van az úgy...

van az úgy, hogy az időjárás egyszerűen pocsék, és a hangulatom hűen tükrözi azt. ehhez még jön A. hasonló hangulata, Koni többszörébredős éjszakája, egy-két bonyodalom, rossz hír, az elmúlt napokban látszólag TELJESEN feleslegesen ellátott itthoni teendő, az épp tegnap (is) szép csillivillire pucevált üvegasztalra ömlött istenifinomnak tűnő kapucsínó, miután a mosogatógép is bemondja az unalmast, a hab a tortán mindehhez a menzesz, csak hogy ne legyen sablonos a sztori. délután kettőkor már azt hittem, hogy menten szívinfarktust kapok idegösszeroppanással kísérve, amikor megláttam hogy a nagyok nemhogy nem feküdtek le az ágyba, de még szét is túrták a miénket de úgy istenesen. ilyenkor érzem hogy igen, EZ A NAP SZAR! és ordítani egy nagyon-nagyot arra volt elég, hogy A. megkérdezze, hogy normális vagyok-e tulajdonképpen (nem, akkor tényleg nem éreztem magam annak), én pedig kimerülten és dühösen és fáradtan és kiábrándultan és szomorúan ésésés nem is tudom milyen hangulatban magamra csuktam az ajtót ötpercre, erőt gyűjtöttem, majd lementem és elpakoltam az ebéd utáni romokat, és elmosogattam, és átmentem anyuhoz tízpercre. évek óta nem éreztem ilyet, hogy ott találjak nyugalomra. tényleg nem. fura, de most nagyon-nagyon jólesett.

azóta már sokkal-sokkal jobb amúgy, de változatlanul fáradt vagyok.