névnapozós

az idei névnapom rendhagyóra sikerült (kedden volt amúgy). tekintve hogy közvetlenül előtte eléggé megpadlóztunk A-val a vitánk miatt, nem volt túl oldott a hangulat, mégis nagyon jól esett, hogy olyan dolgot kaptam tőle, aminek függője vagyok, és ez előtt mégsem lepett meg semmi ilyesmivel sosem. apróság, de nekem jólesett, főleg, hogy kategóriájában is a kedvencem lapult a kis tasakban. aztán anyukám nem (sem) az a teremtsük meg a megfelelő hangulatot típusú ember, reggel meglepett a legeslegkedvencebb csokimmal (amiről tudom hogy karácsonyra kapta valakitől, és ő nem szereti... :D), szóval ez is úgy érdekes volt, de örültem, mert mégiscsak tudta hogy nekem ez a legleg, és ugye ajándék lónak ne nézd a fogát, szóval tulképp örültem. nem szoktunk nagy ügyet csinálni a névnapból egyébként, de FodrászBarátnő is meglepett egy tasaknyi finomságról, amiről már írtam, valamint tegnap este Öcsémék jártak itt, és egy könyvet hoztak, amivel már régóta szemeztem: El Camino, az út ami hazavisz címmel. amióta Szurcsi járt az Úton, egyre inkább érdekel a téma, és épp tegnap futottam bele a neten egy Caminóról szóló cikkbe is. hmm. véletlen, mi? :)

a könyvbe természetesen azonnal beleolvastam, és találtam utalást arra vonatkozóan, hogy az író elutazott Argentínába tangót tanulni, és ha semmi mást nem csinált volna, már ezért is megérte volna az egész, és hogy erről is írni fog. na rá is kerestem ma gyorsan, hogy megtörtént-e már az írás, és láss csodát, már a boltok polcain figyel, ráadásul egy számomra szintén nagyon érdekes téma kerekedik ki benne. íme a lényeg: 

"A Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel ezelőtt zártam magam, szégyenemben, amiért már nem vagyok fiatal. Éjjel-nappal tangózom! A testemen rég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról eltűnt a keménység, amellyel egész életemben azt üzengettem a világnak, hogy erős vagyok. Ha világosabban akarom kifejezni, amit érzek, hát tessék: én itt boldog vagyok! Megengedem magamnak, amit azelőtt soha: követem a férfit, megadóan és feltétel nélkül. Táncolok, érzek, azaz élek! Pár hét alatt fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg: levettem a zárt, hosszú ujjú ruhát, és felvettem egy ujjatlan, mélyen dekoltáltat; majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok! Bátran érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen, ujjatlan ruhában, szarkalábakkal a szemem alatt, itt-ott egy kis hurkával a derekamon - ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az élet újra felkért egy táncra. "

Sándor Anikó könyveiről van szó... jövő hónapban ki kell szorítanom a rávalót! :)