2014. július 31., csütörtök

eseménydús

jaj annyi minden történt már megint, hogy azt sem nagyon tudom merre van előre. egyrészt talán az időjárásnak is köszönhető (meg tudom-tudom, a csillagok...), olyan hangulatingadozásaim vannak mint megboldogult kismama koromban, aztán meg a nagyok nyaraltak Anyukámmal (!!!) közel egy hétig, én pedig minden Koni-alvós időt kihasználtam egy kis bárányfelhő-nézésre vagy zivatarvárásra, miközben élveztem hogy hűűűűűűűű, egy-gyerekesként milyen könnyű is helyt állni főzés-mosás-takarítás-rendrakás ügyben, komolyan mondom én magam is nyaralásként éltem meg ezt a néhány napot.

amúgy pedig különben is nyár, fagyizás, gyerektársaság hol nálunk, hol máshol, programok, befőzés, szalonnasütős esték, mikor-mi, most épp kertrendezős napokat is élünk, ásunk-talicskázunk vadul a gyerekekkel.

aztán voltunk A-val BuenaVista koncerten is, ennek igen nagy jelentősége van. amikor megláttam a hírlevelet, hogy ismét lesz koncertjük a margitszigetiszabadtérin, azonnal lecsaptam két jegyre. később szembesültem azzal, hogy a mostani világ körüli turnéjuk "adios tour" névre hallgat, ami azt jelenti, hogy többén nem koncerteznek... vagyis az öregeket már nem láthatjuk a jövőben - így sem maradtak már sokan, hiszen a nagy nevek több mint fele nincs már velünk. amikor szembe jött néhány cikk ezzel kapcsolatban, kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy beigazolódott a sejtésem: az utolsó turnéjukat róják, ami 2015-ben, Kubában ér majd véget. na de sebaj, az uccsó koncertre van jegyünk, ez a lényeg... szép búcsú lesz ez. 

amikor a Flórián térről sétáltunk a szigetre, eszembe jutott a 12 évvel ezelőtti koncert, akkor még Ibrahim Ferrerrel, a Sziget fesztiválon (vagy ki tudja hogy is hívták akkor). azóta minden egyes Buena Vista koncertről szomorú szívvel jöttem el, és gyötört a kérdés: hogy jutok el én Kubába? és most, hogy az utolsó koncertjükre andalogtam az én urammal, zsebemben a Kubába szóló repülőjeggyel... leírhatatlan érzés volt. kétszer is könnyeket csaltak a szemembe a bácsik, ezt most nem is részletezném, minden tekintetben fantasztikus koncert volt, méltón megemlékezve minden tagra, a zenekar egész történelmére, állva tapsolt a közönség, nem is kérdés, hogy telt ház volt. 

a Margit-szigetről hazafelé sétálva pedig eljátszottam a gondolattal, hogy de jó is lenne látni őket, még egyszer utoljára-utoljára is Kubában... mert elvégre nekik köszönhető, hogy megfogant bennem a csírája annak, hogy én olyannagyonnagyon el szeretnék jutni oda, a róluk készült film (vagy százszori) megtekintése óta vágyom arra, hogy Havannában, a Malecónon sétálva beterítsen az Atlanti-óceán kicsapódó vize... és mert én olyan nagyon telhetetlen vagyok. Fel is túrtam az internetet az infoért, és egy e-mail váltás a következőt eredményezte:  

It is a pleasure to communicate with you. We have in our hotel the Traditional Cuban Music Concerts with members of the Buena Vista Social Club.
The Traditional Cuba Music Concert is inside of  1930 Ballroom on Tuesdays and Saturdays. The ballroom open at 8:30pm, the concert start at 9:30 pm until 11:30 pm. .... 

Muchas gracias :*** és száztizenkettő :))

merj nagyot álmodni!
(és ezt külön üzenném annak a kedves olvasómnak is, aki e-mailben várja a válaszomat... igyekszem írni!)

2014. július 22., kedd

Boldogság?

Cherifa messze a távolba mered, nagy levegőt vesz. 

- Szerelemből szeretni, az boldogság. A szív oly vadul ver, hogy azt hinné az ember, mindjárt szétpattan, ha pillantást vetnek a szádra, ha tenyered finom verejtéknyomot hagy a térdhajlatban. Boldogság a szeretett ember nyála, amikor édesen és láthatatlanul csúszik le a torkodon. 

Abbahagyja, összehúzott szempilláin keresztül néz, vizsgál, mintha tudni szeretné, hogy figyelem és értem, amit mond.

