2013. április 15., hétfő

"a futás bedarál"

...visszhangzik a fejemben KedvencUnokatesóm kifejezése minden alkalommal, amikor a pár hónappal ezelőtti önmagamhoz képest eszement ötleteim támadnak. lássuk csak, mi is történt eddig?

én, aki az általánis iskolai futásokat rendszerint ellógtam (egyetlenegy sulikört sem futottam le soha), és többszöri nekifutásra is kudarcba fulladt minden próbálkozásom, sőt egyre jobban utáltam a dolgot, február 25-én (azaz kevesebb, mint két hónapja) fogtam magam, és nekiiramodtam. igazság szerint voltam kint előtte is, de rögtön párhetes szünetet iktattam be, mindezt az időjárási viszontagságok miatt. márciusra már olyannyira belerázódtam, hogy a mínusz két fok és a hófúvás sem akadályozott meg abban, hogy teljesítsem az aznapi tervet, és azóta sok mást is.


  • az előzetesen célul kitűzött április 6. helyett egy héttel korábban, március 30-án lefutottam életem első 5 kilométerét EGYBEN, belesétálás nélkül! igaz, akkor még csapnivaló 38:53-as idővel, de MEGCSINÁLTAM! meg is csapott a teljesítési vágy szele elég rendesen.
  • eddig összesen 85 km-t tudhatok magam mögött, ebből az első 45 még sétákkal tarkítva, de a megtett kilométer az megtett kilométer, ugye. :)
  • hála (?) a futós appoknak látom, hogy a (virtuális és lelki) futótársaim milyen időket mennek, ez azért eléggé húz. kitaláltam, hogy ha utolérni nem is, de közelíteni fogom az ő eredményeiket (hogy ők nem két hónapja kezdték, ráadásul pasik, az egy cseppet sem zavar). így esett az eset, hogy az elmúlt szombaton már 7, azaz HÉT kilométert futottam egyben, és a legjobb 5 km-es időmet is elértem: 34:37 lett! ez két hét alatt több mint 4 perc javítás!
lássuk, hogy ez a sok-sok kezdeti siker mire volt elég? szombaton, amikor az égre is kiírtam volna azt, ami miatt rakott kel helyett csak főtt krumplit mertem ebédelni, hogy ne terheljem túl a gyomrom és meg tudjam csinálni a 7 kilit és benne a legjöbb 5-öst, és hogy sikerült, fb-n egy futóbolond volt osztálytársam meginvitált, hogy fussak én is a jövőheti Vivicittán, neki 7 km a távja. akkor azt gondoltam, hogy ááá, annyira én még messze nem vagyok menő, hogy egy ilyen közösségi megmozduláson égessem magam vegyek részt, aztán vasárnapra mégiscsak felspanoltam magam annyira, hogy megnézzem: miféle össznépi futkározások vannak, amik esetleg nekem valók? találtam is egy megfelelőt, és ennek megfelelően meg is vannak a májusi terveim. 
  • részvétel egy városligeti női futógálán, ahol a leghosszabb táv 6 km, az egyéni indulók élből egyedi érmet kapnak - mi sem szebb annál, mint az első futóversenyen érmet szerezni. nevezés megtörtént, izgalom a tetőfokán, naptárba bevésni: május 18! :)
  • a versenyig elérni egy 6 perc/km tempót (jelenleg 7perc az átlagom, de érzem hogy javítható)
  • május hónapban szeretném lefutni életem első 10 km-ét egyben.
  • május hónapban szeretnék összesen 100 km-t futni (erre már van stratégiám, ha mennének szombatonként 10-esek akkor megvalósítható). 
ha a májusi terveim mindegyike sikerül, akkor a június egy laza, kedvemre szaladgálós hónap lesz, és a következő lépésről (mert van!), majd akkor számolok be. hahh, gondoltátok volna? nem mi? mert én nem. tényleg nem! :)

7 megjegyzés:

  1. Már két hónapja? Nekem két hétnek tűnik. Tök jó! :-)
    Valami km-mérő kütyű nekem is kellene, de nekem nincs ilyen okos telefonom, de majd valamit kitalálok.
    Ma, végre!!! nekem is megvolt az első!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huu de jo, ismet egy futotars. :-) hat figyelj, stopper telefonon vagy oran is van, es ezek az alkalmazasok megtalalhatoak az interneten is, endomondo.com. Itt manualisan berajzolhatod hogy merre futottal es o kiszamolja a km-t. Beirod melle az idot, es ennyi. :-)

      Törlés
  2. Őszintén szólva, én nem gondoltam volna :D Nem azért, mert nem nézem kibelőled (kellően fanatikus vagy, bármibe kezdesz:D). de 3 gyerek mellett, alapból nem agyonsportolt (:D) múlt után sztem ez nagyon-nagyon nagy teljesítmény. És példa előttem is, hogyha végre már nekiállhatok mozogni rendesen, ne nyivákoljak, h ott a 3 gyerek, nem érek rá, etc. Kérdés, hogy tudsz te ennyiszer elmenni otthonról?? Nálam már 2 gyereknél a 2 esti zumba is sokszor akadályba ütközött, nemhogy ennyi futkározás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A simerelmeny sokat dob. :-) nekem heti 3 futas es 1 tanc van, 2 gyerkocot lefurdetek mire indulok, Konit le is fekttem. Ez kb fel8. A tobbiek vacsiznak mig elvagyok, van higy Atti le is zuhanyzik a harmadikkal. Igaz hogy a lakas neha romokban van mire hazaerek... :-D

      Egyebkent a futas kevesebb ido mint a tanc, mert a futas bemelegitessel egyutt max 1 ora, a tanc oda-vissza bo 5perc + cipot atvenni stb es ott is 70 percig tart...

      Szombatra hosszabb futasokat tervezek mar, akkor tudok menni sziesztaidobe (es vilagosban), amig a tobbiek alszanak :-D . Hajra, hajraa! :-)

      Törlés
    2. Csak gratulálni tudok :-) Nálam még az elhatározás sem született meg sajna, igazából nem tudom, miért jó futni :-D Bár kezdek irigykedni, ha Neked sikerült, akkor ennyire béna én sem lehetek :-D

      Törlés
  3. Hatalmas Gratula!
    Én most tartok 6 kilométernél, és kell hozzá majdnem 40 perc :D Versenyeket nem tervezek, elég esélytelennek tűnik, hogy mindhármat le tudjam passzolni ilyen esetekben. Máté max 45 percet bír ki nélkülem, így is mire hazaérek lila fejjel üvölt...hihetetlen, a lányok olyan vígan elvoltak nélkülem, ő meg...most a szintidőmet szeretném picit javítani, aztán növelni a távot. Tetszenek a céljaid, bátor vagy, de simán menni fog, mert elég elszánt is! Hajrá!!!

    VálaszTörlés