2012. október 18., csütörtök

bacik - idei évad - első rész

október közepét írunk, és még nem volt részünk ovis baciban - egészen mostanáig. Szofi már tegnap délután azzal fogadott az oviban, hogy fájt a torka, amikor az uzsonnáját ette, majd este már azt mondta, hogy akkor is fáj, ha lenyeli a teát. újabb fél óra múlva már rázta a hideg (szerencsére csak hőemelkedése volt). gyanús volt viszont, hogy Milán nem szól egy szót sem, rá is kérdeztem, hogy most akkor vele mi van, de azt mondta, hogy neki tulajdonképpen (!) annyira nagyon nem fáj a torka, és különben is, holnap (vagyis ma) I. néni altatja őket az oviban, szóval neki oviba kell mennie.

na ehhez képest hadd ne mondjam milyen éjszakánk volt: Koni legalább háromszor kelt, a nagyok meg még többször is: Szofi inkább nyűgös-torokfájós, Milán pedig öklendezve köhögős volt, így a mai oviról letettünk. volt helyette sok gyümölcs, kamillás gyümölcstea mézzel, forró húsleves, lándzsás útifű szirup, jóó nagy délutáni alvás, és most azt hiszem jobban vannak, mindenesetre csinálunk egy igencsak hosszú hétvégét - mert hát nézzük mindennek a jó oldalát, ugye. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése