2013. szeptember 25., szerda

Nem lehetne-e?

Az én kedves Uram megkérdezte tőlem ma reggel, hogy nem lehetne-e, hogy ne ilyen későn járjak el futni. Mert hogy egyébként tényleg későn megyek: fél7-7 körül  vacsiznak a gyerekek, utána lefürdetem a kicsit, A. 7-8 körül ér haza, akkor lefektetem a kicsit, utána zuhanyoznak a nagyok, és mire a gyerekek vízszintesben vagy legalább ahhoz közel vannak, akkor húzom fel a cipőm, jó éjszakát kívánva a családnak. Ez legtöbbször 8 után van, de előfordul hogy 9-kor indulok, és mivel most már legalább 1 óra a futásom, 10 után érkezem, de volt már hogy hosszú futás után 11-körül értem haza, utána nyújtás, zuhany, stb, és majdnem éjfél, mire ágyba kerülök. Szóval igen, kedves tőle hogy félt, vagy hogy szeretné ha nem éjszakáznék, de nem is értem hogy gondolta. Felvetettem a lehetőséget, hogy amint hazaér én indulok is, és akkor 12 óra munka után hullafáradtan, amikor ő is álmos-éhes-koszos, megkaphat 3 álmos-éhes-koszos gyereket, de kétlem hogy erre vágyna.

Ilyenkor azért elgondolkozom azon, hogy az elmúlt néhány év alatt vajon feltűnt-e neki, hogy minek vagyok én itthon, mit csinálok amíg ő dolgozik, mi a szerepem akkor ha hazajön, stb, de lehet kipróbálom hogy tényleg amint hazaér, én lépek is, mondjuk úgy egy héten keresztül, vagy amíg el nem hangzik a kérdés, hogy nem lehetne-e hogy mégis később menjek. :)

6 megjegyzés:

  1. Annyira gáz, hogy egy nap csak 24 órából áll!! Respect az egy óráért!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nem baj az a 24 óra, csak ha a másik felem nem 12-t dolgozna ebből, akkor jobban is be lehetne osztani. :) és köszi :)

      Törlés
  2. Gyakran az eszembe *futsz* este kocogas kozben. Ha a gyerekek kellett van erod/idod futni, akkor nekem is muszaj menni..
    Olyan szepen fejlodsz, falod a km-eket, inspiracionak is tokeletes. Nekem tutira. Koszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. En koszonom hogy leirtad ezt, jolesik olvasni. Hanarosan ujabb inspiralo bejegyzes kovetkezik :-)

      Törlés
  3. En a kadban henyelve most neztem az endot... es wowow!!!! De tenyleg!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hat en most egy par napig nem fekszem kadba, felek h nem tudnek kiszallni :-D

      Törlés