amikor szombat délután motorra pattantunk a zurammal, úgy egészen Tarjánig (40-50 km) az járt a fejemben, hogy na erről tuti írok majd egy hosszadalmas blogbejegyzést.
míg erőteljesen szorítottam a zabszemet, olyan gondolatok fogalmazódtak meg bennem, mint pl na tavaly az öcsém, idén a férjem tört az életemre azzal, hogy maga mögé ültetett, na meg hogy ki hitte volna, hogy mennyire fontos, hogy ne egy akármilyen, hanem egy JÓ bukósisak legyen az utas fején (is), mert a zörgő plexis, rázós úton és szél által szinte kalapként funkcionáló sisak igencsak ront az élvezeti értéken, a biztonságról nem is beszélve, ha már úgyis veszettül be voltam tojva, ugye. egyenesben még hagyján, de amikor bedöntöttünk a kanyarokban akkor azért fogtam rendesen az embert, néha becsuktam a szemem is, de be kellett látnom, hogy ha nem látok, még rosszabb. aztán Tarjánnál valahogy elmúlt minden ilyesmi érzés, és elkezdtem élvezni a dolgot, sőt az emberem combjára feszülő bőrnadrágja is feltűnt az első óra után, amit már rég éreztem így, ebben a formában. ;)
nyilván sokat nyomott a latban az is, hogy A. már kb akkor is motorozott, amikor én a csattogós falepkét tologattam a házunk udvarán, és már tíz évvel ezelőtt, amikor megismertük egymást, egy meglehetősen nagy motort terelgetett (750 ccm), tehát nyugodtan kijelenthetjük, hogy van gyakorlata, ráadásul nem is az a száguldozós fajta. halovány emlékeim nekem is voltak még a régi motorozós időszakból, de érthető okokból az elmúlt pár évben mellőztem a kikapcsolódásnak eme formáját, és bizony, el lehet szokni tőle. aztán amikor Tatán találkoztunk a többiekkel (egy 5 motorosból és asszonyaikból álló csapattal), jót fagyizva a tóparton a tetőfokára hágott a lelkesedés, és becsszó a hazautat kifejezetten élveztem! úgy szálltunk le a motorról hogy csak azt mondtam magamban: még, még, méééég! bár nem tudom, hogy mikor lesz rá lehetőség (mert azért 3 gyerkőcöt lepasszolni pár órára nem egyszerű móka :D), valamint a hátsóm is úgy beállt a megtett százegynéhány kilométer után, hogy most először elsunnyogtam a futást is hétvégén, de tény, hogy újra felvetődött bennem a réges régi gondolat: motorral kell menni Szicíliába! (A-nak csak az a kifogása, hogy nem nagyon tud olyan motorról, aminek 3fős oldalkocsija lenne... igaz!). :D
Mosolyogtam, mert mintha magamat látnám. Én félek a sebességtől. Nem magától a motorozástól, autóval sem érzem jól magam, ha 150 fölé megy mutató. Páromnak versenymotorja van, de még sohasem voltam vele, mert csak egybukósisak van és azért, hogy én egy-kétszer az életben vele menjek, nem akartunk venni másikat, így még csak ki sem próbáltam.
VálaszTörlésHát 150 km/h sebességnél kihullana a hajam, mi óvatos duhajok vagyunk! :)
TörlésA 150-et autóra értettem, mert azzal szoktunk 180-nal is menni és akkor enyhén félek.
TörlésÉn is utálom a motort, mert rossz élményem volt: 14évesen egy NDK-s cserepartnernél voltam németet tanulni, és be kellett vinnie a kórházba. Felültetett a motorjára, amit nem is vezethetett volna (valami 50-es évekbeli régi), bukósisak nélkül, a macskakövön robogtunk végig úgy, hogy a számban volt folyamatosan a haja. Na azóta sem ültem motoron :-D Ha négy kerék van alattam, nekem az az igazi ;-)
VálaszTörlésnaná, hogy a négy kerék, bár mivel jómagam maradnék a babakocsi vezetésénél, arra ülök amivel visznek. :D
TörlésNemár, nem tudsz vezetni?? :-)
TörlésTulajdonképpen nem is akarok. :-) de van jogsim....
Törlés