazdagon megpakolva, utóbbi meg hát olasz, na. Nem beszélve arról, hogy imádom nézni és hallgatni, ahogy készítik, olyan lazasággal, csak úgy csuklóból összedobva, gyorsan és mégis tökéletesen.... az utazásnak ez a fázisa máris megtette a hatását: tudatilag és lelkileg a maximális kikapcsolódás vehette kezdetét... Biztos ami biztos alapon négyszer is kávéztunk a nap folyamán - isteni szerencse, hogy az utitarsam nem kevésbé függő, mint én.

A nap további történéseit itt most nem is részletezném, arra ott az utazós blog, de annyit mindenképp idepötyögök még, hogy a dómot látni fantasztikus élmény volt, a kiruccanásunk egyben gasztro-túra is volt, valamint egészen megdöbbentő, hogy az olaszok milyen jól néznek ki mindig: ez a mindenkinek van stílusa, minden férfi férfias, minden nő nőies dolog magával ragad. Hogy ha egy ferfi megnéz, nem úgy teszi mint egy farmeros-polós pesti suhanc, hogy elmegy a nő mellett fapofával, majd utána fordul hogy megnézze a fenekét, hanem szemből végigmér, majd bugyiig hatoló tekintettel néz bele a nő szemébe. Azért nem mindegy, még nekem sem, háromgyermekes anyuka-feleség létemre, az egyik lealacsonyít, a másik felemel.
Shopping túra is lehetett volna a kirucc, vagy talán illett volna annak lennie, ha már egyszer Milánóban jártunk, és bevallom meg is csapott a szele, ugyanis úgy beleszerettem egy csodálatos táskába, hogy képtelen voltam ott hagyni, vagyis először még ment, de nem tudtam kiverni a fejemből és visszamentünk érte. :-) ez mondjuk nem a 2000 euros LV, és nem is a Valentinonal látott 7900 euros darab volt, de első látásra szerelem, és legalább nem kellett miatta eladni az autónkat például. El is gondolkoztam azon, hogy akik ezekben a boltokban vásárolnak, azok gondolkodnak-e egyáltalán azon, hogy melyik táskát vegyék meg, vagy  bemennek, hű ezt kérem, és egy másodpercig sem dilemmáznak azon hogy akkor most tenyleg azt akarják-e. Hogy vajon úgy vesznek-e egy kosztümöt, cipőt, táskát, ahogy én tejet a boltban, majd ülnek be a Gucci caféba egy espressora, ahogy én boltból hazafelé a lángososnál landolok, mintegy megkoronázva az élelmiszervásárlást? Félreértés ne essék, nem rossz szájízzel írom most ezeket a sorokat, pedig igazan cuki volt az a 150 000 euros Cartier óra is, tényleg, de szembesulni azzal, hogy mekkora különbség van emberek és életek között... sőt, igazából ugye nem szembesültem én azzal sem, csak az árcedulákkal, meg azzal a három japán turistával, akik Tod's, Armani, Valentino és sok más egyéb szatyorral a karjukon tőlünk kérdezték meg már-már ketsegbeesett és számonkérő hangon, hogy és a Chanel hol van?? Érted, nem meglát valamit a Chanelnél és megveszi, hanem tele pakkokkal még oda is bemegy célirányosan, mert kell valami onnan is. Na mindegy, legalább kinézték belőlünk hogy tudjuk hol lehet. :-)

Szóval szuper kirucc volt, a család is profitált belőle: amaretti keksz es parmiggiano került az asztalra hazaérkezésemkor, az agyba pedig egy hullafaradt, de mosolygós, elégedett, és tökéletesen boldog feleseg-anyuka. :-)

2013. május 14., kedd

2013. május 12., vasárnap

"és mennyit fogytál vele?"

sokan kérdezik mostanság, hogy na és milyen futni, meg hogy bírom, és milyen változást érzek, stb-stb... hát akkor sorolnám. 

