2012. november 30., péntek

kreAnya

sosem voltam kreatív, ahogy erről már korábban beszámoltam. most viszont, az elmúlt pár napban úgy nekiveselkedtem a karácsonyi díszek készítésének, hogy még magam is meglepődöm, hogy hogy van ehhez ennyi türelmem és energiám (na saját ötletem nincs, azokat mind "lopom" :D), a napi tenni- és sütnivalók mellett, sőt a díszek azért javarészt úgy készülnek, hogy előkészítem őket (a kétoldalasoknak pl készre csinálom az egyik oldalát), hogy megszáradjanak mire hazaérnek az ovisok, hogy együtt folytathassuk az alkotást, így az ő segítségükkel lesz teljesen kész, aminek mindenki nagyon örül.

egyébként pedig mondjuk egy kenyérkelesztésnyi idő tökéletesen el tud menni a babrálással, és olyan szinten kikapcsol agyilag, hogy nem is hittem volna. szinte megszűnik a külvilág, és hát nem mintha ideges lettem volna, de határozottan érzem a nyugtató hatását is a dolognak, pedig előtte azt hittem, hogy inkább éppen idegbajt fogok kapni a saját bénázásomtól. na nem mondom, hogy nem vagyok béna, mert hol a hópaszta nem kenődik úgy ahogy én szeretném, hol a csillámpor borul, hol a szalvéta szakad be mert túl sok/túl nedves a ragasztó, de azért szépen alakulnak a dolgok, és tényleg szuper jól kikapcsol. mondjuk ehhez kell egy jól alvó KisBöbö is, de hát ő ebben a percben is szuszmákol.... :)

3 megjegyzés:

  1. Arról miért nem írtál, hogyan készül ez az akármi, mert el nem tudom képzelni!!?? :-)Ügyi vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://kreativkozpont.hu/cikk/karacsonyi-diszek-cd-lemezbol :))

      köszi. :)

      Törlés
    2. Megnéztem. Amiket te mutattál, azokról azt hittem, hogy le van fújva valami valami fehérrel és azután kikaparod belőled ezt a mintát...a tiédek totál úgy néznek ki. Hát nekem nem lenne ehhez türelmem, helyette inkább fotókönyveket gyártok. :-)

      Törlés