2013. június 12., szerda

Lábjegelés és a többi

Történt múltkor ami megtörtént: a 6 kilis verseny után 2 nappal futottam egy 10-est, majd másnap egy rövidnek és könnyednek érzett 8-ast, harmadnap pedig amikor ki akartam szállni az ágyból, úgy ereztem kettétört a sípcsontom. Persze eszembe sem jutott arra gondolni, hogy komoly lehet a baj, gondoltam oké, túlhajtottam, ennyi, és az internetes diagnózis és komoly, több éve (ultra)futók véleménye alapján (mindenkinek fáj, a sípcsont nyavaja a futók nagy hányadát előbb-utóbb utoléri) pár nap pihenő utan enyhe fájdalommal ugyan, de tovább űzni a viszonylag újkeletű szenvedelyem - nem tettem jól. Mivel rosszabbra fordult a helyzet, kénytelen voltam komolyan venni a kényszerpihit, jegelni, kenni és pihentetni (az ovis 2 km séta szükséges és kímélő átmozgatás volt), majd, a gyógyulás érdekében pedig eljött az, amit sosem gondoltam volna ezelőtt: nem mentem táncra, hogy mielőbb teljesen gyógyult lábbal tudjak futni. Meg is lett az eredménye: majd 2 hét kenyszerszunet után már ugy pattantam fel az egyébként nem igazán kedvelt bringára, mint aki elvonási tuneteket próbál elfojtani, és közel 10 km letekerése után új haditervet eszeltem ki: 5 km bringa úgy, hogy a helyi sportpálya legyen a cél, és ott a vizszintes és lábkímélő, puha salakon rovom a köröket, amíg teljesen helyre nem jövök. Így történt, hogy tegnap végre futottam 2 km-t, aztán örömömben úgy tekertem hazáig mint valami eszement tini. Bár érzem még egy kicsit a lábam, de határozottan állíthatom, hogy gyógyulófélben vagyok, és ezennel ígérem, hogy a továbbiakban próbálok  a ló innenső oldalán maradni, többek között azert is, mert az oldalsó számlálók már konkrét tények: nevezések leadva! :-)

2 megjegyzés:

  1. Tegnap megvolt életem első 5,5 km-e. Iszonyat büszke voltam magamra. Utána csináltam egy jeges limonádét és leforráztam a torkom, most itt szenvedek és iszom a mézes teát, mert nem akarok beteg lenni, mert futni akarok!! :-) Engem is rendesen bekapott az ékszíj. MOst páromat molesztálom, hogy jöjjön ő is, rá is rá férne!! :-) puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, most néztem hogy el sem ment a válaszom erre?!
      A lényeg: hatalmas gratula! Látod, hogy megy több is?? A korlátaidat te magad szabod. ;)
      M. is futott régebben, nem? úgy emlékszem mintha tavaly vagy azelőtt írtad volna, hogy ő is futott. hajrá, hajrá, nálunk A. kezdett el bringázni, képzeld! :D

      Törlés