2012. szeptember 17., hétfő

az első ovis nap


az első ovis napunk korántsem indult zökkenőmentesen. ahogy azt megjósoltam (magamban), Szofi igaz kicsit bátortalanul, de hamar jól érezte magát, sőt reggel úgy kelt hogy mikor indulunk már? Milán viszont... először nagy vagány volt ő is, kiválasztotta hogy miben akar menni, elmondta sokszor hogy hogy hiányzik már neki az ovi, aztán végül sírva kapaszkodott a lábamba, mert nem akart bemenni. :( annyira sajnáltam szegényt... mivel Koni is velünk volt, megbeszéltük hogy egyikükkel sem megyek be a csoportszobába, de ugyanazon a folyosón van az öltözőszekrényük (polcuk), és ott várom őket. abban maradtunk, hogy ma 1 órát maradunk, és hazajönnek velem mindketten, holnap kicsit többet, szerdán pedig már ott is ebédelnek majd... elvégre nem csinálhatom azt, hogy az egyiküket elhozom, a másik meg marad.

na hát ebből az lett, hogy ma éppen ugráló vár, arcfestés és fotózás is volt az oviban, amit annyira élveztek, hogy úgy kellett őket rábeszélni fél12-kor, hogy induljunk már hazafelé, és bár Milán nem mert ugrálni, meg nehezebben oldódott, összességében mégis jól érezte magát, és maradni akart. remélem holnap zökkenőmentesebb lesz a dolog...

az arcfestéssel meg úgy voltak egyébként, hogy mindketten ráindultak a dologra, de végül csak a kezüket tartották oda, arra kértek rajzot. megjegyzendő, hogy épp tegnap említette Milán, hogy ha majd felnőtt lesz, akkor szeretne egy "majmócás" tetoválást a kezére. hát... így teljesüljön minden kívánsága! :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése