2013. január 31., csütörtök

különös hatások...

Szofiék új óvónénit kaptak. az első pár nap után Szofi megjegyezte, hogy ő nem szereti B. nénit. nem úgy beszél, mint a régi óvónéni, és különben is. mondtam neki, hogy szerintem csak szokatlan még, és majd megszereti, mert B. néni nagyon kedves ám, csak más, mint a régi óvónéni. eltelt pár nap, és Szofi örömujjongással tért haza az óvodából: "Anyaa! én megszerettem a B. nénit!" furcsállva a hirtelen lelkesedést megkérdeztem, hogy miért, mi történt, hogy ilyen hirtelen megszerette, mire a válasz: "hát kitörölte a fenekemet!". :D

mai szembejövős

"Aki mindig meg akar felelni mások elvárásainak, az lemondott arról a lehetőségről, hogy önmagáért szeressék."

jó gondolat!

"Ha a dolgok nem fordulnak jobbra, menj balra!" :)

2013. január 30., szerda

ez olyan Milános... :D

"anya, én fittyet hányok rád!" :D

dilemma

így, hogy harmadszorra táplálom anyatejjel a porontyomat, azért elgondolkodtatott néhány kérdés. pl saját tapasztalatom az, hogy kávéból tökmindegy, hogy mennyit iszom, semmilyen hatással nincs rá, de az is tökmindegy neki, hogy mit eszem, most ML kedvére tettünk elég sok magyaros kajával (úgy mint székelykáposzta, többek között :D), de Koninak meg sem kottyant. szóval ez, hogy mi megy át az anyatejbe és mi nem, jó kérdés...

tovább gondolva például köztudott ugye, hogy kávézni ugyan csak nem ajánlatos, de dohányozni, drogozni és alkoholt fogyasztani a szoptatás alatt egyenesen TILOS, mint ahogy tiltott a gyógyszerek nagy része is (nesze neked, ha fáj a fejed, fogad, vagy beállt a derekad, vagy épp köhögőrohamot készülsz kapni valami csúnya nyavaja miatt). ellenben ha az orvos felír valamit receptre, antibiotikum, vérnyomáscsökkentő, stb, akkor azt nyilván szabad, mert nem megy át az anyatejbe, vagy nincs hatással a babára. na de, ha az anya beteg, azt mondják nem baj, az anyatej pont hogy védi a babát, tehát nem kell attól tartani hogy a baba is megbetegszik. tehát bizonyos gyógyszerek átmennek, mások nem, és a bacik sem. 

ezzel kapcsolatos cikkeket olvasva olyasmire is bukkantam, hogy valaki iszik kávét, vagy alkoholt, akkor ha már mindenképp, akkor mikor tegye: közvetlenül a szoptatás előtt, mert akkor a már megtermelődött anyatejben úgysem lesz benne, a következőig pedig kiürül, vagy pedig közvetlen szoptatás után (az ok kb ugyanez). 

van valami olyasmi érzésem, hogy ez az egész szoptatás körüli mizéria, ami egyébként az élet természetes része, kicsit túl van bonyolítva, nem? nem akarok én buzdítani senkit arra, hogy mérgezze a testét minden vacakkal, a gyereknek úgysem lesz baja, de azért a ló túlsó oldalára sem kellene átesni, mert aztán szépen szevas-tavasz anyatej, a sok agyalás és görcsölés miatt egyszer csak nem jön majd egy csepp sem.

2013. január 29., kedd

könnyes búcsú

eltelt. eltelt az a pár nap, amit ML nálunk töltött, na és ahogy az már lenni szokott: az amúgy sem szelíd-szolid csendes családunkat még inkább élettel töltötte meg. tegnap este persze befutottak egy olasz kalandból hazatérő Öcsémék is, teljes volt a fennforgás, ettünk-ittunk, egymás szavába vágva beszélgettünk, aztán tegnap este ML A-tól, ma reggel a gyerekektől vett könnyes búcsút, aztán ebéd után tőlem is. 

nem szoktam ölelkezni a barátnőimmel, ez már az a fizikai közelség, amit a legközelebbi hozzátartozóimnak tartogatok, de ML más. tényleg olyan, mintha a testvérem lenne. amikor jött, akkor sem volt olyan érzésem, hogy mi már 10 hónapja nem is láttuk egymást, mivel majdnem minden nap kommunikáltunk valahogy, viszont most, hogy elment, egy iszonyatos űrt érzek máris. furcsa, hogy akkor hiányzik leginkább, amikor a legközelebb van. Milánban is megvan ugyanez az érzés, ebben biztos vagyok: míg Szofi átölelte, megpuszilgatta, "szeretlek" szavakkal halmozta el, Milánban volt egy belső szomorúság, nem akart ma oviba menni, és duzzogva-szégyellősen mondta, hogy ő nem is szereti ML-t. majdnem sírt - én nemcsak majdnem. gyermeki kötődés... a legtisztább érzelem, ami csak létezik. 

fogalmam sincs, hogy mennyi idő áll még előttünk a következő találkozásig. ha tehetném, akkor ha nem is a jövő héten, de párhavonta mindenképp repülőre ülnék és meglátogatnám, de ez nemcsak költségben lenne sok: A. nem tud ennyi időre elszabadulni, sem azért hogy együtt utazzunk, sem pedig azért, hogy a gyerekekkel legyen addig. azért a célom (titkos vágy? :))  az, hogy egy éven belül, ha nem is családdal, legalább egymagam meglátogathassam, ha nem is egy hétre, de legalább pár napra. annyira kellett ez így... feltöltött. tulajdonképpen az egyetlen olyan igazi barátom, aki előtt nemcsak nyitott könyv az életem, de képes felnyitni a szemem ha épp álomvilágban élek, képes lehülyézni, ha épp arra van szükség, és mindezek mellett még fel is nézek rá. nincs családja, rokonai, amit elért (és az nem kevés) csak saját magának köszönheti. egyedül áll meg a lábán, egyedül boldogul az életben (ház adás-vétel, hivatalos ez-az, munkakeresés-találás, világjárás a szó szoros értelmében) egyszerűen annyira talpraesett és önálló, hogy kevés ilyet ismerek még talán a szüleink korosztályából is. lehet, hogy most elfogult vagyok, de tényleg olyan, mintha ő lenne az én hiányzó részem, mindent tud, amit én nem (vagy nem gondolom hogy tudnám). :D na meg nem kioktat, hanem megértet. nem felvág, hanem elmesél. nem faggat, hanem kérdez. aaaah... ilyenkor érzi az ember, hogy mekkora különbségek ezek.

jó ránézni, hogy úgy... kiteljesedett. megtalálta a barátait kint is, és nagyon sokat változott. és persze ott sincs kolbászból (banánból? :D) a kerítés, és tökéletes példa arra, hogy egy álomszép helyen is "csak vendégmunkás" lehet egy külföldi, akit kihasználnak, sőt használnak, de jó látni azt, hogy hogyan veszi az akadályokat. nagyon hasonlítunk abban pl, hogy ő sem stresszel olyan dolgokon, amin nem érdemes. amin nem tud változtatni. dolgozni kell, hogy fizetni tudja a fizetnivalókat, hogy megélhessen. ha csak ez a munka van, akkor ezt végzi, és ha siránkozna sem lenne tőle jobb. viszont a munkán kívüli időt úgy tölti el, hogy a nap minden percében jól érzi magát, és olyan emberek vannak körülötte, akik mosolyt csalnak az arcára a hét minden napján. nehéz lenne ez pl itthon, ahol az emberek nagy többsége begubózik, ahol a párok (barátok, barátnők) úgy utaznak a villamoson, sőt úgy buliznak (!!!) együtt (???), hogy közben mindenki nyomkodja a saját okostelefonját. 

kicsit elkanyarodtam a témától, no de mindegy is... csak remélem, hogy nem kell egy újabb évet várni arra, hogy megint találkozzunk. így vagy úgy, jó lenne hamarabb... (idei évi terv, mondjuk).

2013. január 28., hétfő

ki a hülye?

miért van az, hogy ha tudjuk, hogy már ketten gondoljuk/csináljuk ugyanazt az őrült dolgot, akkor meggyőződünk arról, tuti nem  vagyunk hülyék? 

kis félreértés :)

- Anya, mikor megyünk virágokat nézegetni?
- virágokat? ilyenkor?
- hát te szoktad mondani mindig hogy megyünk virágot látni!
- jaaaaaa! azt szoktam mondani hogy VILÁGOT látni. de nézhetünk közben virágokat is... :)

2013. január 25., péntek

nő, görcs.

amikor elutazunk Európa déli részeire, akkor szembesülök leginkább azzal, aminek nálunk nincs úgy igazán kontrasztja, vagy ha van is, az igen fals.

nálunk a nőies nők (vagyis akiket annak neveznek) általában vékonyak (vagy legalábbis nincs súlyfeleslegük), formás cicijük van (az mindegy hogy "vették"-e), divatos frizurájuk, sokak pedig ezeken túlmenően még stílusuk is. aki meg nem nőies nő (vagy akiket nem tartanak annak), azokon súlyfelesleg van (bár a súly kérdés már kezdi elveszteni a fontosságát), nem öltöznek divatosan, nem sminkelnek, nincs frizurájuk, stb.

aztán az ember elmegy egy déli országba, és azt látja, hogy sok nő van, aki vagy vékony vagy nem (mondjuk délen inkább nem), többnyire hosszú haja van, majdhogynem mindegy milyen ruha, ékszer, stb van rajta, de kilép az utcára, és azt látod rajta hogy ÉL. hogy nyílt, hogy olyan a tekintete hogy befogadja és egyben kiárasztja magából az egész világot. más testtartás, más mozdulatok, más tekintet. látni rajtuk hogy élnek, és ez olyan kisugárzással vértezi fel őket, hogy talán nincs is az a (bár akár gyönyörű szép, tökéletes alakú, stb) mondjuk budapesti nő, aki felvehetné vele a versenyt. nem tudom, biztos hogy a déli mentalitás is sokat számít, de azt hiszem nálunk fokozottan jellemző az, hogy az emberek (különösen a nők) meg akarnak felelni. 

meg akarnak felelni a pasinak, a szülőknek, a közvéleménynek. jaj mit szól ha így, mit szól ha úgy, közben belül pedig teljesen más van, ami ugye frusztrációhoz vezet. belül harc van, kívülről pedig lesütött szem, szorongó arc és felhúzott váll látszik. és mindegy, lehet tökéletes alakú, formás (akár "vásárolt") cicikkel, stílusos ruha-cipő-kiegészítő dekorációval ellátva, tökéletes frizura és smink az "én nőies nő vagyok" jeligével ellátva, de egyszerűen nincs meg bennük az a kisugárzás, ami a déli nők többségében megvan. 

A-val is azt beszéltük egyébként, hogy sok magyar nőnek egyáltalán nincs kisugárzása. sokszor megjegyzem hogy hűű ez egy tökjó csaj szerintem, ő pedig lehurrog, hogy mi a jó rajta, szerinte kurvaronda (!), mert nincs kisugárzása, meg milyen a testtartása, ésatöbbi. hogy semmilyen. ő egyébként azt is kifogásolja, hogy sok nő, miután anyává válik, levágatja a haját (és bár sok nőnek jól áll a rövid haj), az énuram nem érti, hogy miért kell pasivá válni azért mert lett egy (két-három) gyereke. sok magyar nő oda akarja tenni magát, testileg-lelkileg eladhatónak próbál tűnni (én lefogyok, én mosolygok, én jólfőzök, én elhalmozlak, én lepedőakrobata vagyok, bebizonyítom hogy jó vagyok nálad), de nincs meg az a plusz, ami miatt úgy gondol rá a férfi, hogy húúúúú! amikor nem kell azon gondolkozni, hogy mit is akarok tőle? amikor nem kell végigelemezni, hogy ettől a csajtól eztéseztésezt milyen jól megkapom, tehát nekem jó lesz, akkor vele maradok. hanem kell legyen egy plusz, amit nem tudsz megmagyarázni. és ez benne van azoknak a nőknek a tekintetében, testtartásában. amikor azt mondom még én is, női szemmel, hogy húúú. az ember ránéz és azt gondolja, hogy ez a nő elégedett, és él. mert az, ami nem (illetve nem csak) látszat, az rendben van vele, belül. nem görcsöl órákig a tükör előtt, hanem felveszi a ruhát azért, mert jól érzi magát benne. ő maga. és leszarja hogy más mit gondol. és mégsem követ el baklövést. mert nem azért csinálja hogy másra hasson, hanem talán azért, hogy magának tessen, és talán ezért fog tetszeni másoknak is. mert ránézel és látod hogy ő rendben van. 

jópár éve már, hogy olvastam a Csernus-féle Nő c. könyvet. ő gyönyörűen leírta a mai (magyar) nők egyik fő hibáját, amit nemes egyszerűséggel görcs-ként lehet jellemezni. ehhez hozzá kell venni a mostanában kialakuló "engedd el" típusú életszemléletet, amit sokáig én úgy alkalmaztam, hogy engedjem el azt, amit "akarok", aminek kell, az úgyis visszajön. aztán kellett pár év, mire rájöttem hogy nem a dolgokat kell elengedni, hanem saját magamat. iszonyú nehéz, de csőstül jön a haszon. nemcsak egy csomó idegeskedéstől kíméli meg magát az ember, hanem levetkőzi a megfelelni akarást, a szerepjátékot amit a szülők/pasi/közösség miatt magára ölt, ami a fő gond, hogy a 3 kategóriában ez 3-féle szerepet jelent, és plusz a negyedik ami mi magunk vagyunk belül. 

mondjuk koránt sem jelenti ez azt, hogy én mennyire kvára rendben lennék, dehogy. ez egy út, hosszú és nehéz, és én is van hogy megállok, vagy épp visszafelé lépegetek rajta, rágörcsölök olyan dolgokra, amikre nem szabadna. amikor agyal az ember, hogy ez vagy az miért történt, vagy most mi a célja, mi ezzel a feladatom, stb. matusi ebben mondjuk nagy tanítóm, már bő 1 éve is mondta, hogy nem számít a mért. az számít, hogy én hogy állok hozzá és hogy oldom meg, nem a másikkal való dolgot, hanem saját magamban a másikhoz való hozzáállást. akkor még nem hittem neki, de most már úgy-ahogy megy ez a dolog. biztos vagyok benne, hogy ez valahogy ösztönösen benne van a déli nőkben, egyszerűen látszik rajtuk. 

szófosásom van má' megint, bocs. :D


nap képe :)


szösszenet, buliból

barát: azért ide elég fura emberek járnak.
én: miért, mi is elég furák szoktunk lenni már hajnal 3-felé...
dj: de ezek már akkor furák amikor idejönnek.

és tényleg! :D

back to the here and now

2013. január 24., csütörtök

de hát ő a családunk!

ML-t 10 hónapja nem láttuk, mivel ugye pálmafák alatt tölti a napjait azóta. amit nemrégiben beharangoztam, hogy hejehuja mekkora hír, az az lett volna, hogy úgy volt hogy egy, khm, barátja, aki nem mellesleg kubai, vele tart a tíznapos hazalátogatásra, de sajnos nem így lett (nem készültek el a srác papírjai időben), és akkor annak örültem nagyon, hogy főzhetek egy kubainak, na de majd legközelebb, most "csak" ML-nak főztem, de az is jólesett. 

egyik első útja hozzánk vezetett, és tegnap este nálunk is aludt (illetve ő még most is alszik :D), a gyerekek is teljes lázban voltak attól, hogy itt van, Milán megjegyezte többek között azt is, hogy jó hogy jött, mert már az alsó szintet is ki kellene festeni (:D), valamint hogy este vele fürdene. mondtam neki, hogy azért az nem úgy van, mert múltkor, amikor a Walter volt itt, már megbeszéltük, hogy csak családtaggal fürdünk együtt, mire a válasz az volt, hogy "de hát az apa mindig azt szokta mondani, hogy a ML a családunk!". - és tényleg. na tegnap ugyan nem, de vasárnapra be lett ígérve a közös pancsi. 

Szurcsi bocs.... de lehet, hogy ebből megint válás lesz! :D

amikor a kávé vérré válik

na hát tegnap eljutottam odáig, hogy 38,2 volt a lázam, a gyomorfájás és a hányinger elmúlt, de a szédülés megmaradt, valamint társult hozzá fejfájás is. úgy gondoltam hogy lesz ami lesz, a vérnyomásom a béka hátsója alatt, iszom egy kávét, tolok hozzá 2 szem kekszet. na hát ahogy ezt megtettem, 1 órára rá SEMMI bajom nem volt. estére még csúszott egy kis mézes zserbó is... :))

2013. január 23., szerda

az erő velem... biztos nincs.

van az úgy, hogy az ember felkel, ereje teljében egy kis hólapátolással indítja a napot, majd elvégzi a nagydolgát ami némiképp ijesztőre sikerül, onnantól kezdve pedig hőemelkedéssel, fülzúgással, erős szédelgéssel és hányingerrel ágynak esik. ez van most.

2013. január 22., kedd

nem a ruha teszi, vagyis...

ma ilyen észosztós napom van, lássuk tehát a következőt. :)
felmosás közben, amikor is végigpásztázom a lakásban lévő, több, különböző forrásból (általában használtan beszerzett) bútorokat, amik helyenként sem színben, sem stílusban nem passzolnak egymáshoz, hogy ahogy nem a ruha teszi az embert, nem a bútor teszi a lakást sem. tulajdonképpen a lakás többszöri komplett bebútorozásának árát elköltöttük már csak utazásra, és bár néha van hiányérzetem (ahh, konyha, ugye, meg lassan az étkezőasztalt is ki fogjuk nőni), és bosszankodom amiatt, hogy mikor lesz a szekrényeknek ajtaja, és különben is, mikor lesz kint garázs, meg fedett terasz, mindig megnyugtat a tudat, hogy egyrészt mégis olyan kis családi fészek hangulata van a házikónknak, másrészt pedig szeretnek hozzánk jönni az emberek. van aki hetente többször beugrik egy kávéra, van aki ritkábban ugyan, de mindig olyan megjegyzésekkel, hogy "olyan jó itt nálatok", "itt olyan, mintha otthon lennék", "nálatok mindig nyár van", stb, olyan kis szívhez szóló. bár azt talán még senki nem mondta, hogy a lakásunk SZÉP, de a fenti kifejezések talán jobban is esnek ennél. lakber magazinba nem fogunk kerülni, az tuti, de Sevillába (Palermoba, Kubába, Nápolyba) talán eljutunk, és azt hiszem így mégis egyensúlyt mutat a mérleg nyelve.

nagyon nem mindegy...

sokszor hallani olyan mondatot, főleg nők szájából, hogy "gyereket akarok". aztán lehet olyat is, hogy "családot szeretnék". nem tudom ki hogy van vele, szerintem a különbség az óriásinál is nagyobb, nekem pedig ez utóbbi kifejezés szimpatikusabb. 

ezt a gondolatot egy mai csevegés indította el bennem, na és azt a megállapítást is, hogy vannak olyan párok, akik már gyermek nélkül is "család", és sajnos olyanok is, akik több gyermekkel sem. :-I

véletlen vagy boszorkányság?

úgy egy éve azt mondtam ML barátnőmnek, hogy én valamiért úgy gondolom, hogy ő külföldön, mi több tengerparton fog élni. teljesen hülyének nézett, ehhez képest 10 hónapja a Kanári-szigetek egyikén él és dolgozik.

nem olyan rég azt álmodtam, hogy egy ismerősömmel összefutok egy vonaton. ez az ismerős olyan, hogy azt gondolnám róla hogy ebben az életében biztosan nem száll vonatra, erre kiderült, hogy ugyan csak muszájból, és csak rövid távon, de vonatozott nemrég. 

pár hónapja voltunk egy barátunknál, aki el akarta kérni tőlem egy régi barátnőm telefonszámát, de már évek óta nem tartjuk a kapcsolatot. gondolkoztam is rajta, hogy vajon mi lehet vele, de nem erőltettem meg magam hogy megkeressem... aztán eltelt pár hét, és összefutottam ezzel a lánnyal kisvárosunk egyik utcáján.

2013. január 21., hétfő

mai építő

"Nincs jó és rossz ilyen értelemben, mert minden tapasztalást, és minden tapasztalati információt, megélést, gazdagodást jelent."

kiruccanós

kezdeném tehát a parákkal: a gépet nem késtük le, a parkolással is minden rendben volt ("fapados" parkolót próbáltunk ki, most először), felengedtek a gépre oda- és visszaúton is, valamint az egészségi állapota mindannyiunknak náthára váltott (a lázasnak, asztmásnak ez gondolom megkönnyebbülés, az egészségeseknek - tehát pl nekem - kínlódás, főleg hogy hazafelé, landoláskor az összes takony a fülemben kötött ki, és azóta is ott recseg, tudom fujjj, bocs). 

kalandból egyébként nem volt hiány most sem, az első este tönkrement a cirkó a szállásunkon, és mivel sem szerelőt, sem másik apartmant nem tudtak biztosítani azonnalra, A. látott munkához, szerencsére egy kés segítségével meg tudta szerelni a készüléket - ismét megállapítottam, hogy imádom az ezermesterségét (is), bár ez akkor és ott éppen szakmai kihívás volt.. :)

Barcelona egyébként nagyon jó kis város, nekem legjobban a gótikus negyed tetszett. teljesen más egyébként, mint a déli városok, itt valahogy minden "európaibb". egyébként nagyon élhető, remek a közlekedés, de gyalogosan is prímán lehet közelekdni. bárhol ránk jött a pisilhetnék (főleg a gyerekekre, ugye), sehol nem volt gond betérni valahová, a látványosságok környékén pedig mindenhol volt ingyenes és kulturált wc, több helyen pelenkázó is. úgy indultunk neki, hogy Konit majd kendőben viszem a legtöbb helyre, bár a napi 6-8 óra séta sok lett volna neki is mozdulatlanul, így a babakocsit is vittük, és nem bántuk meg. MINDEN akadálymentesítve van, a városközponton kívüli mellékutcák járdája is, a metróállomásokhoz lift visz le/fel, a nagyon meredek utcákon (a Güell parkhoz pl) mozgólépcső visz fel, döbbenet. olyan nincs, hogy valahová ne jusson el kisgyerekes, idős, vagy mozgássérült ember, de tényleg. mindemellett szemetet sehol nem láttunk, 

fura volt, bár Andalúziából már ismerős, hogy az általunk kellemes reggeli időpontnak számító fél8 ott még nagyon hajnal, minden zárva, a nap is fél9-kor kel... így tehát fél10 előtt nem is nagyon érdemes elindulni sehová, úgyis minden zárva van. ez mondjuk Dél-Spanyolországban még jobban érzékelhető, az utolsó nap a reptér felé sietve, reggel 3/4 7-kor azért láttunk nyitva pékséget az egyik nagy főúton, de Madridban pl 9-kor nem tudtunk innivalót sem venni sehol. 

az emberek nagyon kedvesek és segítőkészek, bár hozzáteszem, hogy aki dolgozik, az többnyire nem spanyol/katalán, hanem arab vagy indiai (származású). abban az utcában ahol laktunk, arab feliratú mindenfélék voltak (kis bolt, kajálda, kicsit arrébb hentes), de volt "telefonos utca" is, ahol inkább az indiai vonal ment, és minden 3. ház aljában telefonbolt volt, a sarkokon pedig magukat kínáló fiatal lányok. ennek ellenére egyáltalán nem érzékeltük hogy veszélyes lenne a hely, sőt. 

enni jókat ettünk, piacos és éttermes élményben is volt részünk, narancsból és mangóból, na meg citromból haza is került pár kiló, a finom csokikról és pár szeletke serranoi sonkáról nem is beszélve.

hogy mi volt a best of a négy nap során, nem tudnám megmondani, talán a gótikus negyed úgy ahogy van katedrálisostul. volt még pár dolog, amit szerettünk volna megnézni, de nem került rá sor, majd egyszer újra útnak indulunk (autóval? :D). összességében az egész város tetszett, de nem hajt a vágy hogy mielőbb visszatérjünk, de azért szeretném majd pótolni valamikor a most kimaradt dolgokat.egyébként nekem spanyol tekintetben Granada, egyébként pedig Athén és Róma jobban bejött, bár utóbbi kettő nehezebben járható és koszosabb is mint Barcelona, de valahogy mégis jobban megfogott az összhatás.. 

