Egy igen szellemes Naszreddin-történet jól mutatja - mondta -, hogy addig nem lehet lépni, amíg nem látjuk át az igazság viszonylagosságát. Naszreddin az udvarban tartózkodott, és hallotta a király panaszát, hogy hamisak az alattvalói.
- Felség - járult az uralkodó elé -, van ilyen igazság is, meg olyan igazság is. Az embereknek gyakorolniuk kell a valódi igazságot, mielőtt a viszonylagos igazságot alkalmazhatnák, de mindig fordítva szeretnék. Ez az oka, hogy nem veszik olyan komolyan az ember alkotta igazságot, ösztönösen tudják ugyanis, hogy az pusztán a képzelet szüleménye.
A király nem értette.
- Vagy igaz, vagy sem - mondta. - Az embereket igenis kényszeríteni fogom, hogy igazat mondjanak, míg végül hozzá nem szoknak, és igazmondók lesznek.
Amikor másnap reggel kinyitották a városkapukat, bitófák álltak előttük, mellettük a királyi gárda egyik tisztje őrködött, majd egy hírnök kikiabálta, hogy attól kezdve mindenkinek, aki be szeretne lépni a városba, először válaszolnia kell az őrszolgálatos tiszt kérdésére. Az igazat és csakis az igazat mondhatja!
Naszreddin elsőként lépett a tiszthez.
- Mi célból akarsz a városba menni? - kérdezte tőle az őrt álló katona. - De igazat szólj, különben Istenemre mondom, lógni fogsz.
- Azért megyek a városba - felelte Naszreddin, és az akasztófára mutatott -, hogy arra a bitóra felakasszanak.
- Hazudsz, kutya! - kiáltott rá diadalmasan a tiszt. - Senki nem megy a saját vesztőhelyére. Nem hiszek neked!
- Nahát, ha hazudtam, akkor akasszál fel!
Eltöprengett a katona.
- Igen, de akkor az válna igazsággá, amit mondtál! Nem akasztalak fel.
- Pontosan így van - nevetett Naszreddin a katona dilemmáján. A te igazságod nem az enyém!
Tolvaly Ferenc - Boszporusz felett a híd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése