2012. november 26., hétfő

a mai nap apró öröme

már megkezdtem a karácsonyi készülődést, múlt héten megrendeltem a gyerekek egyik ajándékát (társast) a neten, amit mára kértem házhoz szállítással, gondolván egész nap sütnöm-főznöm kell (holnap megyünk a Papa temetésére, a nagynénéméknél fogunk állomásozni, és amit sütni kell azt mi visszük), szóval gondoltam itthon leszünk. 

igen ám, de közben eszembe jutott, hogy ma átígérkezett a barátnőm, akinek tegnap volt a névnapja, és bár telefonon felköszöntöttem, nem készültem semmi egyébbel, így fél6-kor kipattanva az ágyból, gondoltam megsütöm a dolgok egyik felét, vele (és Konival persze) elmegyünk a kedvenc cukrászdájába ahová meghívom, délután pedig megsütöm a dolgok másik felét, a cukrászdás körrel egyidejűleg pedig elintézem a postát, nyomtatványboltot, stb. dobtam is egy sms-t az ünnepeltnek, aki visszaírt hogy 10-re itt is lesz, nekem pedig abban a pillanatban esett le, hogy a futárcég azt írta, 9-11 között hozza a motyót. auuuu!

na de ki korán kel, aranyat lel, az én aranyam pedig az volt, hogy 10 előtt 5 perccel hozta a futár a csomagom. jupii! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése