2012. december 6., csütörtök

Koni első szava...

egy ideje már jelzi a kisasszony, ha kaki van a pelusban. rá is szoktam kérdezni olyankor, hogy kaka van? erre, ha tényleg van, akkor lelkesen jár keze-lába és hatalmas mosolyokkal ajándékoz meg, gondolom örül, hogy rájöttem, és előre élvezi a tiszta pelenkát a fenekén. ez eddig dicséretes...

tegnap azonban, amikor rákérdeztem, hogy kaka van? akkor mondta hogy kkakka, én meg úúgy megörültem, hogy csuda, aminek láthatóan örült ő is, és csak hajtogatta egymás után, hogy kakkka, kakkka. :D tisztába tétel után, meg este is, azért próbáltam rávenni hogy mondja inkább azt, hogy anya, vagy apa, de mindkét szóra inkább lelkesen kakkával ismételt, szóval kétségtelen, hogy márpedig neki bizony, ez az első.

ma reggel már arra keltem, hogy azt hajtogatja a kiságyban, hogy kakkka kakkka, és tényleg az volt, szóval igen, az aligmúlthéthónapos BESZÉLNI kezdett, igaz nem épp rózsaszín felhőkbe illően, inkább rendhagyó módon, de reméljük hogy ez azt jelenti, hogy rendkívül szerencsés élete lesz. :D

2012. december 5., szerda

hey, hey...

:D

a tegnap estéről azt hittem, öregszem majd pár óra alatt vagy 10 évet, ehelyett fiatalodtam. 
MÉG, MÉG, MÉÉÉÉÉG! :D

este, hó, benzingőz, ferodolszag, hátsókerék, korlát-fa-korlát-fa, gyomorremegés, hangok, bubu, evo, régi ismerős, sok nevetés, nosztalgia, zene, mekdrájv pont úgy, mint tizenévvel ezelőtt, jujjjj de jó volt!

2012. december 4., kedd

mozgalmas

mozgalmas délelőttön vagyunk túl. Tesóm reggel 8-ra jött értem, addigra gatyába kellett ráznom a családot, saját magamat is beleértve: a nagyok mentek ugye oviba, én pedig Konival a Tesómmal karácsonyi ajándék beszerző körútra. vettem még ezt-azt, pl habkarikát a fára, gyerekkorunk emlékére. döbbenet egyébként hogy már most minden akciós, a habkarika kétszázvalahány ft volt, többe kerül ha megcsinálom. szerintem jövő héttől már nem is lesz semmi karácsonyi cucc az áruházakban, csak trombita meg konfetti, a szilveszterre készülőknek, december 20-táján pedig csak és kizárólag húsvéti dolgokat lehet majd kapni. 

felhívtam A-t, hogy megvettem a gyerekeknek a csizmába valót is, aki erre leteremtett, hogy ő akarta. na már most ő reggel így is 4:50-kor kel, 50:20-kor már kapun kívül, emiatt holnap korábban kelt volna, gondoltam miért menjen ő még a hajnalinál is hajnalibb időpontban emiatt, én úgyis ott járok, megveszem, de ezek szerint nem tettem jól. mindegy, szerencsére a nálam általános érvényben lévő mehetnék-zizit kielégítendő Tesómmal felkocsikáztunk "a hegyre" , láttunk egy kis havat, csúsztattuk az autó farát (bár rövidke autóról lévén szó, tulajdonképpen az eleje is keresztbe ment :D), Koni jót aludt közben, aztán békésen nézelődött, így hát benzingőz függő lesz ő is, és a bennem lévő morc hangulat is tovaszállt valamelyik kanyarban.. felvetődött az is, hogy este mennek többen, máshová, adrenalingazdagabb területre, én pedig jeleztem hogy velük tartanék, úgy érzem pontosan erre van most szükségem, szóval este gyerekfürdetés-fektetés után irány az iccaka, seggrázás helyett seggcsúsztatás gyanánt. hűűűű de jó lesz! (azért van bennem para, évek óta nem voltam csapatni senkivel :D). 

most rendezgetem a csekkeket, számlákat, utalgatom az utalnivalót, jól el is számoltam magam (most hívott A. emiatt, szemfüles, azt meg kell hagyni), szóval a mai napi hullámvasút lelkileg pipa. 

szóval most hallgatok zenét, pakolok fényképeket, örülök a hónak, várom az ovisokat, (Koni alszik), aztán pedig az estét... 


ezt mára

2012. december 3., hétfő

kilenc-húsz

hét hónap alatt ennyit sikerült összeszednie. kilenc kiló húsz dekányi hurkát. meg hetvenegy centit. hát csoda, hogy ő az egyetlen gyermekünk, aki nem állt fel hét hónapos korára? :D 

ha olyan lennék, mondhatnám neki azt, amit a My fair ladyben Eliza a lóversenyen, hogy "emeld mán fel azt a löttyedt seggedet", na de ilyet azért mégsem, de azért bevallom, türelmetlen vagyok kissé. na nem lóverseny ez, tudom, de azért mégis. tulajdonképpen már átkúszik Tolnából Baranyába (értsd a nappali egyik végéből a másikba), szépen alkartámasszal, ahogy a katonák, meg van valami ülés-féleség, bár féloldalas, és támaszkodik, de végül is ülni próbál, meg ha a babakocsi háttámláját félig megdöntöm, hasizomból fel is húzza magát, és képes tartani is egész az oviig, ami húsz perc séta. nem tudom, hogy tudnám-e feszíteni a hasizmom (???) húsz percen át, szóval amikor a hurkáit elnézegetve arra a gondolatra jutok, hogy ez a lány tiszta anyja, akkor azért bennem van az is, hogy talán mégsem.

miről is szokás írni még hófordulókor? ja, persze, a kaja - szoros összefüggésben a hurkákkal, szóval igen, sejthető hogy elég jó étvágya van, tulajdonképpen bármit megeszik, amit adok neki, bármilyen összetevőből legyen, és bármilyen halmazállapotú, jöhet. ha kanalat lát, tombol, még akkor is, ha az üres kávéscsészémben látja (vagy talán pont azért??), de azért óvatoskodunk. cicizés van reggel, délben és este, meg mindeközött, éjjel már szerencsére nem, és nappal 2-szer, néha 3-szor eszik teljes adag (duplájának is beillő) kaját, az egyik gyümölcs, a másik főzelék, általában. ma azért kapott a rákóczi túrós túrójából is, de tényleg csak egy keveset, mert hát a fokozatosság elvét azért megpróbáljuk szem előtt tartani (na jó, bevallom, irigy voltam! :D). 

alvás... na hát a legkevésbé jó alvó gyermekről van szó. lehet, hogy nem mozogja ki magát eléggé, nem tudom  a napirend, mint tudjuk, egy állandóan változó dolog, az elmúlt hét elején is más volt, meg a végén is. szóval most az van, hogy este fél8-kor neki szunya, és kb 4-ig alszik, majd pedig 7-ig. az előző ciklus jobban tetszett, mert este 9-körül evett utoljára, ennek megfelelően reggel fél6-6-ig aludt, de hát úgy látszik ez nem kívánság műsor. most nappal nem alszik olyan nagyokat mint korábban, de azt hiszem kezdünk beállni arra, hogy 1 alvás délelőtt (1,5 óra kb), és 1 alvás délután (szintén ennyi), de már nagyon kínlódik a fogai miatt, merthogy még mindig 2 van kint (egészen pontosan 3 hónapja ennyi van neki), és 4 van növésben, olyan duzzadt ínnyel alul és felül is hogy borzalom, gondolom ha ezek kijönnek, akkor majd jönnek az újak, helyreáll a béke.

egyébként pedig azt hiszem, hogy Milánnal vannak olyan egy hullámhosszon, úgy szeretgetik egymást, és úgy néznek egymásra, annyira huncutul, mint a szerelmesek, és van valami plusz rezgés köztünk is. Szofi gondoskodó vele, de inkább fizikailag, Milánnal viszont közösen rezegnek, egyébként pedig mindenkire, aki mosolyogva, kedvesen közelít hozzá, olyan cukin mosolyog hogy őrület. már tud cuppogni is, meg simogatni, és folyamatosan megzabálom-érzés van bennem vele kapcsolatban, kivéve akkor, amikor alvás helyett ordít vagy nyűglődik, ami pár napja délutánonként történik, mert akkor az első félórában sajnálom, aztán meg legszívesebben kirohannék a házból. 

szóval itt tartunk a kilenchúszassal, kíváncsian várom a rendhagyónak tűnő folytatást. :)

hó, hahó!

na hát azért mégiscsak bontakozik ez a karácsonyosdi. A. persze ismét hatnapos heteket produkál mint munkavállaló, szinte nevezhetnénk őt vasárnapi apukának is, persze minden szemrehányás nélkül.  azért tegnap sikerült elmenni vásárolni, immár a karácsonyra is, a gyerekek ajándékai megvannak, Anyué is, illetve az Övéről is gondoskodtam. a lakás hellyel-közzel feldíszítve, bár még hiányoznak apróságok, de lett adventi koszorúnk is, meg is gyújtottuk az első gyertyát tegnap, valamint készültek még díszek, és van az ablakban, meg kint a tujákon hangulatos fényfüzér, szeretjük. a hó már csak hab a tortán, bár Szofinak még nincs kesztyűje, de igyekszünk beszerezni azt is.

egyébként olyan jól sikerül elbabrálnom a díszekkel, hogy sokszor megfeledkezem minden másról, olyan ez, mint valami meditáció, még a haragom is gyorsan múló, már ha éppen haragszom valakire, mert azért előfordul ilyen is.

pár nap, és jön a Mikulás, ilyenkor mi csak és kizárólag édességet (és virgácsot :D) adunk a gyerekeknek, és egymásnak is. A-t szerettem volna valami különlegessel meglepni, el is képzeltem hogy mifélével, de olyan sajnos nem létezik, lehet, hogy írok majd egy levelet ama bizonyos csokoládé gyártójának, hogy jövőre legyen szíves. na nem hinném hogy pont a kedvemért, de szerintem tökjó ötlet, persze nekem, mint ötletgazdának, igazán küldhetnének majd belőle úgy egy kilónyit. :)