és nem, még mindig nem tudom megérteni, hogy a kapcsolatok igen nagy százaléka úgy működik, hogy együtt vagyunk x éve akkor házasodjunk össze, ennyi évesek vagyunk, vállaljunk gyereket, és nem számít az, hogy a kapcsolat amolyan "végülis jól megvagyunk" szinten mozog, és nincs bensőségesebb tartalom. nincs a másik melletti kiteljesedés, csupán egymás mellett élés, és az emberek beveszik azt, hogy "jajh, mások is szoktak veszekedni", meg hogy "jajjh, x év után már nyilván nem olyan a szex", és így tovább, meg hogy a "szerelem úgyis minden kapcsolatban elmúlik". és akkor maradnak azok a fő érvek, hogy x éve együtt vagyunk meg már y évesek vagyunk és akkor most kell két gyerek de izibe'. a tervgazdálkodás már a szociban sem jött be, családalapításnál pedig pláne nem fog működni.
tisztelet a kivételnek, és bocs de ez most felgyűlt bennem az elmúlt 1-2 hét alatt több példából.
Aki elfogadja, hogy csak ennyi jár neki az élettől - az vagy megtalálta a boldogság (inkább csak elégedettség?) nyitját, vagy majd egyszer (többnyire későn) megpróbálja benyújtani a számlát... de kinek is?
VálaszTörlésÉn ismerek olyasvalakit, aki azért nősül meg hamarosan, mert már x éves... Csak a párját sajnálom, mert tényleg csak ezért veszi el? Hol van már az az idő, amikor az emberek azért házasodtak össze, mert szeretik egymást? Mi is hamarosan összeházasodunk Apával, de nem azért, mert x évesek vagyunk és ilyenkor már kell(ene). Eddig nem volt rá szükség, hogy ilyesmit tegyünk, mi úgy gondoltuk eddig, hogy ha szeretjük egymást, akkor mindegy, hogy van-e papírunk róla vagy sem...
VálaszTörlésKét gyerek után meg már szinte mindegy is, hogy házasok vagyunk-e vagy sem. (Végül azért döntöttünk úgy, hogy akkor legyen, mert bizonyos hivatalos dolgokhoz kelleni fog a házasság. De továbbra is úgy gondoljuk, hogy a boldogságunk nem ezen fog múlni...)