így, hogy most már negyedszerre voltunk meleg(ebb) helyen télen, azt mondom rá lehetne szokni, bár hozzátenném, hogy a januári időpont most nem volt a legjobb választás: 10 fok és szél fogadott az első két napon, tehát azért kellett a sapka-sál.

megjegyzés még: a gyerekek rendkívül jól bírták az utazást, a repülést és az egész napos jövés-menést is, amikor azt hittük hogy mindjárt összeesünk a fáradságtól mi is, ők játszóteret észlelve azonnal felpörögtek, de nem bántuk, mert mi addig is leülhettünk egy padra. :D  repülőn való utazáskor nem árt figyelni arra, hogy amikor fent először vesszük le a cumisüveg kupakját, a nyomáskülönbség miatt kispriccelő itókával könnyen szembe spriccelhetjük a gyermekünket és/vagy a mellettünk ülőket. ;)

bővebb beszámoló hamarosan, a másikon. :) 

2013. január 20., vasárnap

szvít hóm

minden nagyon szép és jó volt, bár kétszer ennyi időre is találtunk volna elég programot. természetesen a parák ellenére zökkenőmentesen alakult a téli kirucc, volt ámulás-bámulás, a külföldről való hazatérés utáni első ebéd pedig már fő: ez az elmaradhatatlan húsleves - rántott hús páros. sziesztaidőben jövök! :)

2013. január 14., hétfő

7 óra

7 óra az indulásig. na hát ennyi parával is rég keltünk már útra, és bár a már megszokott lazasággal csupán 2 órája vettük le a bőröndöt a szekrény tetejéről, ráérősen pakoltunk be a gyerekek közreműködésével (ők mindent hozhatnak, ami belefér a hátizsákjukba, de annál semmiképp nem többet! :)), némi aggodalom azért szorult belém az egészségi állapotuk miatt. mert ha mondjuk nyár lenne (de nincs), meg kocsival mennénk (de nem), akkor lehet hogy nem lenne bennem ennyi kusza érzés, de így van. 

no de reméljük a legjobbakat, szombaton jövünk! besos! :)

hahó!

na hát hóhelyzet az éppen van.
leesett egy laza húsz centi így reggelre, A. kétésfél óra alatt ért oda a munkahelyére (a ferihegy mellett dolgozik), és az egész városban csak egyetlen hókotrót látott, a budagyöngyénél. sehol, semmi nincs letakarítva, járt ma reggel ismerős az M7-esen, ott sem. néztem a repülők le- és felszállási idejét, félórás késéssel, de amúgy zökkenőmentesen mennek a dolgok, egyedül csak a kijevi járatokat törölték.
anyukám sem ment dolgozni, havat lapátol helyette (tisztuljon az a cigis tüdő, hehe! :P), valamint a gyerekorvos sem ért be a rendelésre, tehát akkor hozzá nem megyünk. mi lesz még ebből?

a városon egyébként meglepődtem, majd biztos mondják a főkefések, hogy váratlanul jött a hó január közepén, na meg hát a meteorológusok is nyarat ígértek. :)

2013. január 13., vasárnap

1 hónap...

ennyi idő választ el a mobilszolgáltató váltásától. vagy mégsem?

először is a telefonválasztás okoz(ott) gondot. nokia-párti voltam mindig, de most váltani fogok (kell), mivel azok a nokiák amik manapság jól használhatóak (lennének), piszok drágák, talán azért, mert becsukták a kaput (csak nálunk? ennyire nem vagyok jól tájékozott, de az is lehet hogy nincs összefüggés). szóba került a samsung, de ránézésre nekem minden samsung egyforma, találtam viszont sony-t, olyan ami fémházas (a mostani nokiám is az, és rendkívül jól bírja a heti 1-szeri kőburkolatra való leejtést :D). na a választott telefon a jelenlegi szolgáltatómnál ugyan kissé drágább, mint egy másiknál, azonban van felhasználható (10ezer ft-on felüli) kedvezményem, tehát mégis olcsóbb).  mivel újabb két éves időszakról beszélünk, kérdés, hogy két év alatt fizetek-e többet számlák miatt a jelenlegi szolgáltatónál, mint amennyivel többe kerül a telefon az újnál? 

így hát elkezdtem böngészni a tarifacsomagokat szolgáltatónként, különös tekintettel az apró betűs részekre. kb ugyanakkora havidíj fizetése esetén az egyiknél pl nincs megosztva, hogy a havidíj hány százalékáért hová telefonálok, a másiknál ez megosztott - ez a jelenlegi szolgáltatóm. mivel a piaci részesedésük tudomásom szerint jelenleg 20%, és a telefonszámok előhívóiból már nem nagyon lehet megállapítani, hogy ki melyik "felekezethez" tartozik, saccperkábé megállapítható, hogy a hívni kívánt emberek 20%-a van hálózaton belül, mindenki más kívül. ez azért érdekes, mert ha egy 8500 ft-os havidíjból 4250 ft-ot beszélhetek le h.belül, és 4250-et kívül, az efölötti forgalom pluszban számlázódik, máris nem csoda, hogy az utóbbi időben megugrott a számlám több ezressel, ugyanis h.kívül jóval többet beszélek, pedig a h.belüli keret el sem fogy. az sms-ekkel hasonló a helyzet: jelen szolgáltató pluszban számolja, az új pedig a havidíjból pörgeti le az árát - ez sem utolsó szempont. ja, és a kiszemelt szolgáltatónál nincs kapcsolási díj sem, ami ugyan csak 2,5 Ft hívásonként, de akkor is... 

azt hiszem innentől kezdve már sok matekolást nem igényel a dolog, annyi viszont mindenképp megjegyzendő, hogy a családi csomagunk miatt az én előfzietésem anyué "alatt" van, tehát ha szolgáltatót váltanék, nem tudom hogy a számhordozást mennyire engedné a jelenlegi szolgáltató (valószínűleg semennyire), tehát telefonszámcsere is lenne. tény, hogy ez esetben kb felére csökkenne azok száma, akiknek megadnám az esélyt hogy bármikor is keressenek, ami nem feltétlen hátrány, ugye. :D

köhög-prüszköl

rajtam kívül mindenki taknyol ebben a családban, de most komolyan. Szofi ismét sípolgat, Milán köhög, Koni szörcsög, A-nak meg orrhangja van és fáj a torka. jól állunk, nem mondom... főleg így utazás előtt. holnap (elvileg) Szofi miatt kell visszamennünk a gyerekorvoshoz, hogy meghallgassa hogy abbahagyhatjuk-e az inhalálást, vagy vigyük magunkkal a motyót Barcelonába is, hát ha így állunk el se indulunk a dokihoz, egyrészt mert már Milán sem megy oviba, tehát csapatostul mennénk, másrészt pedig attól tartok hogy csak rontana a helyzeten a dolog. mindenesetre most a hársfamérgezésre hajtunk: hársfatea hársmézzel, már a második másfél literes kancsóból fogy. amúgy pedig alszanak mint a bunda... az is segít, ugye. reméljük a legjobbakat.

