egy ideje már fogalmazódnak a fejemben ezek a gondolatok, de még nem jutottam odáig, hogy bejegyzéssé szerkesszem - most talán sikerülni fog.
arról már írtam korábban is, hogy az ovisok milyen táncos lábúak (mint az anyjuk, hihi), és van is kedvük ahhoz, hogy a kedvből tudást faragjanak (reményeim szerint teret adva a bontakozó tehetségüknek is). az oviban kétféle tánc is van, mint külön foglalkozás: az egyik inkább csak lányoknak, koreográfiára betanult zenés dolog, megnéztük, aranyosak voltak a kicsik, de sem Milánnak, sem Szofinak nem tetszett igazán, aminek kicsit örültem is, mert nekem sem annyira, egyrészt az oktató miatt (nem pedagógus, és ez érezhető is volt), másrészt pedig azért, mert egyénileg kell egy csoportos mozgásformát követni, nem pedig egymással táncolni, holott az én fejemben az a kép rajzolódott ki, hogy a zene és a tánc szeretete az egymással való fizikai kapcsolatukat is finomítani fogja, megtanítva őket arra, hogy nem a rúg-csíp-karmol-harap a fő, ha egymáshoz érnek. :D szerencsénk volt a másik tánccal, mert az viszont pont ilyen: egymás kezét fogva, néha kettesével, néha körben, de mindenképp együtt, egymástól függve táncolnak, népzenére, énekelve. pont olyan, amilyet elképzeltem, és nekik is volt hozzá kedvük, az első órán ugyan még nem vettek részt, de együtt néztük végig, és utána lelkesen battyogtunk hazafelé.
a következő táncórára már együtt mentek volna. ez úgy néz ki, hogy az ovi tornatermében tartják délután 4-től, és a tánctanárnéni (aki egyébként óvónő egy másik oviban) körbemegy a csoportokba és összeszedi a gyerekeket, és oda kell értük menni amikor véget ér a móka. amikor mentem értük, szinte biztos voltam abban, hogy Milán ott ugrándozik majd, Szofinyuszi pedig be sem ment, mivel általában inkább Milán lábában van benne a táncolhatnék (minden pénteki táncom után meg kell mutatni hogy mit tanultam, és nagyon jól leutánozza, mindemellett szuper ritmusérzéke van!), bár Szofi pedig nyuszi, mégis valahogy bevállalósabb és jobb szereplő. nagy meglepetésemre viszont, amikor odaértem, csak Szofi volt bent a teremben, nagyon ügyesen táncolt, Milán pedig nem mert bemenni, azt mondta nem akar táncolni mégsem, legközelebb sem, így a csoportjában maradt. Szofi olyan lelkes volt, nagyon tetszett neki, és napokon keresztül áradozott arról, hogy mi mindent tanultak, elsőre megjegyzett minden éneket és forgást, játékot, addig-addig, míg egy hét alatt megtanított Milánnak mindent ami csak ráragadt, és kedve támadt a folytatáshoz. eljött a következő heti móka, amikor a tanárnéni körbejárt, Szofi lelkesen ment (persze pörgős szoknyában akart menni, merthogy olyan van a N. néninek is :D), Milán pedig annyira nem, hogy még majdnem el is sírta magát. :-o aztán végül N. néni csak rábeszélte, hogy nem kell táncolnia, csak üljön a padon, és nézze ahogy Szofi táncol, ezzel meggyőzte, végül 5 perc sem kellett és beállt ő is. mire odaértem értük, az ajtó résnyire nyitva volt, és az volt a feladat, hogy N. néni furulyázott egy dallamot, ki kellett találni és elénekelni hogy mi az, na hát Milán találta ki és el is énekelte ott, mindenki előtt. :-o csak megjött a bátorsága... azóta együtt ropják itthon is. :)
a szerepcsere egyébként azért van a címben, mert olyan helyzet állt elő, amire nem számítottam. mindig azt gondoltam, hogy Milán a nagy tesó, Milán a fiú, és majd ő vezeti be Szofit az óvodás lét rejtelmeibe és izgalmaiba, de nem így van. volt sok játék, amit Milán tavaly nem mert csinálni (pl a nagy trambulint soha nem próbálta ki), Szofi viszont bevállalósabb, és ő simán ment, így már Milán is utána. Szofi sokkal könnyebben teremt kapcsolatot, és elmondható, hogy igazi kis barátai Milánnak idén lettek, Szofi csoportjából, mivel az udvaron MINDIG keresi Szofi társaságát, hozzájuk csapódik, nem a saját csoporttársaihoz. tulajdonképpen valami olyan helyzet állt elő, mintha Szofi lenne Milán nővére, ami valahol jó is, mert sok szempontból közelebb is kerültek egymáshoz, viszont ennek hátulütője is van... na de ez egy következő bejegyzés lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése