2013. április 3., szerda

szösszenetek

ez a blogolósdi megint nem úgy jött össze, ahogy elterveztem, na de akkor jöjjenek a címszavak.

- múlt hét pénteken az oviban húsvétolás volt, kicsit eltúlozva éreztem utólag, hogy én bizony fehér ingben/blúzban küldtem a gyerekeket, ugyanis rajtuk kívül senki más nem volt ünneplőben (ők sem kifejezetten, csak a felső volt fehér...). 

- szintén ovis húsvét címszó: reggel Milán elmondta a locsolóverset az oviban (zöld erdőben jártam, nagy havazást láttam, el akart olvadni, szabad-e locsolni :D), majd NEM locsolt meg senkit, a kedvenc óvónénijével is közölte, hogy locsolja meg magát ha akarja, tessékittakölni. :D

- itthon aztán a remek időre való tekintettel kuckóztunk, pedig a húsvéti kirándulásnál nincs is jobb. volt bőségesen ennivaló (volt idő megsütni-főzni mindent), természetesen sk. kalács és kenyér került az asztalra a szokásosnak mondható sonka, főtt tojás, és a többi mellé. mi azok a fajták vagyunk akik a húsvéti étkezési szokásoknak a böjt részét nem, de a kajálás részét viszont hatványozottan megtartják. 

- mivel a locsolkodásnak sem vagyunk úgy kifejezetten hívei, csak Milán locsolt végig mindenkit, locsolt volna többször is, több csokiért, de hamar feladta. :)

- én voltam olyan jókislány, hogy vacsora HELYETT szombaton és hétfőn is futni voltam. így is visszajött majdnem 1 kg (pms?). 

- csavarogtak is a gyerekek: szombat éjjel a nagyok Anyunál aludtak (ehhehe, szabadon lehetett garázdálkodni), majd vasárnap délre jöttek Öcsémék Szofiért, akit magukkal vittek egy kis vendégeskedésre, majd a vasárnap éjszakát náluk töltötte. hétfőn persze sírt, hogy hiányoznak a vendéglátói, de megbeszéltük, hogy lesz még ilyen... persze legközelebb Milán lesz a soros. :)

- tegnap voltak vendégeink, egy barátnőm három gyerkőccel (így a nagyok még nálunk nem kezdték az ovit), így két anyuka hat gyerkőccel bírta a gyűrődést. magunk sem hittük hogy sikerülni fog: a délutáni altatást bár kis csúszással, de sikerült megoldani egyszerre! :)

- egyébként tudom hogy mindenki ki van akadva az időjáráson, én is, és hiába próbálok nem törődni azzal, hogy április másodikán is képes hó hullani az égből, az mégiscsak bosszantó (sőt...), hogy még semmi nem zöldell, semmi nem rügyezik, a leandereim itt kornyadoznak mert levegőre és napsütésre vágynak, a palánták amiket már ki kellene ültetni lassan szintén kornyadoznak, mert nem jó nekik bent, nem utolsó sorban ilyenkor már a balkonládákat is el szoktam kezdeni beültetni... mi lesz így? és még erre a hétvégére is mondanak minuszokat, ez már több, mint elég. :(

- asszem ennyi, most szaladok (futni is!) :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése