3. nap: Csecsemő táplálás

na ez az a témakör, amit sokan sokféleképp látunk, és még ennél is többféleképpen élünk meg, a bejegyzés pedig lehet, hogy egy kicsit sarkos lesz, valamitn csapongó, mert már többször nekifutottam, de vagy elszállt, vagy félbe kellett hagynom, szóval előre is bocsi. :)

...mivel a bejegyzés kicsit hosszúra sikeredett, és nem vagyok biztos abban, hogy erre mindenki kíváncsi, íme az összefoglaló, de egy további klikkel ott áll majd részletesen az agymenésem. :)

szóval összefoglalva a csecsemőtáplálás alapjai:

- magabiztosság és nyugodtság a szoptatással kapcsolatban. ösztönösen működni fog az első pillanattól! ha ezt tudod (és nincs semmi fizikai akadálya), menni fog!

- ivás már újszülött kortól!

- hozzátáplálás a fokozatosság elvén: mindegy mikor kezded, de (tapasztalatom szerint) ha 6 hónál korábban és magabiztosan állsz hozzá, nem mint megoldandó feladat, hanem mint az élet fenntartásához szükséges teljesen természetes dolog, ez is menni fog.

az első és legfontosabb ugye, hogy alapvetően anyatejjel szeretnénk táplálni az újszülöttünket, ha a fejünkben és a testünkben minden rendben van, akkor amilyen hamar csak lehet, tehát már a kórházban, akár a születése órájában... innentől kezdve két alapelven működik a dolog: van aki igény szerint szoptat, van aki napirendet alakít ki, persze sokszor összemosódik a kettő, magamat valahová a két megoldás közé sorolnám, igény szerinti napirendet alakítunk ki :D.

véleményem szerint minden nő, aki akár pár napig képes szoptatni a csecsemőjét, az addig szoptatja, ameddig akarja: mivel a teste képes anyatejet "termelni" és "leadni", ez egy olyan folyamat, ami a továbbiakban tulajdonképpen a fejben dől el. először nem hittem benne, másodszor már nem voltak kétségeim, most harmadszorra pedig már biztos vagyok abban, hogy olyan nincs hogy "négyhónapos korában elment a tejem". nem azért vagyok biztos benne, mert én "szerencsés" vagyok, de nem vagyok szoptatási tanácsadó sem, szóval a "titkot" nem itt fogom kifejteni, egyébként pedig tulajdonképpen nem is "titok", hanem egy közös kincs, az anya és a baba közös kincse már maga a lehetőség, ami ha minél korábban beindul, minél előbb ráérez az anya és a baba, minél jobban megtanulják egymást, annál simábban megy a dolog, és annál hamarabb megdől az anya fejében is az a mondat, hogy "estére már nincs tejem".

ugyanilyen bolondéria számomra a kórházban, más anyukák által mondott "minek tegyem mellre, úgysincs még tejem" mondat, aztán adja a tápszert, merthogy a gyerkőc éhes... itt már élből akkora hátránnyal indulnak szoptatás ügyben, hogy lehet, hogy soha nem fogják tudni behozni. az újszülöttek egyrészt némi tartalékkal jönnek világra, másrészt pedig a gyomruk olyan picike, hogy az a pár csepp előtej is laktató számukra (és nem utolsó sorban nagyon-nagyon hasznos is!!!), ami akkor jön. arról nem is beszélve, hogy pont hogy az ilyen üresnek és feleslegesnek tűnő próbálkozás indítja be az anyatej termelődését, és tanítja meg a babának azt, hogy a reflexes szopásnak is van értelme...

a csecsemő táplálás témaköréhez tartozik még a hozzátáplálás és az itatás is - legalábbis nálam. sosem voltam egy nagykönyv szerint eljáró típus, de ezt valószínűleg tudjátok is. egyrészt azért nem, mert egyik gyerek sem nagykönyv szerinti (nemcsak az enyémek nem, hanem senkié sem!), így az igényeik sem lehetnek egységesek, másrészt pedig azért, mert a nagykönyvben leírtak aszerint változnak, hogy éppen melyik évtizedben járunk. első tehát az ivászat: Milánnál még félve adtam a kórházban bekészített cukros vizet, Szofinál és Koninál bátrabb voltam, mivel Milán besárgult, nem is engedtek haza amikor kellett volna, és hát persze nem volt nagy baj, de hadd ne mondjam mit éltem át. akkor azt mondták sokan, hogy többet kellett volna itatnom, nem sárgult volna be. Szofit és Konit többet itattam, és nem sárgultak be (persze tudom, vannak nem itatott csecsemők is, akik nem sárgultak be). az ivás fontos, véleményem szerint az anyatejes táplálás mellett is. különösen melegben. nagyon sokszor hallok olyat, hogy 1-2 éves gyerekek nem isznak... szerintem minden szokás kialakítását a lehető leghamarabb el kell kezdeni, vagy legalábbis rávezetni a babákat, gyerekeket azokra a dolgokra, ami fontos. az ivás az: a megfelelő bélműködés, betegségek leküzdése, a bőrünk állapota, tényleg nagyon-nagyon sok dolog függ a folyadékfogyasztástól. nálunk mindhárom gyerkőc nagy ivó, és mi magunk is azok vagyunk: a gyerekek közel 1, mi felnőttek legalább 2 liter folyadékot fogyasztunk naponta, és a normálisnak mondható anyagcsere mellett elmondhatom, hogy betegségek sem fajulnak el nálunk, és nem is húzódnak túl sokáig, szerencsére. egy-egy lázas állapot esetében sem kell belediktálni a gyerekekbe a folyadékot, egészen kicsi koruktól kezdve sok folyadékot isznak és ez soha nem ment az anyatej vagy szilárd étel fogyasztásának a rovására, sőt! nyáron sokszor észrevettem Konin, hogy a nagy melegben szívesebben ivott pár korty vizet, mint a meleg és édes anyatejet, és mégis meghaladta 3 hónapos korára a 6 kg-t.

az evészetről - és itt most, ha már így benne vagyok az írásban, és témába is vág, leírom az ezirányú tapasztalataimat. már Milánnál megborult a nagykönyv szerinti etetés, ami az lett volna (akkor még az volt a jónak kikiáltott elv), hogy 6 hónapos koráig kizárólag anyatejjel tápláljam. tekintve, hogy én magam 3-4 hónapos koromig voltam szoptatva (Anyukámnak "csak addig volt teje"), utána gyerekorvosi javaslatra nem a mű tápszer jött, hanem a gyümölcs, zöldség, 4 hónaposan már keksz belereszelve, meg feles tej, amit akartok, amint fogni tudtam, jöhetett a kenyérhéj és a kiflicsücsök, és lám, nem lett semmi bajom, nem vagyok allergiás, lisztérzékeny, meg egyéb hasonlók. Milán fogékony volt a korai hozzátáplálásra, ez alatt azt kell érteni, hogy "finoman" jelezte mindig, hogy az asztal körül van helye neki is, ha evésről van szó, valamint ha elérte, kiverte a kanalat a kezemből. 3 hónapos volt, amikor érett azistenifinom őszibarack, gondoltam attól gyereknek baja még nem lett, csak 1 kanállal. na hát volt is rapli a következőért, és odáig jutottunk, hogy 1 barack/nap simán csúszott, és ettől nem felejtett el anyatejet enni. hamar jött utána az összes többi következő dolog, és igen hamar elmondhattuk, hogy mindent evett, egyébként pedig a mai napig mindenevő és jó étvágyú, abszolút nem finnyás. Szofinál kicsit nehezebb dolgunk volt, mivel atópiás ekcémával küzdöttünk, ezért orvos-védőnő próbáltak lebeszélni a korai hozzátáplálásról, egyébként pedig ő sem volt rá annyira fogékony, a mai napig finnyás kissé. Azért 6 hónaposan már ő is evett sokmindent, és ő is egészséges, jó étvágyú, az atópiát pedig (jelenleg úgy tűnik) kinőtte. teltek múltak az évek, jött Koni 4 hónapos státusz vizsgálata, amikor is a védőnő a kezembe nyomta a legújabb hozzátáplálási trendet, amely szerint 4 hónapos kortól már zöldség-gyümölcs, és gluténmentes gabonafélék, és most kapaszkodjatok meg: 6 hónapos kortól glutén, búza, zab, árpa, rozs, rizs van a listán. kérdeztem is, hogy ugyan miért? amikor 4 éve még 8 hónapos korig mindez szinte tilos volt (lett volna)??? mire közölte, hogy azért, mert rájöttek, hogy régen, amikor még négyhónaposan szabad volt kiflicsücsköt rágcsálni, sokkal kevesebb lisztérzékeny ember volt, mint az új trend szerint. nabumm. azt is hozzátette, hogy szerinte 1-2 év, és vissza fog állni a tejivászat is a régi módszer szerintire, merthogy most 1 éves korig azt is tilos. jó, nem? szóval akkor melyik rendszert kövessük? mindegyik gyerekkel azt, amelyik éppen az ő csecsemőkorában divat??