most nem mondom, hogy soha jobbkor, de heves bólogatásokkal olvastam végig azt az irományt, ami ma jött szembe velem. a szembejövés már csak azért is különös, mert alapból nem olvasok ilyen babás-anyás dolgokat, csak ha épp van időm, és valaki akit olvasok, épp akkor osztja meg, amikor van is időm foglalkozni vele - most volt. nagyon hasznosnak találom, és már én is írtam hasonló témában erről, szerintem sok anyukát ki tudna húzni a csávából. az olyan "dumákat" pedig hogy jaj nekem erre nincs időm, jaj hogy oldjam meg, ez nálunk nem működhet, kéretik a realitás talajára tenni, és komolyan átgondolni. szerintem akarat kérdése az egész.
nézzük a kulcsmondatokat:
Ne hagyjuk kikopni azokat az embereket és azokat a tevékenységeket az életünkből, amelyek valaha sokat jelentettek nekünk.
íme a teljes cikk: KLIKK!
Ezt a nagy igazság egyébként nemcsak a szülői szerepre igaz, hanem a párkapcsolatra is: annak a megőrzése szempontjából is fontos, hogy az ember önmagában is Valaki maradjon. Hogy ne oldódjon fel nyomtalanul a házastársi szerepben (valószínűleg a nőket fenyegeti inkább ez a veszély), hogy csak a párja tartozékaként (feleségként) létezzen. Mert örök hálára ritka esetben számíthat ezért: nagyobb az esélye, hogy unalmasnak és érdektelennek fogják tartani.
VálaszTörlésbizony-bizony, a "bejárónő" típus ebben a formában, hosszútávon nem szexi. :-I
VálaszTörlés