pedig ződ...

olyan finom brokkoli krémelvest csináltam, hogy még én is ettem belőle. :D

2013. január 12., szombat

kibepakolós

a minap remek hírrel örvendeztetett meg az uram: tálalószekrénynek is beillő üvegajtós bútordarabbal állít haza. amikor hazaért, be is mértük oda, ahová már régóta tálalószekrényt szerettem volna, és persze, hogy vagyunk olyan mázlisták, hogy centire pontosan ugyanakkora ott a hely, mint amekkora a szekrény - ez már csak azért is érdekes, mert a bútor használt, és csak azért került hozzánk, mert nem kellett annak, akinél korábban volt, így hát A. elhozhatta. apróbb hibák (karcok) vannak ugyan rajta, de nem feltűnő helyen, és az első adag tányért és néhány poharat már bepakoltam, többre egyelőre nem jutott idő, ugyanis...

a régi gardróbszekrényünkből "újat" varázsolt A. az Anyukám gardróbjába, tehát abból is ki kellett pakolni, és felrámolni a cuccokat a tetőtérbe, ami rémes rumlival járt, de mondhatjuk hogy azzal legalább kész vagyok. kell még szelektálni ezt-azt, pl találtam itt olyan nadrágot, amibe szerintem a csontjaim lefaragásával sem férnék már bele soha többé, szóval ezeket egy "C" oszlopba tettem, és keresek nekik új gazdát (jobbat mint a régi!,- melyik mesében van ez a szófordulat?? - mindegy :D). 

szóval ma szekrény ki-be pakolás volt, holnap pedig az ideiglenesen Anyuhoz átpakolt pezsgős, boros, likőrös poharak kerülnek haza, sőt, van még ott nászajándékba kapott Zsolnay tányérkészlet, meg kristálypoharak is, amiket csak azért tartogattunk (eddig) szebb napokra, mert mostanáig nem volt hová tenni őket, így dobozban várták jobb sorsukat. tehát holnap kirakjuk a "fuxokat" is. ha ezzel is megvagyok, akkor jöhet a bőröndpakolás... ;)

stílusos... :D

"A kisbaba olyan, mint a Nescafé. Könnyű megcsinálni és egész éjjel ébren tart."

2013. január 11., péntek

jogszerű?

azt nem tudom, hogy jogszerű-e, ami  tegnap tegnap történt, de elmesélem, hátha ti tudjátok.

egy hirtelen ötlettől vezérelve (pályázatot akarok benyújtani) kértem egy munkáltatói igazolást a munkahelyemről, attól a bérszámostól akivel az utóbbi pár évben tartottam a kapcsolatot mindenféle ellátással kapcsolatban. tájékoztatott, hogy a cégnek az a része ahol ő dolgozik, már nem a munkáltatóm tulajdona, a bérszámfejtést (és minden más ehhez kapcsolódó dolgot) egy külsős cég intéz (megadta az elérhetőséget). a munkaadóm immár picinyke céggé vált, tehát nem tb kifizetőhely, ezért januártól már az OEP-től kapom az ellátást. most nemazé', de nem az lett volna a normális, ha munkáltatóm tájékoztat erről a változásról, ráadásul csak úgy, saját magáról? köszönhető a kedves (ezek szerint már ex-) kolléganőnek, most már azt is tudom, hogy nekem kell észben tartanom, hogy a fizetés nélküli szabadságom csak a gyed (és nem a gyes) lejártáig van megigényelve. odébb van még, csak jó ha tudom. naja. bár ki tudja, hogy mi lesz még addig?

kezd amúgy kialakulni az a helyzet, amit a lassan 5 évvel ezelőtti utolsó munkanapomon felvázoltam...

az a bizonyos szolgáltató...

nevezzük nagy kékségnek (bár a cég méltatlan az elnevezéshez), ismét alkot. nemrégiben, amikor megreklamáltam, hogy mégis hogy a tökben lett dupla annyi a telefonszámlám, mint szokott, és elmagyarázták, aprólékosan, hogy mik emelik, kifogásoltam a családi csomagon belüli hívások áremelkedését is, történetesen hogy 800 ft helyett már 1200 ft-ot fizetek havonta, hogy "ingyen" beszélhessek a családtagjaimmal, de ezen felül a kapcsolási díj is terheli a hívásokat. az ügyintéző hölgy szerint ez a költség elenyésző, szerintem pedig nem, ugyanis ha egyszer már fizettem azért, hogy "ingyen" tudjak beszélni, akkor ezekre a hívásokra a kapcsolási díj költség számítása sem helyénvaló. ha ez még nem lenne elég: egy ötperces telefonbeszélgetéshez legalább 3-szor kell újra hívni egymást, mert hol hiba van a kapcsolatban, hol megszakad, hol szakadozva halljuk egymást fullos térerő mellett. mi ez, ha nem az ügyfél kizsákmányolása??? számolom a napokat a hűségidő végéig, komolyan. 

kakaa!

asszem' Koni az a gyermekünk, aki a legvidámabban tudja közölni hogy kaki van. :D

2013. január 10., csütörtök

végül is, az orvos szava szent... :)

egyébiránt fel lehet fogni úgy is, hogy mostantól orvosi utasítás is az, hogy a lehetőségeinket maximálisan kihasználva tengerparton töltsük minden szabadidőnket, ugyanis a pulmonológus és a gyermekorvos határozottan állította, hogy a legjobb ami most történhet velünk, az a jövő heti barcelonai út. :)

az a bizonyos fekete nedű...

bár továbbra is "téglákból" főzünk, igyekszünk jó kávékat venni (az igazi "szenvedélybetegek" mondjuk azt mondják hogy a "téglák" eleve nem jók, de ezt most nem is venném figyelembe). a segafredo volt itthoni felhasználás szempontjából az egyik legjobb, már ami hosszú távon még megfizethető is, de ilyenkor, amikor születésnap-karácsony-névnap van egymás hegyén-hátán, előfordulnak jobb féle finomságok is a családban tekintve hogy nagy értékű műszaki cikkek helyett mi inkább ilyen ínyencségekkel lepjük meg egymást.
íme a pár perce felbontott:

hát hogy is mondjam, az egyik legjobb tégla amit valaha kóstoltam, bár extra finomra van őrölve (tehát kotyogóban, vagy "szarvasi"-típusú főzőkben nem ajánlom), mégsem brutál erős. intenzív az íze, mégis lágy. igaz, ha ilyen késői órán kávézásra adom a fejem, akkor az már inkább latte (2,5 deci tejben az espressonyi mennyiség tejhabbal, fahéjjal), tehát még jó hogy lágy, reggel kipróbáljuk milyen az, ha kiadja az erejét. mindenesetre máris imádom! :)

asztma.

