2012. december 11., kedd

eeezt a hülye picsát!

már bocsánat, és én nem szoktam káromkodni, de tényleg nem, viszont ma olyan történt, amit a fentiekben említett talán csak azért úszott meg büntetlenül, mert egész nap citromfű teát kortyolgattam, de vagy kétésfél litert. 

történt ugyanis, hogy a gyerekekkel jöttünk haza az oviból, ez ott parkolt a járdán, járt a motor, és épp amikor mögé értünk és kezdtük volna kikerülni, elkezdett tolatni. :-O ha Konit babakocsiban tolom magam előtt, simán ráment volna. ennek ellenére, furcsamód, nem éreztem szándékot arra, hogy a hajánál fogva cibáljam ki a kocsiból, de az anyukája azért biztos csuklott.

hab a tortán, hogy egy elég faramuci kereszteződés közelében történt ez, és ahogy ő behajtott a kereszteződés közepébe nagy gázzal (azt a húsz métert így tette meg), satufék, be az egyik utcába, majd kitolat full gázzal, satufék, másik utca, nagy gáz... wtf??? elment az esze. azt hiszem a fogorvostól távozott amúgy, de ez szerintem nem lehet elég indok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése