2013. június 30., vasárnap
Lélekápoló szombat
2013. június 28., péntek
terápiás sütés?
2013. június 27., csütörtök
Az ő álma a mi álmunk?
2013. június 26., szerda
hófúvásfutás
2013. június 24., hétfő
hogy lesz valakiből maratoni futó?
aki másnak vermet ás.. :)
2013. június 21., péntek
2013. június 20., csütörtök
Na jó, ez már nekem is sok...?
Nem akarok nyafogni az időjárás miatt, de ez a hőség ami most van, még engem is kikészít, pedig alapvetően nyár- és forróságfüggőnek tartom magam.
Tegnap este volt a második alkalom, hogy készültem ugyan futni, de még este 9kor is úgy gondtam, hogy ebben a rettenetesen nehéz, párás levegőjű időben nem menne, vegigszenvedtem én a hétfő estét is es köszönöm, eleg volt.
Ma reggel viszont már nem halogathattam tovább a dolgot, beti 3 futásnak meg kell lenni ha júliustól a felmaratoni edzéstervet tényleg el szeretném kezdeni, tehát fél6kor felkeltem, egy pohár víz es egy szőlőcukor magamba döntésével elkezdtem falni a kilométereket. Egeszen pontosan hármat. Ennyi ment, nem több. A levegő párásabb volt mint este, két kilométer után úgy ereztem, hogy a pulzusom kiakasztaná a pulzusmérőt, ha lenne olyanom, minden egyes hajhagymám izzad, hogy a többiről ne is beszéljünk, és ilyenkor támadnak olyan gondolatok is, hogy szomjas vagyok, pisilni kell, kakilni kell, kavics ment a cipőmbe és ehhez hasonlók. Szóval 3 km-ig tudtam elodázni ezeket a kínokat, persze az izzadáson kívül egyik sem volt komoly, mindenesetre jólesett itthon kidőlni a teraszra egy nagy pohár víz, a tegnap este megsütött török perec és az A. által készített cappuccino társaságában, és azon elmélkedni, hogy azért remélem ilyenkor van olyan hatékony a futás, hogy ez a 3 mondjuk 5-nek számítson.
Mindenesetre megnyugtató, hogy akarmennyi is az annyi, többet tettem az egészségemért mint mondjuk egy évvel ezelőtt, és hogy a példakép "DK"-t idézzem: büszke vagyok arra a döntésre hogy egyáltalán elindultam, és ami a szenvedésem valódi okozója, az nem(csak) a meleg, hanem az elmúlt sok év alatt felhalmozott kilóim száma és a szintén évek alatt berögzült tespedés.
És mégegy DK gyöngyszem: " Hiszem, hogy mindenkiben ott rejlik az egészségesebb és magabiztosabb, boldogabb énje." - ezert is volt öröm látni, hogy a szomszéd háziasszony, aki kétgyermekes anyuka és dolgozó nő is egyben, olyan. .. "asszonyos" tipus, értitek, na ő is ugyanezért a célért indult el. Büszke vagyok rá nagyon! :-)
2013. június 19., szerda
a kislány, aki gucci táskával érkezett
2013. június 18., kedd
A kommunikáció, mint kulcs a derűs hétköznapokhoz
Sajnos egy olyan korban nőttünk fel, amikor a lényegi kommunikáció nem volt divat. A problémákról az ember nem beszél, vagy legalabbis nem azzal, akivel meg is tudná oldani azt, ráadásul a képmutatás is dívik: párkapcsolatok, barátságok, rokoni szálak látszanak tökéletesnek, mikozben belül hatalmas távolságok vannak éppen a minőségi kommunikáció hiánya miatt.
X nem mer Y-nak elmondani valamit, ami egy kettőjüket érintő személyes dolog, mert jaj nehogy megsértődjön, kiakadjon, konfliktus legyen, Z pedig meg sem hallgatja mit szeretne vele közölni W, mert amíg nem hagyja elmondani, addig sem kell gondolkozni azon, hogy talán igaza is lehet.
Pedig ezek, bár lehet hogy rövid távon apró súrlódásokkal és talán fájdalmas tükörbe nézésekkel járnak, minőségileg sokkal jobb kapcsolatot eredményeznek, mivel ha az ember kimond, megbeszél, meghallgat, azzal a másik belsőjét fedezi fel, problémát old(hat) meg, ami által az adott kapcsolat harmonikusabbá és melyebbé válhat. Úgy érzem, hogy ezt a mi generációnknak még jócskán tanulni kell, mert sokan vannak még úgy, hogy a szőnyeg alá söpörve megoldottnak látják (vagy láttatják) a dolgot, csak hát az a szőnyeg is olyan, hogy ha már túl sok minden van alatta akkor egyrészt nem tudja eltakarni, másrészt pedig ha túl régóta, akkor rohadni kezd a kosz is, és idővel persze maga a szőnyeg is.
Másképpen fogalmazva aminek ki kell jönni, az úgyis kijön, ha nem a szánkon szavak formájában, akkor ha sok dolog van a tarsolyunkban a másikkal szemben, baszogatni kezdjük olyannal, amit a szemébe is merünk mondani (bár valójában ezek lényegtelen semmiségek), aztán ha mar végképp nem birjuk tovább ezt az önmarcangolást, betegségek formájában.
Szóval szerintem nem érdemes ennyi mindent cipelni, mert bár őszintén kimondani valamit sokszor nehéz, belátni egy miénknél jobb igazságot néha fáj, de így minden napunk tiszta lehet, kevesebb teherrel és feszültséggel, igazan mély kapcsolatokkal. Vagy ezt most marw megint túl hippisen gondolom?
2013. június 17., hétfő
Gömbölyű hétvége
Milyen igaz?!
"Az tud jól leválni, akinek megadták az érzelmi biztonságot."
2013. június 12., szerda
Vegyünk csuklós buszt!
Lábjegelés és a többi
2013. június 9., vasárnap
Véletlen, ugye? ;-)
2013. június 6., csütörtök
Hogy én miért nem a Hufnágel Pistihez mentem feleségül?
Asszem én is... :-)
- Gyerekek, Apa ma nagyon későn jön mert még el kellett mennie egy csőtörést megjavítani.
Sz: hát Anya..... én mindjárt szomorkodni kezdek. Én már utálom a csőtöréseket.
:-)
Mitől ilyen jó barátnők?
Szofi az oviban rendezett sommerfesten nem mert beülni a tűzoltó autóba, még a szimpatikus tűzoltó bácsi legkedvesebb invitálására sem. Befeküdt inkább a barátnője mellé a kosárhintába, és így szólt:
- Én inkább mégsem akartam beülni a tűzoltó autoba....
- Én utálom a tűzoltó autókat.
- Én is...
.... És békésen hintáztak együtt tovább. :-)