bár eddig sem voltam egy ideges típus, de most aztán olyan nyugalom van rajtam, amit nem tudom lehetne-e még fokozni? jobb lett az időbeosztásom, valamivel frissebb a gondolkodásom (ez rám fért :D), és az állóképesség... na igen. szóval ha kaptatón sétálok fölfelé, nem fogy el a levegő, na meg a lakás végigtakarítása után sem érzem szükségét annak, hogy azonnal leüljek egy kávéra, vagy ide a gép elé. összességében aktívabb lettem, és ez azért 3 gyerek mellett kifejezetten hasznos. 

kijelenthetem, hogy a fő cél, a "meg akarom szeretni a futást" sikerült, bár sokszor nagy duzzogva indulok el, de az első két kilométer után már eszembe sem jut megállni, és a "na még ezt az utcát, na még azt az utcát" elv alapján többször is sikerült 1 órán át folyamatosan futnom, ez alatt az idő alatt 8 kilométereket téve a futóművembe. sajnálatos módon (??) kijelenthetem viszont azt is, hogy az eddig extra kényelmes és hejjdehajjdejó futócipőm, ha meleg van és több mint 6 km-t futok, már kicsinek bizonyul, pedig direkt 1 számmal nagyobb, mint a lábam - úgy látszik nekem ez az 1 számnyi ráhagyás kevés. tervben van tehát egy mégnagyobb (42-es???) futócipő vásárlása, valamint szükségem lesz egy sapira, mert fő a fejem ha süt a nap. beleszerelmesedtem már egy fox racing-es baseball sapiba, de mivel 14ezret kóstál, azt inkább a cipőre adnám ki, sapi meg majd szembe jön - talán épp Milánóban, remélhetőleg kicsit olcsóbban.

tegnap egy barátommal és egy barátnőmmel túrázásra adtuk a fejünket, 25 km-t sétáltunk a Pilisben, és lehet, hogy pár hónappal ezelőtt nem bírtam volna, de azt gondolom egész jól ment... igaz az utolsó 2-3 km-re már jól beállt jobb lábamon a sípcsont melletti izmom (háháá, már ilyenem is van ám! :D), jövő hónapra már meg is van az új túraterv, amit szeretnék 30 km-re alakítani valahogy - remélem a társaság is meglesz hozzá. 

többek, látva a lelkesedésemet és a kitartásomat, hallgatva a jövőbeli terveimet sokszor nekem szegezik a kérdést: "na és mennyit fogytál vele?". őszintén? 2 kilót. kettőt. ha azt vesszük, hogy 2,5 hónap alatt 2 kg ment le, akkor a futás aligha mondható hatékony módszernek, főleg, hogy tényleg odafigyelek a kajálásra is (bár vannak szénhidrátzabálós napok, ez tény). viszont ha azt mondom, hogy az évek óta már jól megszokott 46-os méretű nadrágjaim begombolt állapotban is leesnek rólam, a két hónapja vásárolt cicanadrágok, amik tehát eleve sztreccs nacik, futás közben derékról majdnem csípőig csúsznak és húzgálnom kell felfelé... na hát szóval jelenleg 42-es méretet hordok, szóval így már nem is olyan rossz. ami viszont fura volt először: minden nadrágom az ülepénél kezdett lógni, tehát nem kifejezetten combból, csípőből vagy fenékből fogytam, hanem elsősorban combtőből valahogy, na de mindegy is, elindult a dolog és remélem nem áll meg... az állagváltozást azonban mindenképp kipipálhatjuk, és hát ugye nem a fogyás volt a fő-fő cél, az csak egy elkerülhetetlen és örömteli folyamat, ami ezzel jár.

most, hogy itt a tavasz (vagy mi, nyár, vagy ma pl éppen ősz), A-nak munka tekintetében főszezon, anyu is rengeteget dolgozik, a gyerekek miatt is sok a program, futni tulajdonképpen úgy jut időm, hogy hetente 3-4-szer amint hazaér valaki, én átöltözöm és itt sem vagyok, szóval a bevált hétfő-szerda-szombat futónap menetrendet nem igazán tudom tartani, de megyek amint lehetőség nyílik a dologra. szerencsére a család túl van a kezdeti sokkon, megértik hogy fontossá vált, és most már azt is le merem írni, hogy novemberre célom a félmaraton, amit a Balaton partján tervezek majd lefutni... 

