2013. március 4., hétfő

Sunday brunch

ez az a kifejezés, amivel eddig még nem találkoztam, és bár az utazós blogba tartozna ez a bejegyzés (ott majd írok róla bővebben is, de egyéb restanciáim is vannak még...), itt is meg kell említenem, hogy ez egy nagyszerű találmány!

pár héttel ezelőttig még nem tudtam arról, hogy mit is takar ez, vagy hogy ez egy amolyan nemzetközi "szakkifejezés", mostanra már tisztában vagyok vele. a lényeg: egy négycsillagos superior szállodában voltunk wellnesselni, eredeti tervek szerint Matusiékkal, de a csillagok közbeszóltak. tehát wellness vasárnap, szállás nélkül (idén nem férne bele a már hagyományosnak mondható téli hosszú hétvégézés): kora reggeltől késő estig a medencék, szaunák és egyéb csodák használatát megspékelve egy fantasztikus svédasztalos ebéddel  a nap közepén, mindezt jutányos áron: 6500 Ft/fő-ért, gyerekeknek 6 éves korig ingyenes. a helyszín maga a tökély: a Mátrában jártunk, a szálloda ami ezt a remek lehetőséget biztosítja, a Lifestyle Hotel Mátra volt, amiről csak dicsérő szavakkal tudok megemlékezni. a személyzet csillagosötöst kap: mintha mindenkivel személy szerint, külön foglalkoztak volna, mindenhol jelen voltak ahhoz, hogy bármikor bármiben segíteni tudjanak, de pont úgy, hogy az egyáltalán ne legyen zavaró, mindenhol tökéletes eligazítást és tájékoztatást kaptunk, a gyerekekhez pedig mindenkinek volt egy-két kedves szava vagy mondata. a pancsolást mindannyian élveztük, főleg a nagyok, a sodrófolyosó nagy kedvenc lett, én személy szerint az ő örömüknek örültem leginkább, de azért az ebédről is csak magasztalva nyilatkozhatok: bőségesebb választékú svédasztallal már találkoztunk, finomabbnál azonban eddig soha, sehol. a majd' félórára tehető magányos szaunázásommal koronáztuk a napot, ugyanis Koni elaludt az egyik medence parti pihenőágyban, a nagyok a gyerekmedencében biztonsággal elvoltak, A. pihenve mindhármukat szemmel tartotta. 

a gyerekek egy dolgot kifogásoltak végül: azért nem érezték jól magukat, mert szerettek volna "választósat" vacsorázni is, és ott aludni, de megbeszéltük, hogy ezt most sajnos nem lehet... ennek ellenére azért még szomorkodtak egy picit, különösen Milán, akinek a Majmócáját sikeresen elhagytuk az egyik állomásunknál hazafelé jövet (hejj, volt ám elkeseredés, még én is pityeregtem... :-I), de aztán meglett, úgyhogy ezekben a percekben már száguld is hazafelé, ha minden igaz. :))

azóta persze már rá is kaptam, hogy utána nézzek hol lehetne még részünk hasonló programban (ennyiért más helyeken ugyanis vagy fürdőbelépőt, vagy ebédet "osztogatnak", a kettő együtt igen ritka), és bizony vannak olyan szállodák, ahol megvalósítható ilyesmi, fel is írtam a fejemben lévő listára, úgy, ahogy a budapesti 5 csillagos szállodákat is, amik amolyan álomkategóriaként (értsd: tutisohanemkerülrásor) voltak eddig a tudatomban, ám 8-9000 Ft-ért korlátlan svédasztalos fogyasztással (enni és innivaló!) ott is működik hasonló, igaz wellness nélkül, de azt mondom hogy egy ilyen helyen még így is megéri, igaz ez gyerekek nélküli program lenne. majdegyszer... (A., ezt most ne olvasd!) vagy amolyan romantikus meglepiként.(ha elolvastad buktad, te hívsz meg :P :D). 

2 megjegyzés:

  1. Hű, ez nagyon jól hangzik. Mi éppen tavszi végkimerültségben szenvedünk és lesz két szabadnapunk, amikorra jó lenne valami ilyennel meglepni páromat, de ha keresgélek a neten, sosem találok kedvező dolgokat.
    A majmócával jólmegijesztettél, mert elsőre úgy hangzott, mintha végleg elveszett volna és emlékeszema régi pincés sztorira is még...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. mi is azt hittük hogy végleg, de a biztonsági őr bácsi vigyázott rá, ... na de bővebben majd ma megírom. ;)

      a sunday brunch egyébként általában inkább éttermekre jellemző, de vannak olyan wellness szállodák akik pancsolási lehetőséggel kibővítve kínálják a programot. remélem találsz megfelelőt, mi nagyon élveztük! :)

      Törlés