nő, görcs.

amikor elutazunk Európa déli részeire, akkor szembesülök leginkább azzal, aminek nálunk nincs úgy igazán kontrasztja, vagy ha van is, az igen fals.

nálunk a nőies nők (vagyis akiket annak neveznek) általában vékonyak (vagy legalábbis nincs súlyfeleslegük), formás cicijük van (az mindegy hogy "vették"-e), divatos frizurájuk, sokak pedig ezeken túlmenően még stílusuk is. aki meg nem nőies nő (vagy akiket nem tartanak annak), azokon súlyfelesleg van (bár a súly kérdés már kezdi elveszteni a fontosságát), nem öltöznek divatosan, nem sminkelnek, nincs frizurájuk, stb.

aztán az ember elmegy egy déli országba, és azt látja, hogy sok nő van, aki vagy vékony vagy nem (mondjuk délen inkább nem), többnyire hosszú haja van, majdhogynem mindegy milyen ruha, ékszer, stb van rajta, de kilép az utcára, és azt látod rajta hogy ÉL. hogy nyílt, hogy olyan a tekintete hogy befogadja és egyben kiárasztja magából az egész világot. más testtartás, más mozdulatok, más tekintet. látni rajtuk hogy élnek, és ez olyan kisugárzással vértezi fel őket, hogy talán nincs is az a (bár akár gyönyörű szép, tökéletes alakú, stb) mondjuk budapesti nő, aki felvehetné vele a versenyt. nem tudom, biztos hogy a déli mentalitás is sokat számít, de azt hiszem nálunk fokozottan jellemző az, hogy az emberek (különösen a nők) meg akarnak felelni. 

meg akarnak felelni a pasinak, a szülőknek, a közvéleménynek. jaj mit szól ha így, mit szól ha úgy, közben belül pedig teljesen más van, ami ugye frusztrációhoz vezet. belül harc van, kívülről pedig lesütött szem, szorongó arc és felhúzott váll látszik. és mindegy, lehet tökéletes alakú, formás (akár "vásárolt") cicikkel, stílusos ruha-cipő-kiegészítő dekorációval ellátva, tökéletes frizura és smink az "én nőies nő vagyok" jeligével ellátva, de egyszerűen nincs meg bennük az a kisugárzás, ami a déli nők többségében megvan. 

A-val is azt beszéltük egyébként, hogy sok magyar nőnek egyáltalán nincs kisugárzása. sokszor megjegyzem hogy hűű ez egy tökjó csaj szerintem, ő pedig lehurrog, hogy mi a jó rajta, szerinte kurvaronda (!), mert nincs kisugárzása, meg milyen a testtartása, ésatöbbi. hogy semmilyen. ő egyébként azt is kifogásolja, hogy sok nő, miután anyává válik, levágatja a haját (és bár sok nőnek jól áll a rövid haj), az énuram nem érti, hogy miért kell pasivá válni azért mert lett egy (két-három) gyereke. sok magyar nő oda akarja tenni magát, testileg-lelkileg eladhatónak próbál tűnni (én lefogyok, én mosolygok, én jólfőzök, én elhalmozlak, én lepedőakrobata vagyok, bebizonyítom hogy jó vagyok nálad), de nincs meg az a plusz, ami miatt úgy gondol rá a férfi, hogy húúúúú! amikor nem kell azon gondolkozni, hogy mit is akarok tőle? amikor nem kell végigelemezni, hogy ettől a csajtól eztéseztésezt milyen jól megkapom, tehát nekem jó lesz, akkor vele maradok. hanem kell legyen egy plusz, amit nem tudsz megmagyarázni. és ez benne van azoknak a nőknek a tekintetében, testtartásában. amikor azt mondom még én is, női szemmel, hogy húúú. az ember ránéz és azt gondolja, hogy ez a nő elégedett, és él. mert az, ami nem (illetve nem csak) látszat, az rendben van vele, belül. nem görcsöl órákig a tükör előtt, hanem felveszi a ruhát azért, mert jól érzi magát benne. ő maga. és leszarja hogy más mit gondol. és mégsem követ el baklövést. mert nem azért csinálja hogy másra hasson, hanem talán azért, hogy magának tessen, és talán ezért fog tetszeni másoknak is. mert ránézel és látod hogy ő rendben van. 

jópár éve már, hogy olvastam a Csernus-féle Nő c. könyvet. ő gyönyörűen leírta a mai (magyar) nők egyik fő hibáját, amit nemes egyszerűséggel görcs-ként lehet jellemezni. ehhez hozzá kell venni a mostanában kialakuló "engedd el" típusú életszemléletet, amit sokáig én úgy alkalmaztam, hogy engedjem el azt, amit "akarok", aminek kell, az úgyis visszajön. aztán kellett pár év, mire rájöttem hogy nem a dolgokat kell elengedni, hanem saját magamat. iszonyú nehéz, de csőstül jön a haszon. nemcsak egy csomó idegeskedéstől kíméli meg magát az ember, hanem levetkőzi a megfelelni akarást, a szerepjátékot amit a szülők/pasi/közösség miatt magára ölt, ami a fő gond, hogy a 3 kategóriában ez 3-féle szerepet jelent, és plusz a negyedik ami mi magunk vagyunk belül. 

mondjuk koránt sem jelenti ez azt, hogy én mennyire kvára rendben lennék, dehogy. ez egy út, hosszú és nehéz, és én is van hogy megállok, vagy épp visszafelé lépegetek rajta, rágörcsölök olyan dolgokra, amikre nem szabadna. amikor agyal az ember, hogy ez vagy az miért történt, vagy most mi a célja, mi ezzel a feladatom, stb. matusi ebben mondjuk nagy tanítóm, már bő 1 éve is mondta, hogy nem számít a mért. az számít, hogy én hogy állok hozzá és hogy oldom meg, nem a másikkal való dolgot, hanem saját magamban a másikhoz való hozzáállást. akkor még nem hittem neki, de most már úgy-ahogy megy ez a dolog. biztos vagyok benne, hogy ez valahogy ösztönösen benne van a déli nőkben, egyszerűen látszik rajtuk. 

szófosásom van má' megint, bocs. :D