2013. május 23., csütörtök

ígértem egy külön bejegyzést...

ígértem egy külön bejegyzést a futásról. nekem még mindig baromi furcsa és hihetetlen, amit művelek magammal - per pillanat úgy érzem, hogy időnként a testem is őrültnek néz, most például a sípcsontom melletti izmom kiált, hogy álljak már le - de nem fog kibabrálni velem, most mondom. ha a családom már megszokta, elfogadta, sőt lelkesít is, nehogy már a testem jelentsen akadályt!

a futásban nálam vannak mérföldkövek. ilyen volt az első alkalom, amikor azt a bizonyos harmincvalahány másodperces tüdőkiköpős vánszorgást produkáltam, aztán a következő jelentőségteljes esemény az első 5 km lefutása egyben, ezt követte az egy órán át való folyamatos futás, aztán a 6 km-es verseny (ezzel egyidejűleg az első futós (gyerekek szerint ezüst!) érem, bár minden fent nevezett távot teljesítő kapott ilyet :D), erre két nappal pedig életem első 10 kilométeres távjának lefutása következett. 

és persze lehet, hogy nagyképűen hangzik, de tényleg van hogy magával sodor a teljesítmény, és észre sem veszem, hogy mi a fene is történik velem: tulajdonképpen 3 gyermeket szültem az elmúlt öt év alatt, és a szülések, házimunka, valamint az itthon-óvoda, itthon-rendelő sétákon és az esti (khm) programokon kívül a testem komolyabb fizikai igénybevétele teljes mértékben megszűnt létezni. ehhez képest nem egész 3 hónap alatt eljutottam egy olyan szintre, hogy azt mondtam a családomnak hogy kimegyek futni, de most csak rövidet, végül mégis 8,28 kilométert gyűrtem magam alá, mert annyi esett jól - pedig előző nap futottam a 10-et. noormális?

lelkiekben is túl kellett lendülnöm néhány dolgon. az első ilyen volt az, amikor a több heti sötétben és egyedül, mondjuk úgy hogy szemtanúk nélküli futkorászást felváltották a világosban és közönség előtt végrehajtott edzések - az első pár beszólást eléggé a szívemre vettem, aztán megszoktam, most meg már nincsenek is ilyenek (vagy nem hallom meg őket?). a következő a futótárssal való futás volt, ami baromi nehezen ment, folyton úgy éreztem, hogy csak loholok a másik után, képtelen voltam a saját tempómban futni, jól ki is merültem már a 2. kilométer végére. a csúcs számomra a múlt hétvégi futógála volt, ahol nem elég, hogy fényes nappal, majd' kétezer emberrel együtt futottam, még barátok is eljöttek szurkolni... hát be voltam tojva rendesen. úgy gondoltam, hogy a saját tempómban futok majd, nem teszek különbséget edzéstempó és versenytempó között (mint a nagyok, lévén nálam még nem különült el a kettő :D), elvégre mekkora égés lenne már a cél előtt 1 kilométerrel feladni és onnantól sétálni vagy vánszorogni, ehhez képest utólag még meg is lepődtem, hogy úgy 20 másodperccel jobb kilométereket sikerült produkálnom, mint egyébként. wow! hozzáteszem azért azt is, hogy adott a dolog egy olyan lökést is, hogy már nem riadok vissza az ilyesmitől (pedig én és a közösségi sportesemények, hahh!), bár a legközelebbi kiszemelt verseny rajtja este 10-kor lesz. :)) 

most már bátran ki merem jelenteni tehát, hogy júliusban egy 10 kilométeres "éjszakai" futóverseny a cél, novemberben pedig irány a balatoni félmaraton! jövőre meg... 

7 megjegyzés:

  1. Gratulálok, nagyon ügyes és kitartó vagy. Én is belekezdtem és élveztem, dem ost plusz 7-8 fokos hidegben nem bírok és ez nagyon bosszant, hogy pont az időjárás gátol. Nem értem ám én sem, hogyan tudtál ilyen rövid idő alatt ekkora teljesítményt elérni, nem semmi vagy az biztos!!!
    Beszólások. Olyan fura ez, hogy otthon nem mertem futni az utcákon, mert mindeki megnéz, itt viszont mindenki fut és soha, senkinek sem jutna eszébe bárkit is megszólni. :-(
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm. :) ez az időjárásos dolog egyéni, talán azért is lehet mert én februárban kezdtem, de jobban esik a 10 fok mint a 20, komolyan. bár lehet, hogy ezt is csak szokni kell... majd nyáron meglátjuk. :)

      Törlés
    2. Én meg leginkább 30 fokos dögmelegben szeretek, szeretek leizzadni, akkor érzem valahogy, hogy tettem is valamit :-)

      Törlés
    3. Hat en minuszkettobn is ereztem, amikor remegett az osszes labamban levo izom a faradtsagtol. 30fokban attol tartok elobb kezd majd luktetni a fejem mint a combom. :-/

      Törlés
  2. Gratulálok! Turbó gyorsan emelted a távot!!! :)

    Követendő példa vagy! Én két és fél hete kezdtem, de még "csak" 3 km-nél járok. Ezt is nagynak tartom, ha azt vesszük, hogy viszem magammal ezt a fránya 15 kiló pluszt a szülések óta. De annak a lefaragásába is belekezdtem. (2 és fél kiló mínusz eddig). Szurkolj, az erőt ad!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi. igen, tudom, érzem is még mindig,... szívom is a fogam miatta, mert futás közben nem éreztem, hogy sok lett volna, de most szerda óta fájdogál a lábam, úgyhogy kényszerpihire fogtam magam. :(

      a plusz kilók száma a szülések óta nekem is megvan, tartogatom szorgalmasan, de hátha eljön az az idő, amikor lerázódik a felesleg a magunk alá gyűrt kilométerektől. én azt mondom hajrá, és ne a kilók motiváljanak! nekem is ennyi ment le, pedig 3 hónap munka van benne. szurkolok nagyon! szeresd meg, és a többi jön magától! vagy ahogy a futógálán egy felirat üzente: "ha elfárad a lábad, fuss a szíveddel!" :)

      Törlés
    2. Ma nagyon jó érzés volt futni. Régen nagyon szerettem, csak 8 éve abbahagytam A versenysporttal együtt. De most újra nekiálltam. Szerettem és szeretem most is, csak fél hatkor nehéz elindulni, amikor még hortyog a család. De ha ilyenkor tudok futni, akkor ezt kell szeretni és a csodálatos Duna-part és a friss levegő meg a csicsergő madarak kárpótolnak a korán kelésért! :)
      Igazából én többet nem szeretnék futni, csak minden reggel egybefüggően kocogni egy 40 percet. Most 30 percnél tartok. Ez esik jól, de jövő héten emelni szeretném egy fél környivel.
      És íme a példa, hogy asztmásan is lehet futni és nem kell belehalnia, csak ésszel kell csinálni! :)

      Törlés