Szofival ma délelőtt voltunk allergia vizsgálaton. nem tudom, hogy most örüljek-e vagy sem, mert nem allergiás, ellenben asztmás (a tüdeje ismét sípol, tehát ismét inhalálni kell). kaptunk egy hosszú távon szedni kell - típusú gyógyszert, minden nap egy szem. ez védi a tüdejét/hörgőit, ugyanis jelenleg az a helyzet, hogy ha bármi vírust benyel, az nála hörgőszűkülettel jár. ez a rágótabletta ettől fogja megóvni. 

az egyik felem azt mondja, jaj ne. gyógyszerellenes vagyok, megpróbálnánk inkább máshogy megoldani. bár a pulmonológus és a gyerekorvos is azt mondta, hogy ez egy természetes anyag, ami hiányzik Szofi szervezetéből, és "csak" pótoljuk, na de akkor is... véleményem szerint beleavatkozunk az ő "testébe" ezzel. 

a másik felem azt mondja, hogy elfogadom, nem rágódom rajta. "idén" kezdte az ovit, nemrég született a testvére, ezáltal "középső" gyerekké vált. a gyógyszer természetes, védi őt egy olyan dologgal szemben, ami ellen átmenetileg nem tud saját maga védekezni. nem nagy ügy, ki fogja nőni, ez most egy ilyen időszak. lelkileg IS megadok neki minden olyan támogatást, hogy ezt ő is hasonlóan fogja fel (tehát nem beteg, ettől nem kevesebb, nincs is rajta miért bosszankodni hogy miért pont ő), és mielőbb kiláballni a dolgokból, és lelkileg oldani az ő iszonyatosan erős megfelelni akarását az élet minden területén.

nem, nem vagyok hajlandó most asztmás gyermekekről szóló fórumokat, cikkeket és könyveket bújni. hogy ki hogy lett túl rajta, mitől rosszabbodott, és próbálok nem agyalni azon sem, hogy mit rontottam el. az internet ez esetben nagy ellenség, és felesleges pánikkeltő tud lenni, én legalábbis így gondolom. örülök annak, hogy nem jártunk úgy, ahogy több ismerős: sok antibiotikum kúra és mandulaműtét, valamint számtalan ilyen-olyan vizsgálat és kezelés után derült ki hogy mi a helyzet, tarkítva a sztorit többszöri fulladás miatti kórházba kerüléssel. ezeket legalább nem kellett végigzongoráznunk.

és hát ismétlem: legalább nem allergiás. 

2013. január 9., szerda

a szeretet...


‎"A szeretet irdatlan erő, amely mindent képes átváltoztatni, amit megérint. Úgy tudjuk edzeni a szeretetre való képességünket, hogy gyakoroljuk, miként tudunk a lehető leginkább megmaradni a szeretetben minden élethelyzetben, amelyben részünk van. A toleranciától az elfogadáson át eljutunk a szeretet átváltoztató erejéhez."
Kurt Tepperwein

Héra.


szétcsúszva

na nem a hó által, hanem nem is tudom. fél8-kor, kissé már majdhogynem késve ébredt az egész család, aztán egész délelőtt jövés-menés volt nálunk, és mindenki kávézni (is) jött, na meg beszélgetni, ésatöbbi. ebédet főzni nem kellett mert volt maradék kaja, most pedig egy bögre kakaóval ülök itt és nézek ki a fejemből, és fogalmam sincs, hogy mi az a szintidő, amikor már nagyon ki kell teregetni a ruhákat a mosógép lejárta után (eddig kb 2 óránál tartunk) anélkül, hogy büdösek lennének, avagy vasalhatatlan gyűrődések keletkeznének rajtuk. mondjuk van még úgy egy órám eldönteni ezt a kérdést, akkor ugyanis indulás a postára (ah, sürgős az? vagy ráér holnap is?) meg a nagyokért.... aah, húúzom-nyúzom ezt a napot, mint a rétestésztát (hmm, egy túróst, vagy egy meggyest most betolnék...).

fórumbaj


időről időre visszatérek a fórumozók táborába, régen mondjuk aktívabb voltam, manapság már csak akkor lesek fel, ha "kell valami". a magam részéről úgy érzem, hogy "normális" felhasználó-hozzászóló vagyok, először tájékozódom, visszaolvasok, és csak akkor kérdezek, ha korábban tényleg nem volt szó arról, amit kérdezni szeretnék, illetve amíg a topik használója vagyok, igyekszem másoknak is segíteni. mondhatni arany középútnak tartom magam, de rendszeresen szembesülök az egyik illetve a másik véglettel, bármilyen témáról is legyen szó.

egyik: beböfög egy kérdést, amiről egy oldallal előrébb volt szó, és/vagy a "topiklakóktól" várja el (!) hogy utána nézzenek a megfelelő helyen annak, amire ő kíváncsi. a az alább jellemzett "másik" kioktatja és/vagy melegebb éghajlatra küldi, még jó néhány hozzászóláson keresztül hisztizik - ennyi erővel a google vagy a fórum kereső mezőjének segítségével pont utána is nézhetett volna a nyűgjének. 

másik: a topik alapítása óta rendszeresen ír, néha bicskanyitogató stílusban. ő a főokos, aki nem átall melegebb éghajlatra küldeni tulajdonképpen bárkit, akár csak egy helyesírási hiba miatt is, és bár gyakran offol és oldalakon át nem érteni miről ír (mondjuk egy laikus, éppen betérő számára egészen biztosan kínai...), magyarán "pazarolja a helyet" a valóban segítő szándékú hozzászólások elől. 

kétségtelen, hogy sem az egyik, sem a másik nem fér bele az én tűréshatáromba, ezért sokszor hónapokra hanyagolom nemcsak a fórumra való írást, de az olvasgatást is, de hát egy utazásmániásnak a hosszú téli időszak felkészülés, és tetszik-nem tetszik, legalább a lelke rászorul egy kicsit arra, hogy más, gyakrabban utazókat olvasgasson. aztán persze kezdődik minden elölről a fent említett "végletes emberek" miatt, de hát legyek én a hülye hogy újra meg újra belefutok, ugye. :)

2013. január 8., kedd

régi kerékvágás

két ugrándozó boldogságcsomaggal az oldalamon, egy kucorodóval a puttonyomban battyogtunk ma haza az oviból, sűrű hóesésben. olyan jó volt ma visszatérni a régi kerékvágásba, szinte fizikailag is érezhető volt, hogy "visszakaptuk" az egyensúlyt, hogy nem is zavar hogy mégsincs tavasz. :) 

lehet más lenne a helyzet ha "snow" helyett valami más szmötyi esne az égből, de talán nem. :)

mai napi szívküldi :D

reggeli körkérdés

minden reggel megkérdezem a gyerekeket, hogy mivel indítanák a napot: tejet, (tejes)kávét, kakaót? Szofi általában kakaót választ, Milán pedig (tejes)kávét, igazi, "felnőtt" kapucsínós csészéből: általában valamelyik Segafredo csészét választja. ma viszont még ez sem volt mindegy: anya, én kérek rá tejhabot, meg fahéjat, és csurgass rá mézet is, ahogy magadnak szoktad! :)

kész szerencse!

kész szerencse, ha az embernek figyelmes a majdnemszembeszomszédja, aki nem mellesleg mondható kedves ismerősnek is, és szintén nem mellesleg postai alkalmazott, és a fb-n is ismerős. ma reggel írt is nekem, hogy látja ismét lázban égünk, és hogy nem akarnék-e utasbiztosítást kötni, mondjuk nála. ja de... és ez már nem az első eset, hogy ő figyelmeztetett. amellett hogy nem drága, még baromi kényelmes is. tökjó! :D

kommentár nélkül


"Van, aki úgy tud fogni, érinteni, hogy azt érzem, hogy tökéletes a testem. És nem azért tökéletes, mert ilyen, vagy olyan, hanem a maga egyértelműségében, önmagáért és önmagától tökéletes. Mint egy földcsuszamlás, vagy hegygerinc, olyan nyilvánvalóan önmaga. És ahogy fog, érint, elkezd a testem élni a kezei között. Zsizsegnek az atomok és molekulák, ünnepel az egész test! Az érintés legalább olyan sokrétű, mint az írás műfajai. Történeteket lehet kibontani érintés közben."

Soma

2013. január 7., hétfő

jöhet a tavasz!

vendégünk reggel útnak indult, Szofival pedig a dokilátogatás után leszedtünk minden karácsonyfadíszt, és majdnem minden téli- és karácsonnyal kapcsolatos dekorációt is. utána egy gyors takarítás, mindezt ezen ragyogó napsütötte napon... a függönyöket, na meg az ablakokat elnézve kedvem is támadt volna egy kis tavaszi nagytakarításhoz, pedig még a tél felénél sem tartunk. aah... ilyen ez. A-val meg is beszéltük, hogy szeretem én a telet, meg a havat, de nem sírnék, ha csak december elsejétől vízkeresztig tartana.

"teljesen tiszta"

letörölhetetlen volt a mosolyunk (mármint Szofié és az enyém), amikor ma reggel ezt mondta a doktornő, miután meghallgatta. holnap ovi is, tánc is... kiskiránylány örömtáncot járt szinte egész nap! :))

2013. január 5., szombat

"Mielőtt másokat hibáztatnánk..."

Mielőtt másokat hibáztatnánk....:  ez a cikk címe, aminek a kulcsmondatát azt hiszem sokan mantrázhatnánk is időnként. ez pedig a következő:
"Az igazi erő jele, ha saját fájdalmunkért nem másokat hibáztatunk, és vállaljuk a felelősséget negatív érzelmeinkért is."

kicsike kis felfordulásocska :D

akkor szép az élet, ha zajlik, szokták mondani. erre a hétvégére annyi volt a terv, péntek este végre tánc (eddig téli szünet volt), aztán szombat délelőtt A. kimegy a piacra, majd el egy félórás munkára, aztán délelőtt esetleg sétálni a gyerekekkel, amíg tűzöltó-takarítást (=kvagyorsan, ami látszik) végzek és végre megmosom a hajam.délre vártuk unokatesómékat ebédre, utána azt gondoltam korán fekszünk, nagyokat mesélünk, a vasárnap délelőtt lustán-lassan telik majd, és délre pedig ebédmeghívást kaptunk egy baráti családhoz, oda átsétálunk, délután-este pedig lógalábalóga. 

na hát ehhez képest az történt, hogy tegnap este 6-kor csöngettek. nézek ki a fejemből bután, a kapu felé, és először nem jöttem rá, hogy ki az az ember és mit akar, csak amikor már egész közel értem... hát W, egy öt éve nem látott rokon, Németországból. W. 70 éves lesz az idén, úgy gondolta kirándulhatnékja van, így hát kocsiba ült a tőlünk kb 1000 km-re lévő lakhelyén, és itt szállt ki belőle a házunk előtt, gondolta ellesz itt egy pár napot. ahhoz képest, hogy évek óta még csak nem is beszélgettünk, elég furán érintett a dolog. :D A. azt mondja, hogy ő ilyen, nem kell meglepődni, régen is csinálták ezt. amikor legutóbb felénk jártak, akkor egyrészt a feleségével jött, másrészt ragaszkodtak hozzá hogy egy közeli kis panzióban szálljanak meg, de most hogy már helyünk is van, A. felajánlotta neki, hogy aludjon nálunk. hétfőig marad. 

az hogy a tegnapi tánc tehát elmaradt, evidens, de persze 11 után kerültem ágyba, Koni többször ébredt. nem nagyon, de épp eléggé ahhoz hogy én is felkeljek és ne nagyon tudjak visszaaludni, mert agyaltam a hogyantovábbon, hogy ugye a mai takarítás, meg a vendégség, meg a holnapi vendégeskedés, és hétfőn korán kell indulni oviba-dolgozni-dokihozvissza, éskülönbenis... hát nem szoktam az ilyenre rástresszelni, de szerettem volna ha W. jól érzi magát, és nem érzi magát mellőzöttnek azért, mert van programunk. tekintve, hogy nem igazán beszélünk németül (sőt...), W. pedig kb ugyanilyen jól magyarul,  kommunikációs problémáinkat főleg az ő gesztikulációja hivatott megoldani, meg anyukám barátja, aki mondjuk perfekt beszél németül, és történetesen elég sokat van itt ahhoz, hogy segíteni tudjon. na de jöttek unokatesóék ugye, és bár kaja volt elég bőven, szegény W. sok mindent nem tudott kezdeni velünk, így hát elkezdett olvasni. miután elmentek, egy jó nagyot sétáltunk, hazaérve pedig A-t egy újabb sétára invitálta, de szerintem elmentek sörözni. :D

holnapra az a terv, hogy mivel W. amúgy is szeretne elmenni a Széchenyi fürdőbe, bár egyedül tervezte, de roppant jól elbeszélgetett anyu barátjával, így hát valószínűleg holnap együtt mennek majd, anyu pedig W. kedvenc ungarische finomságát főzi majd ebédre: töltött paprikát. tehát a férfinép anyunál ebédel majd, mi pedig ellógunk a barátnőmékhez, ahol a gyerekek kimerüléséig maradunk majd, ami szerintem hamar lesz, ugyanis ma sem volt délutáni alvás.

W. mondott még olyat is, hogy szeretne minket meghívni étterembe vacsorázni, bár ezt nem tudom hogy mikorra gondolta, lehet hogy holnap este megyünk? vagy lehet hogy nem most hanem a következő hétfőig marad? mondtam hogy nem beszélünk jól németül... :D

2013. január 4., péntek

na akkor egy kis csajzene mára :)

hehe, van benne valami! ;)

"A Női nem abszolúte paradox... ha sikerül kihozni belőle az ördögöt, akkor a mennyországba kerülsz és nem a pokolba."

az én luxusom

épp a minap nézegettem a közeli drogériában is felhasználható kuponfüzetet, amiben 25%-os kedvezményre jogosító cetli is van a kedvenc (többek között) szempillaspirál márkámra. tekintve hogy spirál-ügyben enyhe függőségben szenvedek, mondhatni viszket a tenyerem a kupon beváltására, de így utazás előtt nem szívesen adok ki még így is többezer forintot erre, függőség ide vagy oda. erre ma elbattyogtunk a postára a csajokkal, ahol csomag várt már napok óta, hazaérve kibontjuk, és mi volt benne? sok minden más egyéb mellett egy Dior szempillaspirál! :-o na ugye, hogy valamit valamiért! :D 

tiiszta anyja!


egyszerűen lecövekelt a kirakat előtt. azt hiszem én is valahogy így kezdhettem, aztán pedig a lepedő, a törölköző és minden más egyéb is fátyol volt. persze végül nem lett fátylam, meg a ruhám sem volt hófehér, de nem is ez a lényeg. :)

pink és a többi

úgy kábé négy évvel ezelőtt azt állítottam, hogy márpedig az én lányom tuti nem fog rózsaszín ruhákban járni. ehhez képest ma egy komplett rózsaszín mosást raktam be... ráadásul a felét az én cuccaim tették ki. 

2013. január 3., csütörtök

minden napban van valami jó - 2. rész


minden napban van valami jó - 1. rész

mert hogy alapelv, legalábbis nálam, hogy bár nem szeretném elbagatellizálni Szofi állapotát, minden napban meg kell találni a jót, és legfőképp arra koncentrálni, nem a rosszon agyalni. na hát a mai nap úgy kezdődött, hogy a kis Konibócánk felállt, fel bizony a két lábára, és úgy köszönt buenos dias-t (tátttátttá). :)

hát nem imádnivaló? ezzel a produkcióval egyébként a leglassabb hármuk közül: Milán 7 hósan, Szofi 7,5, Koni pedig a betöltött 8. hónapja után produkálta a hadműveletet. reménykedtem hogy karácsonyra meglep vele, de nem tette a kis fúria, hanem csak most, így egy akármilyen reggel. egyébként pedig annyira mosolygós és büszke a produkciójára, hihetetlen, látnátok hogy csillog a szeme... :D természetesen ahogy megláttam, először nagyon megörültem, félig sikítozva agyon dicsértem, majd elkezdtem keresni a telefonom, hogy megmutathassam a világnak ezt a kis csodabögyörőt. :)

és nem, persze hogy nem lóverseny, meg a majd' 10 kilóját jó hogy nem mozgatja olyan fürgén mint a nagyok az ilyenkor vagy kettővel kevesebbet, de akkor is mérföldkő, és akkor is vártam már, és most pedig akkor is nagyon örülök. :) (hahaha, most még sürgetném az időt ezért-azért, nem úgy tíz év múlva, amikor már azt sem tudom hová kapjak, úgy megnőnek hogy észre sem veszem).

fejlemény

ma megjártuk a pulmonológiát Szofival. fel lettem készítve, hogy miféle nőszemély ült majd az ajtó mögött, pedig nem is. legalábbis szerintem. az mondjuk mindenképp megjegyzendő, hogy ahhoz képest hogy 9:50-re volt időpontunk (és csak időpontra lehet menni), 11 is elmúlt mire sorra kerültünk. 

volt egy kis kérdezz-felelek, meg elcsodálkozás, hogy a gyerekorvos miért azt írta fel amit, majd még nagyobb elcsodálkozás, amikor a látszólag teljesen jól lévő, makk egészséges kiscsajt meghallgatta, hogy miféle zene-bona van a tüdejében. simán rámondta hogy asztma, és hogy akkor inhalátor, meg berodual meg még nem tudom micsoda. először majd' leestem a székről, az volt az első gondolatom, hogy nem, ez kizárt, ő nem asztmás, majd a dokinő megnyugtatott, hogy ne aggódjak, lehet hogy ez egy ilyen egyetlen, tényleg egyszeri eset, vagy ha mégsem, akkor simán kinőheti, mert azért ez egyáltalán nem vészes, ésatöbbi. jövőhét csütörtökön kontroll, egyébként pedig hétfőtől már ovizhat (kíváncsi vagyok hogy mit szól ehhez a gyerekorvos, akihez holnap reggel megyünk vissza. jövő csütörtökön a pulmonológián allergia vizsgálat is lesz, bár az én elképzeléseim az asztmáról és az allergiáról azt hiszem kicsit mások mint a dokinőnek, de legalább a végére járunk fehérköpenyes szemszögből is, ártani tulképp nem árt a dolog, "csak" kellemetlen lesz. 

a végén egyébkét még tényleg oda lyukadunk ki, hogy tengerpartra kell költöznünk. ma egyébként Szofi meg is jegyezte, majdhogynem sírva (!!!), hogy ő el akar menni Máltára, vagy Olaszországba, vagy Görögországba, mindegy hogy hová, és el akarja hozni az összes pörgős ruháját és szoknyáját, meg a fürdőruháját, meg a párnáját, meg a kis zsiráfot, meg a hátizsákját amibe majd mi mindent pakol, de overált nem fog hozni, és hogy úgy menjünk, hogy ne is jöjjünk haza többé. először azt gondoltam, hogy az a gond hogy dokis köröket futunk ovi helyett, de nem, kiderült hogy az a baja, szép hosszú körmondatokban fejtette ki nekem, hogy kint hideg van, és be kell öltözni, és nem mehet pörgős szoknyába ki a kertbe, utcára, meg tulajdonképpen sehová sem, és hogy amikor Máltán, vagy Görögországban, vagy Olaszországban vagyunk (Spanyolt ménem mondta???), akkor sohasem mondjuk neki, hogy ezt vagy azt nem lehet, mert hideg van. és hogy ezért akar ő oda menni. hátő... meg tudom érteni. 

a minap linkelt blog kapcsán pedig arra jutottam, hogy a probléma holisztikus szempontból lehet az is, hogy be van szabályozva, vagy túlféltem, de egyiket sem gondolom így. nálunk ugyanis mindent lehet, kivéve azt, ami életveszélyes, soha nem szólok rá semmiért, hogy te még kicsi vagy, te ezt nem tudod. mindenben segíthet, amiben csak szeretne, pl ki/be pakol a mosó- és mosogatógépbe, önállóan el is tudja indítani azokat, de nem azért mert kell, hanem mert ő akarja. furcsamód az önálló öltözés-vetkőzés viszont néha akadozva megy. :) nálunk nincs az hogy jaj oda ne menj fel/bújj be/nyúlj hozzá mert ez vagy az lesz, szóval a probléma eme okozóját kihúzhatjuk. a másik amire gondolok, hogy hihetetlen nagy benne a megfelelni akarás, itthon is, az oviban is. nem azért, mert ezt várják el tőle, hanem egyszerűen ilyen: végtelen türelemmel és aprólékossággal csinál mindent, de olyannyira, hogy ha fejből mesél egy mesét vagy énekel egy dalt, és a legvégén nem sikerül elég pergősre az "R" hang, akkor képes újra kezdeni, hogy tökéletes legyen. 

most akkor? 

szar ügy!

amíg egészen aprók, figyeljük nem túl híg-e, nem zöld vagy sárga-e, nem csípi-e, elég-e vagy nem túl sok-e.
ha nagyobb, akkor szól, mert egyedül még nem oldja meg.
ha még egy picit nagyobb, már csak akkor szól, ha ki kell törölni.
ha már egészen nagyfiú/lány (na jó, ovis), akkor már csak akkor szól, ha érdekes (mint az előbb, hogy aaanyaaaaaaaa! néééézd mekkoraaaaa! hogy fért ez el bennem????), de hogy ez már lassan 5 éve az egyik központi kérdés az életemben, szinte el sem hiszem.

tapasztaltabb szülőktől kérdezem: meddig lesz ez még így? :D

2013. január 2., szerda

csak úgy....


Leopoldo Lugones: A tenger

A tenger csupa mohó hími éhség,
csípőd körül, mint szarvasbika bőg,
s mint roppant kar, óvón ölel a föld
sötét szegélye. Bús, opálos fény ég

szemed hártyáján, hajadon- s e tört
csillámok közt, mint csillagos fehérség
őrzöd a haló esték fényességét,
mely soká ring a víztükör fölött.

Akár a melled, lüktető ütemmel
duzzad egyetlen hullámmá a tenger,
magához ránt egy párductáncú forgón

s morgó, garázda szavakkal becéz,
s hogy finom combjaid közé hatoljon,
hegyesre mered habja, mint a kés.

/Ford.: Timár György / 

milyen érdekes....

mindig gondolkozunk azon, hogy mi miért történik, meg azon, hogy nincsenek véletlenek. nemrég a legkedvesebb barátnőmmel agyaltunk azon, hogy vajon miért alakultak a dolgai úgy, ahogy, és hogy biztosan nem azért, amiért, végül pedig kiderült, hogy dehogynem. :)

tudom, ez most egy kicsit kusza így, de fontosnak tartottam leírni. a lényeg tulajdonképpen az, hogy (magamra is vonatkoztatva) semmi elől nem lehet, és nem is érdemes kitérni, ahogy elébe menni sem. egyszerűen csak megélni, következtetések és agyalások nélkül azt, ami VAN, jelen lenni a saját életünkben, a szembe jövő történésekben, kiélvezni belőle minden jót, és tanulva abból ami megleckéztet. úgysincs más választásunk. ;)

ezen elidőztem...

reggel találtam egy (számomra) új olvasnivalót. nagyon-nagyon közel áll az én látásmódom a leírtakhoz, fogok is belőle idézni, hosszan el lehet csemegézni rajta. előzetesként csak a link: KLIKK! 

elseje és hétfő

kétségtelen, hogy ilyen beállítottsággal indult a nap, hiába van szerda és másodika. ma kukanap, Milán-ovi, barátnőskávé... tehát próbáljunk meg nem fél tízkor reggelizni, ha meg mégis, akkor legalább ne pizsamában. 

2013. január 1., kedd

így telt az év utolsó estéje

este, mint rendesen, fél9-körül már pizsamában volt a család, sőt Koni már az ágyban szuszmákolt, mi pedig akkor bontottunk pezsgőt, tudtuk, hogy úgysem bírjuk majd éjfélig. :) a gyerekeknek persze gyerekpezsgő dukált (és milyen finom volt?!), mi egy jól behűtött édeset kortyolgattunk, miközben kártyáztunk, a tévében pedig kihagyva a szilveszteri "csemegéket" az egyik, akár gyerekek által is nézhető kedvenc filmünkre bukkantunk, amiben szintén a szerencsejáték volt az egyik fő téma, remeknél is jobb szereposztással. kuckózás, nevetés, bújások, ölelés és persze tervek (elsősorban utazósok)... ezt hoztuk át az új évre. BÚÉK még egyszer Nektek is! :)