2013. április 27., szombat

Ajándékpéntek

A. nem dolgozott pénteken, ez a nap még 1-2 évvel (de talán pár hónappal) ezelőtt így nézett volna ki:
Ébredés az első ébredő gyermekkel együtt, de ha mégsem kel senki korán, akkor 6-kor. Olvasgatás ha egyedüli ébrenlévő vagyok, mesélés ha többen, reggeli készítése, mosás bekészîtése, ovis(ok) útnak indítása, megkérve A-t, hogy hazafelé álljon már meg a lángososnál reggeliért. Második kör kávéval reggeli, majd romeltakarítás és egyéb háziasszonyi teendők ellátása, ebéd, A. elugrasztása az ovis körre, szieszta. Fél4-re Szofi zsúrra hivatalos, A. elvisz, elvégre bő 2 km, 6-ra értünk jön, gyerekvacsi, tánc, alvás.

Ehhez képest ez tegnap a következőképp zajlott: 
Ébredés 6-körül, Koni ébresztésére. Elhatározás, hogy ebből milyen jó kis reggeli futás lehet ha most gyorsan csinálok egy kávét és eszem egy tál müzlit még időben, indulás előtt fél óráig legalább fél liter vizet is magamban tudva. Nagyok ébredése, ruháik kikészítése,  mosás indítása, majd indulás az oviba: ovis bringával, én mellette lassan kocogva (1km), ovitól saját tempóra váltva birtokba venni a tavakat. 5km futás után séta (sok volt benne a dimb-domb, ezt még szokni kell!), hazafelé lángos vásárlás, itthon a teraszon frappéval annak elfogyasztása. Na ekkor éreztem úgy, a családom itthon lévő tagjait és bimbókat hozó leandereket szemlélve, hogy ennél tökéletesebb reggelt nehéz lenne elképzelni (ok, a tenger...), na de félre az álmodozással, irány zuhanyozni! Később tenni és intéznivalók után séta az oviba, vissza tempósan haladva (2km), majd rövid szieszta után irány a zsúr Szofival, természetesen gyalog (2km). Haza már A.-val és autóval, Konifürdetés és altatás után Milánnal sietés a táncra (kivancsi volt milyen, tetszett neki!/oda vissza 2km séta), ott már azért éreztem hogy a teljes erőbedobás ezúttal mást jelent, este zuhany, ájulás. 

És mennyivel jobban érzem magam így?! Hejehuja! :-D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése