Kiszakad-bekerül

Huu de jó volt! Ennyivel tudom jellemezni röviden a szerdai kiruccanást. Olyan jó érzés egy "pillanatra" kiszakadni a hétköznapokból, szinte leírhatatlan, de tényleg.

Eleve ott a repülés élménye, amikor napkeltekor felszállsz a gépre, pár pec múlva jön a jól ismert és imádott gyorsulós rész, ismét pár perc és felülről látni Budapestet, aztán a Balatont, az Alpok havas csúcsait.... nem egész másfél óra múlva pedig egy olasz városban landoltunk, ahol már a repülőtéren érezhető volt, hogy igen, ez egy egészen más világ.

A városba érve az első szendvicses-kávézós helyen reggeliztunk, amikor az ismerőseink nagy része még ébredezett itthon, és itt ért a már jól megszokott felismerés: Olaszországban egy pályaudvar melletti helyen is emberi árú, és kifejezetten (mit szépítsem?)) kurvajó szendvics és kávé kapható, előbbi friss hozzávalókkal gazdagon megpakolva, utóbbi meg hát olasz, na. Nem beszélve arról, hogy imádom nézni és hallgatni, ahogy készítik, olyan lazasággal, csak úgy csuklóból összedobva, gyorsan és mégis tökéletesen.... az utazásnak ez a fázisa máris megtette a hatását: tudatilag és lelkileg a maximális kikapcsolódás vehette kezdetét... Biztos ami biztos alapon négyszer is kávéztunk a nap folyamán - isteni szerencse, hogy az utitarsam nem kevésbé függő, mint én.

A nap további történéseit itt most nem is részletezném, arra ott az utazós blog, de annyit mindenképp idepötyögök még, hogy a dómot látni fantasztikus élmény volt, a kiruccanásunk egyben gasztro-túra is volt, valamint egészen megdöbbentő, hogy az olaszok milyen jól néznek ki mindig: ez a mindenkinek van stílusa, minden férfi férfias, minden nő nőies dolog magával ragad. Hogy ha egy ferfi megnéz, nem úgy teszi mint egy farmeros-polós pesti suhanc, hogy elmegy a nő mellett fapofával, majd utána fordul hogy megnézze a fenekét, hanem szemből végigmér, majd bugyiig hatoló tekintettel néz bele a nő szemébe. Azért nem mindegy, még nekem sem, háromgyermekes anyuka-feleség létemre, az egyik lealacsonyít, a másik felemel.

Shopping túra is lehetett volna a kirucc, vagy talán illett volna annak lennie, ha már egyszer Milánóban jártunk, és bevallom meg is csapott a szele, ugyanis úgy beleszerettem egy csodálatos táskába, hogy képtelen voltam ott hagyni, vagyis először még ment, de nem tudtam kiverni a fejemből és visszamentünk érte. :-) ez mondjuk nem a 2000 euros LV, és nem is a Valentinonal látott 7900 euros darab volt, de első látásra szerelem, és legalább nem kellett miatta eladni az autónkat például. El is gondolkoztam azon, hogy akik ezekben a boltokban vásárolnak, azok gondolkodnak-e egyáltalán azon, hogy melyik táskát vegyék meg, vagy  bemennek, hű ezt kérem, és egy másodpercig sem dilemmáznak azon hogy akkor most tenyleg azt akarják-e. Hogy vajon úgy vesznek-e egy kosztümöt, cipőt, táskát, ahogy én tejet a boltban, majd ülnek be a Gucci caféba egy espressora, ahogy én boltból hazafelé a lángososnál landolok, mintegy megkoronázva az élelmiszervásárlást? Félreértés ne essék, nem rossz szájízzel írom most ezeket a sorokat, pedig igazan cuki volt az a 150 000 euros Cartier óra is, tényleg, de szembesulni azzal, hogy mekkora különbség van emberek és életek között... sőt, igazából ugye nem szembesültem én azzal sem, csak az árcedulákkal, meg azzal a három japán turistával, akik Tod's, Armani, Valentino és sok más egyéb szatyorral a karjukon tőlünk kérdezték meg már-már ketsegbeesett és számonkérő hangon, hogy és a Chanel hol van?? Érted, nem meglát valamit a Chanelnél és megveszi, hanem tele pakkokkal még oda is bemegy célirányosan, mert kell valami onnan is. Na mindegy, legalább kinézték belőlünk hogy tudjuk hol lehet. :-)

Szóval szuper kirucc volt, a család is profitált belőle: amaretti keksz es parmiggiano került az asztalra hazaérkezésemkor, az agyba pedig egy hullafaradt, de mosolygós, elégedett, és tökéletesen boldog feleseg-anyuka. :-)