2013. szeptember 14., szombat

Anya... hát itt baziszép a tenger!

szóval igen, az történt, hogy nem írtam már közel egy hónapja, kicsit másfelé kalandoztak a gondolataim, írásra már nem jutott sem idő, meg gondolat sem, amit "papírra" vethettem volna, de mondhatjuk azt is hogy alkotói válságban voltam, de igazából az sem, egyszerűen nem is volt kedvem írni, úgyhogy nem írtam. 

Meg hát aztán volt ez a nyaralás is, ahol a gyerekek szerint "baziszép" volt a tenger (hűű meglepődtem ám a naplemente romantikus fényeinél ezt a szót hallva :D), tulajdonképpen bejártuk a Balkán egy jó részét megint, és beleszerettünk megint, és elegünk is lett belőle megint, és gondolom csak 1-2 évre megint. :D Pontosan azt szeretjük benne, ami az utazás végére időnként még sok is: a vegyes összevisszaságot, az emberek kedvessége az egyik, modortalansága a másik régióban, az ételek ízletessége az egyik, silánysága a másik országban, de írhatnék a háború és a mai napig tartó egymásnak feszülések és a béke úton-útfélen elénk kerülő nyomairól, a kelet és a nyugat éles elhatárolódásáról és egymás mellett éléséről (mecsetek, katolikus és ortodox templomok, pár lépésre zsidó temető....), a kb 20 évvel ezelőtti határátlépésre emlékeztető maceráról Montenegróba menet, a szegénység és a szocializmus nyilvánvaló létéről, ami érdekes hátteret nyújt a sokcsillagos szállodáknak és a luxusjachtoknak. nos hát ja, volt kaland, élmény, és rengeteg látnivaló, meg is írom majd a másikban, idővel - ahogy ez már lenni szokott. Én azért elmennék Albániáig is egyszer, tényleg, úgy érzem ott van az, amit igazán keresek. Ja, egyébként rengeteg túramotoros volt ám, meg is fordult a fejemben, hogy úgy is neki lehetne vágni, csak hát a túradobozba már nem férnének el a gyerekek, szóval még agyalni kell a megoldáson. :)) És lám, a véletlenek és a jelentések: nem véletlenül láttam én azt a BiH matricás motort pár hónappal ezelőtt. Ugye hogy ugye? Hajós felfedezés is volt, Dubrovnikban láttam olyat ami tavasszal még messze, egész más vizeken ringatózott, 2006-ban is volt ilyen élmény, akkor kevesebb volt az eltelt idő és a megtett távolság a Drumbeat nevű hajó esetében, de ezek a dolgok azért megmaradnak bennem, egy kellemes mosolyt hagyva maguk után. 

Aztán hazatérve a zord Magyarországra (időjárás, emberek, hová lett a nyár????), egy lassan telő álmatag nap után bele is vetettük magunkat az ovis-munkás-kenyérsütős-mosós-pakolós hétköznapokba, miután tiszta lett az utolsó nyári ruha is, a gyerekek kinőtt és nyári ruháit el is raktam (szortírozva, amiben Anyu is segített, kinőtt fiú ruhák ide, lánycuccok oda, Koni által is kinőtt lánycuccok amoda, örül majd pár család, ahogy mi is örültünk anno). Ja, volt végre tánc is a hosszú kihagyás után (tavaszi sípcsont mizéria, aztán nyári szünet), azt hiszem megtaláltam az igazán testhezállót, egészen mást érzek közben, mint az összes többinél, na de még idő, mire eljutok rendes, igazi táncórákra, de ne legyek telhetetlen és türelmetlen (hahaha), addig is marad ez, meg a futás. 

Ja, a kenyérsütés egyébként, rákaptam arra is, hogy egészségesebb dolgokat süssek, szóval a briós meg a hasonlók helyett a családnak marad a hagyományos (vagy sörös, krumplis) fehér kenyér, magamnak pedig teljes kiőrlésű rozs- és tönkölykenyeret sütök, egész jól sikerülnek, a rozs jó savanykás, néha megultrázom magvakkal is, nagyon menő, főleg ha szépre is sikerül. Csak nem kéne belőle annyit ennem, és tényleg eredményes lenne a próbálkozás. 

Mi is van még? Ja ... a vallomás. Kíváncsiságomat felkeltette egy valaki által elejtett mondat, így a sarokba hajítottam a múltkori véleményemet (hozzáállásomat? elvemet?) és megnéztem egy sorozat 4 évadját. 3 nap alatt... tehát ezúton is bocsi mindenkitől az ezzel kapcsolatos pár héttel ezelőtti kirohanásomért. Azért ennyi elég is volt egy időre, az a baj hogy rá lehet kattanni nagyon, és akkor halasztok mindent, mert jaj még egy részt meg még egyet meg jaj most mi lesz ezzel meg amazokkal, és hűű, már mindjárt éjfél, na jó akkor mára ez az utolsó, vagy előtti. Na neeeem. Ennyire nem lehetek zakkant, úgyhogy vissza is tértem a jól bevált könyveimhez, van most egy elkezdett és egy kölcsönkapott, és bár Hank eléggé hiányzik, de majd valahogy leküzdöm magamban a dolgot - vagy megvárom míg összegyűlik az újabb adag vasalni való. :)

na szófosás OFF, örülök a maileknek meg az üzeneteknek, kommenteknek, amiben hiányoltatok, jólesett, asszem' most már leszek.

5 megjegyzés:

  1. Jaj de jó hogy itt vagy!!! Nagyon hiányoztatok ám nekem is!!♥

    VálaszTörlés
  2. Én úgy nem szeretem, ha valaki húzza száját a sorozatokra, mert igenis van jó. Csak meg kell találni. :-)
    Na mondjuk az is halálom, mikor valaki azt mondja, hogy ő nem szeret olvasni mert nincs jó könyv.
    Kaliforgiára tippelnék. :-P Nagy kedvenc. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nem az a gondom a sorozatokkal hogy ne lennenek jok, hanem inkabb az hogy remesen rajuk lehet kattanni es raboljak az idot a sokszor joval ertekesebb es fontosabb elfoglaltsagok karara. :-)

      Törlés