- Boldogság a nyak, amikor megszabadul a görcsöktől és a fáradtságtól, amikor végtelen hosszúra nyúlik, mert a szeretett férfi nyelve siklik végig rajta. Boldogság a fülcimpa, amely úgy lüktet, mint az ágyék. - Egyre gyorsabban veszi a levegőt. - Boldogság a hát, ami megremeg. A combok, amelyek készségesen nyílnak szét, a bugyi, amely úgy hullik le, akár a falevél. Az ujjak, amelyek a szőrzet sűrű bozótjába hatolnak. 

Elnémul. Összeszorítja a szempilláit. Hátrafeszíti fejét. Így áll egy ideig, majd szinte suttogva folytatja: 

- A boldogság nem más, mint attól félni, hogy megnyíljon az ember, a hihetetlen erő, ami hajt, hogy odaadd magad, miközben a világ egészében olyan, hogy legszívesebben elsírná magát az ember.

Tolvaly Ferenc - Boszporusz felett a híd

2014. július 21., hétfő

A te igazságod nem az enyém

Egy igen szellemes Naszreddin-történet jól mutatja - mondta -, hogy addig nem lehet lépni, amíg nem látjuk át az igazság viszonylagosságát. Naszreddin az udvarban tartózkodott, és hallotta a király panaszát, hogy hamisak az alattvalói.

- Felség - járult az uralkodó elé -, van ilyen igazság is, meg olyan igazság is. Az embereknek gyakorolniuk kell a valódi igazságot, mielőtt a viszonylagos igazságot alkalmazhatnák, de mindig fordítva szeretnék. Ez az oka, hogy nem veszik olyan komolyan az ember alkotta igazságot, ösztönösen tudják ugyanis, hogy az pusztán a képzelet szüleménye. 
A király nem értette.
- Vagy igaz, vagy sem - mondta. - Az embereket igenis kényszeríteni fogom, hogy igazat mondjanak, míg végül hozzá nem szoknak, és igazmondók lesznek. 
Amikor másnap reggel kinyitották a városkapukat, bitófák álltak előttük, mellettük a királyi gárda egyik tisztje őrködött, majd egy hírnök kikiabálta, hogy attól kezdve mindenkinek, aki be szeretne lépni a városba, először válaszolnia kell az őrszolgálatos tiszt kérdésére. Az igazat és csakis az igazat mondhatja!
Naszreddin elsőként lépett a tiszthez. 
- Mi célból akarsz a városba menni? - kérdezte tőle az őrt álló katona. - De igazat szólj, különben Istenemre mondom, lógni fogsz.
- Azért megyek a városba - felelte Naszreddin, és az akasztófára mutatott -, hogy arra a bitóra felakasszanak.
- Hazudsz, kutya! - kiáltott rá diadalmasan a tiszt. - Senki nem megy a saját vesztőhelyére. Nem hiszek neked!
- Nahát, ha hazudtam, akkor akasszál fel!
Eltöprengett a katona.
- Igen, de akkor az válna igazsággá, amit mondtál! Nem akasztalak fel.
- Pontosan így van - nevetett Naszreddin a katona dilemmáján. A te igazságod nem az enyém!

Tolvaly Ferenc - Boszporusz felett a híd

2014. július 14., hétfő

Elapátlanodva

Itt vagyunk, megvagyunk, túléltük az apátlan hétvégét. :) 

Na nem kell semmi rosszra gondolni, végre A. is belekóstolt abba, hogy milyen ízű a család- és munkamentes szabadidő. Neki baromi ritkán adatik meg az ilyesmi, ugyanis itthonülő tipus, már amikor éppen nem dolgozik akkor arra van a legkevésbé energiája hogy kimozduljon. Na de most mégis megtette, és péntektől vasárnapig egy motoros kalandtúrán vett részt az Őrségben, ahol baromi jól érezte magát, mi pedig nagyon örültünk az örömének. Igazi pasis program volt! - persze irigyeltem egy kicsit, mert hát miért ne?!

Nehezített terep volt egyébként számomra is, ugyanis Anyukám is épp most ment nyaralni... no de sebaj, mi is nyaralósra vettük az ütemezést, voltunk piacon, fagyizni, tejesnél, szombat estére pedig szalonnasütés volt a terv. A fentiek tükrében megállapítható, hogy az egyetlen férfi a házban Milán volt, ő segített például a szalonnasütés tűzrakásánál is, mert amikor már egy órája próbálkoztunk és csak füstölt a halom, de be nem gyulladt, félvállról benyögte, hogy miért nem öntünk rá lakkbenzint? Apa is azt szokta! Hatéves létére ő az ész a családban, múltkor a konyhaszekrény ajtaját is ő csavarozta fel, amikor az apja egy többnapos munkán volt oda. Hát hiába... férfi kell a házba, különben az élet megáll. 

Természetesen volt örömködés, amikor A. hazaért, fincsi ebéddel vártuk a nyakába ugorva, majd együtt borultunk az ágyba sziesztaidőben. Szép az élet, na.  :D

2014. július 8., kedd

Vihar előtt...

