Emlékezetes verseny

Nagyjából ennyit a jó oldaláról: tehát sikerült a futócipő tesztelés (lényegéről később), gyönyörű helyen futottunk, nagyon hangulatos verseny volt, nem nagy tömeggel (annál több szúnyoggal, mindegy, túléltük), kedves emberekkel (a barátaimat említve elsősorban, de elbeszélgettem másokkal is), egy kis malőrnek köszönhetően pedig testközelből láthattam olyan futókat, akik 36 perc alatt futották le a 10 km-t, tátott szájjal néztem, olyan tökéletesen megkomponált mozgással siklottak az aszfalt felett pár centivel... amellett hogy nagyon-nagyon gyorsak voltak, szerintem ez már külön művészet. 

A malőr: szervezésnek nem adnék 5 pontot az 5-ből. Tájékoztatás okés, kedvesek voltak a szervezők, a segítők is lelkesítettek, bár volt 1 hely ahol én hiányoltam őket és csak úgy saccra futottam arra amerre a helyes útvonalat sejtettem, a második bakiba viszont csúnyán belefutottam (és tényleg!). Valahol 2 km után volt egy fordító, ahol sokan visszafordultak, de egyenesen nem láttam tovább menni senkit, nekem pedig a segítő csak odakiabált, hogy fordulj, fordulj, így én fordultam. A következő segítő már azt kiabálta, hogy hajrá, hajrá, már nincs sok hátra, itt már gyanús volt a dolog, hogy miről beszél, én nem a 4 km-es távon indultam hanem a 10-esen, annak meg még a felénél sem tartok, de gondoltam lelkesít mindenkit és ennyi... majd nagy hirtelen a célban találtam magam, kezembe nyomták az ajándék kis tornazsákot (nagyon tetszik egyébként), az érmet, pogácsát és innivalót, gratuláció meg minden, én meg álltam ott értetlenül, hogy most mi van? Mondtam is, hogy nekem 10 km-t kellett volna futnom, és mondták erre, hogy ja, akkor ott fent a fordítónál nem kellett volna fordulnom, én meg erre, hogy hát ott mondták a segítők hogy fordulj, fordulj... mivel sosem futottam még ezen a helyszínen, az enyhén ívelő úton egyenesen sem láttam magam előtt semmit, fordultam, mi mást is tehettem volna? Utóbb kiderült, hogy nemcsak én jártam így, DO-nak is odakiabáltak hogy fordulj-fordulj, ő is fordult, csak aztán utána szóltak, hogy ja, csak a 4 km-eseknek! Így ő újra kerülve a bóját végül korrigált és ment tovább (ezúton is gratu, nagyon jó idővel!), utánam viszont nem szólt senki, így mire bemelegedtem, már célba is értem. Később egy helyi emberrel beszélgetve diskuráltunk arról, hogy mondjuk nem lenne nagy költség fehér papírlapra fekete számokkal kinyomtatni az irányt, meg hogy hányadik km-nél tartunk mondjuk, csak a félreértések elkerülése végett, hozzáteszem hogy én alapból zenével futok, de így is a fülesnek csak az egyik fele volt bedugva, hogy halljam mit mondanak az út szélén, mert ha nem, simán eltévedtem volna vagy nekimentem volna egy-egy oszlopnak (csípő magasságúnak, szóval azért nem fejjel :P). Na mindegy... tanultam, ebből is, csak nemjó, na. :-I

Bosszantó volt ez az egész, vagy éjjel 2-ig ezen agyaltam, hogy milyen béna vagyok, hogy miért nem néztem jobban utána az útvonalnak, és különben is, és annyira készültem erre a versenyre tempóval is, távval is, majd bő 2 nap rápihenéssel, minden stimmelt, erre így járok. Nyaff. Ezen most egy pár napig biztos elkesergek magamban, némileg motivációvesztett is lettem, de remélem hamar kinövöm, hiszen bizonyos értelemeben nyakamon a félmaraton, amit remélem teljes egészében lefutok majd.

A futócipő: a Nike volt kint egy cipőtesztes promos busszal, két helyeske fiatalemberrel. A dolog úgy néz ki, hogy az ember odamegy, megnézik a lábát hogy vajh' milyen cipő való neki, a lelkes tesztelő a személyit odaadja, cipőt felveszi, és mehet a dolgára, a verseny végeztével meg visszacsere, kérdőív kitöltés és lehet kezdeni gyűjteni a rávalót, ha a cipő bevált. Nos hát gyakorlatilag ránéztek a lábamra 3 méterről és azt mondták befelé dől a bokám, majd a kezembe nyomtak egy szép (de nem túl szép színű) cipőt, hogy na akkor azt, talán. Kicsi volt, majd jött a másik, hogy nagyobb most itt náluk csak férfiben van, de egyébként lényegi különbség nincs is férfi és női cipő között, tehát mindegy, és megkaptam a gyönyörűséges cipellőt, ami egy álom, és kényelmes is, és jjjajjh ha egyszer ilyenem lehetne... még a neve is csodálatos: Nike LunarEclipse... beleszerelmesedtem, na (katt a fenti képre, megnő, és akkor látni valamennyire, annyira én-színű egyébként...). Igaz hogy az ára tűréshatáron messze túl van, a számomra szükséges méret pedig megdöbbentő: 42,5 (a 40-41-es lábamra), de nagyon jólesett benne a futás, szóval továbbra is lottózom. :)