2014. július 31., csütörtök

eseménydús

jaj annyi minden történt már megint, hogy azt sem nagyon tudom merre van előre. egyrészt talán az időjárásnak is köszönhető (meg tudom-tudom, a csillagok...), olyan hangulatingadozásaim vannak mint megboldogult kismama koromban, aztán meg a nagyok nyaraltak Anyukámmal (!!!) közel egy hétig, én pedig minden Koni-alvós időt kihasználtam egy kis bárányfelhő-nézésre vagy zivatarvárásra, miközben élveztem hogy hűűűűűűűű, egy-gyerekesként milyen könnyű is helyt állni főzés-mosás-takarítás-rendrakás ügyben, komolyan mondom én magam is nyaralásként éltem meg ezt a néhány napot.

amúgy pedig különben is nyár, fagyizás, gyerektársaság hol nálunk, hol máshol, programok, befőzés, szalonnasütős esték, mikor-mi, most épp kertrendezős napokat is élünk, ásunk-talicskázunk vadul a gyerekekkel.

aztán voltunk A-val BuenaVista koncerten is, ennek igen nagy jelentősége van. amikor megláttam a hírlevelet, hogy ismét lesz koncertjük a margitszigetiszabadtérin, azonnal lecsaptam két jegyre. később szembesültem azzal, hogy a mostani világ körüli turnéjuk "adios tour" névre hallgat, ami azt jelenti, hogy többén nem koncerteznek... vagyis az öregeket már nem láthatjuk a jövőben - így sem maradtak már sokan, hiszen a nagy nevek több mint fele nincs már velünk. amikor szembe jött néhány cikk ezzel kapcsolatban, kicsit szomorúan vettem tudomásul, hogy beigazolódott a sejtésem: az utolsó turnéjukat róják, ami 2015-ben, Kubában ér majd véget. na de sebaj, az uccsó koncertre van jegyünk, ez a lényeg... szép búcsú lesz ez. 

amikor a Flórián térről sétáltunk a szigetre, eszembe jutott a 12 évvel ezelőtti koncert, akkor még Ibrahim Ferrerrel, a Sziget fesztiválon (vagy ki tudja hogy is hívták akkor). azóta minden egyes Buena Vista koncertről szomorú szívvel jöttem el, és gyötört a kérdés: hogy jutok el én Kubába? és most, hogy az utolsó koncertjükre andalogtam az én urammal, zsebemben a Kubába szóló repülőjeggyel... leírhatatlan érzés volt. kétszer is könnyeket csaltak a szemembe a bácsik, ezt most nem is részletezném, minden tekintetben fantasztikus koncert volt, méltón megemlékezve minden tagra, a zenekar egész történelmére, állva tapsolt a közönség, nem is kérdés, hogy telt ház volt. 

a Margit-szigetről hazafelé sétálva pedig eljátszottam a gondolattal, hogy de jó is lenne látni őket, még egyszer utoljára-utoljára is Kubában... mert elvégre nekik köszönhető, hogy megfogant bennem a csírája annak, hogy én olyannagyonnagyon el szeretnék jutni oda, a róluk készült film (vagy százszori) megtekintése óta vágyom arra, hogy Havannában, a Malecónon sétálva beterítsen az Atlanti-óceán kicsapódó vize... és mert én olyan nagyon telhetetlen vagyok. Fel is túrtam az internetet az infoért, és egy e-mail váltás a következőt eredményezte:  

It is a pleasure to communicate with you. We have in our hotel the Traditional Cuban Music Concerts with members of the Buena Vista Social Club.
The Traditional Cuba Music Concert is inside of  1930 Ballroom on Tuesdays and Saturdays. The ballroom open at 8:30pm, the concert start at 9:30 pm until 11:30 pm. .... 

Muchas gracias :*** és száztizenkettő :))

merj nagyot álmodni!
(és ezt külön üzenném annak a kedves olvasómnak is, aki e-mailben várja a válaszomat... igyekszem írni!)

2 megjegyzés:

  1. Még soha nem hallottam erről a zenekarról. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ez nekem csak azért fura, mert úgy rémlik hogy te is készültél már Kubába, és akit egy kicsit is vonz a téma, az az ország, biztosan belefutott, max nem tetszik neki. Egyébként soha ne mondd hogy soha, mert minden évben írok róluk bejegyzést, és rakok be klipet is. :P

      Törlés