2013. május 8., szerda

napigyors

idén lesz a tizedik évfordulónk A-val... házassági évfordulóból pedig a hatodik. és igen, most először fordul elő az, hogy ő van házon kívül, és bár munka miatt, a fene megesz érte, na. reggel indult, vagyis inkább hajnalban, a gyerekek kicsit nyafogva ébredtek, hogy akkor most már téényleg el is ment az Apa? naigen... mire felébredt a csipet csapat, Apa már a magyar tenger mellől küldött fényképet. tudom-tudom, dolgozni ment, és ha nyaralni ment volna pár napra, akkor is hát perszehogy, csak hát na. kicsit azért irigykedem, imádom a Balatont. :)

bár a reggeli készülődésnél amúgy is mindig én vagyok az egyedüli végrehajtó, sokat segít a már fél6-kor az éjjeliszekrényemre készített kávé, és estére csak összejön a kis család, és a vacsora-fürdés idejére megoszlanak a tennivalók, most ez nem volt így. igaz Milán anyukámnál alszik, tehát neki ott volt a finish, mi pedig körömlakkozós csajos estét tartottunk Szofival (Koni korábban kidőlt), azért jó az, ha a férfiember itt van a háznál. na meg holnap reggel fél6-kor ki készíti majd oda a kávémat? hogy lesz az, hogy előbb kávézom, mint hogy kinyitnám a szemem, ha nincs ki lefőzze??? irgumburgum. :)) 

és a fenébe is, akkor is baromi jó lehet a Balaton illatát beszippantva álomba merülni. még ha munkától fáradtan, akkor is! 

2013. május 6., hétfő

a zénuram

egy ezermester. most, hogy a kertünk utolsó egynegyed része is felszabadult (az évek óta gyűlő sittet elszállíttattuk végre), teljes erőbedobással készített veteményes kertet, csirkeólat, a másik részbe pedig kis gyerekjátszóteret, mindössze két hétvége alatt, a két saját kezével. ez valahogy sokkal többet ér nekem, mintha amolyan manager-típus lenne, aki bár meg tudja fizetni hogy más megcsinálja, de egy függönykarnist felrakni már képtelen.... <3  :)

2013. május 3., péntek

Hiánypótló

Megint jó rég írtam, igen sűrű napokat élünk, és a java még csak ez után jön.
A kedd rohanósra sikerült, A. korán hazaért, ezért végre együtt tudtunk elmenni vásárolni - hetek, vagy talán hónapok óta nem voltam nagyobb helyen, komolyan meglepődtem pl az árakon. Délután végre beültettem a balkonládákat, ezúttal nem piros futómuskátlikkal. A. már unta a futót, pedig minden évben a csodájára jártak az ismerőseink, tavaly piros álló volt, de most ismét új dizájn lesz. Mire kész lettünk, rohantunk Szofi táncbemutatójára, onnan Milán úszására... Még jó, hogy aznap reggel voltam futni. :-D
Szerdán, kertészkedős-barkácsolós nap után ünnepeltük Koni születésnapját. Nem volt nagy buli, csak egy kis szalonnasütés és tortázás szűk családi körben. Apró ajándékok az ünnepeltnek, jókedv, és a teraszon hosszúra nyúlt estét szúnyogirtó füstölővel megspékelve azonnali nyaralós hangulatot is teremtettünk, közben örömhír is érkezett: megszületett unokatesóm piciny lánykája! :-)
Mi sem lett volna egyértelműbb, mint a csütörtök-péntekből oviszünetet kreálva töltsük együtt a napokat a nagyokkal, és bár A. dolgozik, a szerdán, fiúk által készített új kerti játékot fel is avattuk. Tegnap védőnő-vendégünk is volt Koni státusza miatt, meg már nem is tudom mi, kuszák a napok. Ma csavargás lesz ha felébred a legkisebb, Apának meglepit készítünk, öcsémnek motoralkatrészt hozunk el, és nagy valószínűséggel fagyizni is fogunk. :-) Este tánc, ezúttal Szofi csatlakozik hozzám, már most nagyon lelkes! :-P
Futás is volt dögivel, erősen kezdtem a májust, de erről majd a következő bejegyzésben...