2014. július 14., hétfő

Elapátlanodva

Itt vagyunk, megvagyunk, túléltük az apátlan hétvégét. :) 

Na nem kell semmi rosszra gondolni, végre A. is belekóstolt abba, hogy milyen ízű a család- és munkamentes szabadidő. Neki baromi ritkán adatik meg az ilyesmi, ugyanis itthonülő tipus, már amikor éppen nem dolgozik akkor arra van a legkevésbé energiája hogy kimozduljon. Na de most mégis megtette, és péntektől vasárnapig egy motoros kalandtúrán vett részt az Őrségben, ahol baromi jól érezte magát, mi pedig nagyon örültünk az örömének. Igazi pasis program volt! - persze irigyeltem egy kicsit, mert hát miért ne?!

Nehezített terep volt egyébként számomra is, ugyanis Anyukám is épp most ment nyaralni... no de sebaj, mi is nyaralósra vettük az ütemezést, voltunk piacon, fagyizni, tejesnél, szombat estére pedig szalonnasütés volt a terv. A fentiek tükrében megállapítható, hogy az egyetlen férfi a házban Milán volt, ő segített például a szalonnasütés tűzrakásánál is, mert amikor már egy órája próbálkoztunk és csak füstölt a halom, de be nem gyulladt, félvállról benyögte, hogy miért nem öntünk rá lakkbenzint? Apa is azt szokta! Hatéves létére ő az ész a családban, múltkor a konyhaszekrény ajtaját is ő csavarozta fel, amikor az apja egy többnapos munkán volt oda. Hát hiába... férfi kell a házba, különben az élet megáll. 

Természetesen volt örömködés, amikor A. hazaért, fincsi ebéddel vártuk a nyakába ugorva, majd együtt borultunk az ágyba sziesztaidőben. Szép az élet, na.  :D

2 megjegyzés:

  1. Mikor lesz Milán eladósorban??? (azt sem tudom, mi az a lakkbenzin) Respect!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hogy konkrétan mi az, én sem tudom, de a tűz égett tőle rendesen. :D

      Törlés