Van valami különös varázsa a vihar előtti csendnek. Nem is igazán a csendnek, hanem annak a húsz percnek, fél órának, ami az épp kitörő vihar előtt van. Amikor már elsötétül az égbolt, a távolból hallani az ég dörgését, még nem esik, de az erősödő szél hozza magával az eső illatát. Jó ilyenkor kimenni, felnézni az égre, és magunkba szippantani azt a valamit, ami több mint levegő.

2014. július 2., szerda

Utazás, kicsit másképp

24 óra - ennyi választ el a legközelebbi utazásunktól. Szülinapi kívánságom volt sok-sok éve már, hogy a jeles napon (pénteken lesz), láthassam a tengert, és úgy néz ki, hogy idén megadatik: A. elvisz a tengerhez július 4-én, ráadásul kettesben, két keréken. És milyen érdekes, most, hogy az utazás küszöbén állunk, nem a tenger látványa és illata az, ami miatt az utazást várom, hanem maga a kettesben megélt kaland. Tulajdonképpen bármerre indulhatnánk. A dolog szépsége hogy (minő véletlen) telefon nélkül kelek útra, tehát nemcsak hogy közösségi háló, internet és miegymás híján, hanem úgy ahogy vagyok, elérhetetlen leszek, bármilyen célból is keressen bárki /nem is árt megszabadulni eme függőségtől mondjuk/. Tisztára, mint a nászúton. ;)

Mai gondolat minden napra

"A föld kiszárad víz nélkül - testünk is megbetegszik az érzelmi megnyilvánulások nélkül."
Bolygó asszisztens

2014. július 1., kedd

Hűségidő... avagy élet egy aranynak tűnő rossz bizsu kalitkában.

Még időszámításunk előtt (a régi blogban) annyit szidtam a rohadt mobilszolgáltatónkat, hogy azt nem tudnám két kezemen összeszámolni - a helyzet gyakorlatilag csak időlegesen változott, aztán mindig ugyanoda lyukadunk ki, igazi se veled - se nélküled kapcsolat ez. 

Megállapítottuk már nem egyszer, hogy ezek a telefonok úgy vannak kitalálva, hogy véletlenül se bírják ki működőképesen a 2 évet (és mondjuk olyan hibája adódjon, hogy rá lehessen húzni hogy nem rendeltetés-szerűen használtuk), vagyis még a 2 éves hűségidő letelte előtt, csak most csak nekünk kedvezményesen vehessünk új telefont, újabb 2 évre aláírva a szerződést. Nem, nem azért mert olyan kis cuki jófej a szolgáltatónk, hanem azért, mert kell egy új telefon, ha lehet akkor nem horror áron, főleg nem másik szolgáltatónál leperkálva többtízezer kauciót amit majd sok hónap után apránként jóváírnak. Na mindegy is, most sincs ez másképp, másfél év telt el az aláírt kettőből, és az én szuper csodatelefonom bár még működött, de az akksi mint valami alien, elkezdte kinyomni a kijelzőt, ami két oldalt már elvált a telefon házától, és igencsak domború formát vett fel. Jó, mi? 

Azért vettem anno zárt, fémházas telefont, mert egyrészt tetszik, másrészt a három gyerkőc mellett előfordul hogy nem pont oda kerül ahol annak lennie kellene, vagy épp elejti valaki, és a zárt fémház már egyszer bevált, nem megy bele kosz és strapabíró is. Igen ám, viszont az akksi, ha megadja magát, akkor állítólag elkezd dudorodni, és így más hely nem lévén, a kijelzőn át kényszerül terjeszkedni (mondom én, alien...). Szóval bebattyogtam a szolgáltatóhoz, elmondtam hogy mi a szitu, és az amúgy nemszimpi csaj aki átvette tőlem a telót, aszondja legkésőbb júli 31-ig megoldják. Mondom oké, szeretnék kérni cserekészüléket. Aszondja sajnos minden cserekészülékük ügyfélnél van, nem tud adni. Mondom oké, akkor szeretnék kérni (majd) jóváírást a havidíjból, mivel nem használom a szolgáltatást, nincs mire fizessem. Ó, nem úgy van az, ÁSZF meg apróbetűs, ők nem kötelesek cserekészüléket adni, oldjammeg. 'nyád... De nyugodjak meg, lehet hogy már 2 héten belül elkészül, de az is lehet hogy kapok valami cserére jogosító akármit, és akkor lesz szép új telefonom, és akkor az csak 1 hét. Hiphiphurrá. Faxkivan, márbocsánat.

Szóval ha ismét eltűnnék, meg aki tudja a számom de nem ér el, akkor az a fent leírtak miatt van, lehet szidni a kékeket.