2013. február 14., csütörtök

pörgős nap

a héten még kuckózunk, mert takonykóros a család (A. mondjuk hellyel-közzel dolgozni is jár), tegnap azonban kiszabadultam ügyintézni egyet délelőtt. fél12-kor FodrászBarátnő felvett egy közeli útszélen, hazahozott, is igazított a szombati felnőtt farsang alkalmából nemrég beszerzett parókámon - most már igazán ütős lesz, de nem mondhatom el hogy mi-hogy, azt majd a buli után! :) ugyanő felköszöntött névnapom alkalmából egy rakás finomsággal, úgy mint egy tálcányi ischler (morzsa sincs már belőle :D), pesto és olivabogyó, tudva lévő én eddig nem ettem zöld dolgokat, de a január elején náluk rendezett ebédkor megkóstoltam eme finomságokat, és úgy rákattantam, hogy tegnap este örömömben a fél üveg pestot magamba toltam, az olivabogyó felével - ezzel idén már túl is teljesítettem az elmúlt 33 éves fogyasztásomat. ha ez így megy tovább, mire nyugdíjas leszek, még a spenótot is megszeretem - bár kétlem, de hátha. :)

a felfordulós nap azzal zárult, hogy a nagyok helyet cseréltek alváshoz, és dumáltak vagy este 10-ig országokról, most épp a szerintük leghidegebb országba, Svédországba szeretnének menni (honnan szedték?? :P), és ha már arra járunk, meg akarják nézni a Télapót Finnországban (ezek szerint tudják, hogy egymás mellett van a kettő :-o). azért jó érzés úgy nyugovóra térni, hogy ekkora békesség van köztük (főleg hogy néha vannak kétségeim efelől), na meg ilyen a beszédtéma. :)

1 megjegyzés: