2013. február 4., hétfő

rosszabb, mint a másnap

nem tudom mi ütött belénk (vagyis de), de a családfővel egyetemben az éjszaka folyamán ledőltünk a lábunkról, és ezúttal nem egészen úgy, ahogy azt szerettük volna. iiiggazi hasmenéses-hányós vackot nyeltünk be, vélhetőleg az oviból (Milánnak volt egy kis hasmenése szombaton, meg felszökött a láza, de magától elmúlt minden), mert amit ettünk vasárnap, abból a gyerekek és a vendégeink is ettek, viszont rajtunk kívül senkinek semmi baja nincs (még?). egyébként a tisztulós részén azt hiszem túl vagyunk, most szédelgés-émelygés van, úgyhogy kimentettem magam a délután 5-kor kezdődő szülőiről - micsoda szerencse, hogy lehet facebook-chatelni az óvónénivel?! :) 

mindenesetre úgy érezzük magunkat mint két mosott izé, akik túlmulatták magukat az éjjel, pedig dehogy.

1 megjegyzés:

  1. Na, igen ezt el is felejtettem mondani, hogy Nekünk is másnapos érzetünk volt.

    VálaszTörlés