2013. június 20., csütörtök

Na jó, ez már nekem is sok...?

Nem akarok nyafogni az időjárás miatt, de ez a hőség ami most van, még engem is kikészít, pedig alapvetően nyár- és forróságfüggőnek tartom magam.

Tegnap este volt a második alkalom, hogy készültem ugyan futni, de még este 9kor is úgy gondtam, hogy ebben a rettenetesen nehéz, párás levegőjű időben nem menne, vegigszenvedtem én a hétfő estét is es köszönöm, eleg volt.

Ma reggel viszont már nem halogathattam tovább a dolgot, beti 3 futásnak meg kell lenni ha júliustól a felmaratoni edzéstervet tényleg el szeretném kezdeni, tehát fél6kor felkeltem, egy pohár víz es egy szőlőcukor magamba döntésével elkezdtem falni a kilométereket. Egeszen pontosan hármat. Ennyi ment, nem több. A levegő párásabb volt mint este, két kilométer után úgy ereztem, hogy a pulzusom kiakasztaná a pulzusmérőt, ha lenne olyanom, minden egyes hajhagymám izzad, hogy a többiről ne is beszéljünk, és ilyenkor támadnak olyan gondolatok is, hogy szomjas vagyok, pisilni kell, kakilni kell, kavics ment a cipőmbe és ehhez hasonlók. Szóval 3 km-ig tudtam elodázni ezeket a kínokat, persze az izzadáson kívül egyik sem volt komoly, mindenesetre jólesett itthon kidőlni a teraszra egy nagy pohár víz, a tegnap este megsütött török perec és az A. által készített cappuccino társaságában, és azon elmélkedni, hogy azért remélem ilyenkor van olyan hatékony a futás, hogy ez a 3 mondjuk 5-nek számítson.

Mindenesetre megnyugtató, hogy akarmennyi is az annyi, többet tettem az egészségemért mint mondjuk egy évvel ezelőtt, és hogy a példakép "DK"-t idézzem: büszke vagyok arra a döntésre hogy egyáltalán elindultam, és ami a szenvedésem valódi okozója, az nem(csak) a meleg, hanem az elmúlt sok év alatt felhalmozott kilóim száma és a szintén évek alatt berögzült tespedés.

És mégegy DK gyöngyszem: " Hiszem, hogy mindenkiben ott rejlik az egészségesebb és magabiztosabb, boldogabb énje." - ezert is volt öröm látni, hogy a szomszéd háziasszony, aki kétgyermekes anyuka és dolgozó nő is egyben, olyan. .. "asszonyos" tipus, értitek, na ő is ugyanezért a célért indult el. Büszke vagyok rá nagyon! :-)

3 megjegyzés:

  1. Szia Snow, itt is 3 nap ilyen rekkenő volt, engem totál kiszívott a munkában a 60-80 fokos autóban való szétizzás. Én melegben jól tudok futni, sőt akkor esik a legjobban, voltam már olyan őrült, hogy délután kettőkor a tűző napon mentem...és itt szerencsére egyetlen bogár sem repül szembe, még szúnyog sincs az idén. Tegnap este nagyon vártam, hogy hazaérjek a munkából és futhassak, de egyre feketedett az ég és mondták, hogy jégesős vihar jön. Nem mertem elmenni, mert ha a mezőn futok, féltem, hogy belémcsap a villám, aztán mégsem lett (itt) vihar, csak nagy szél, de a villámlás sokkal odébb volt. Így most megint 3 nap elmaradt, de MA :-) Nagyon kíváncsi vagyok, hogy valóban fogok-e futni a nyaralás alatt is (tervezem). puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mert a villámlás, meg az eső nálunk volt :) (Gießen)

      Én is csak tegnap reggel, a "hűsben" futottam, de nekem sem az életem legjobbja volt. Ma egyből a teremve mentem inkább mindenféle izézni. (cardio) Mi lesz itt nyáron??

      Törlés
    2. Szia Orad, végre egy németföldön élő blogger, máris nézem a blogjaid!!! :-) üdv. Éppen most jöttem meg a futásból :-)

      Törlés