Szóval az történt, hogy az érzelmi hullámvasutam közepette nemcsak hogy a sütőm romlott el (gyakorlatilag annyira szétégett az alsó fűtőszál, hogy A. csak darabokban tudta kiszedni belőle, de már úton van az új alkatrész...), hanem még a lisztem is elfogyott, csak ma érkezett meg az új szállítmány.
A liszt egy hihetetlenül fontos dolog. Mert sütni még anyukámnál is tudnék, hiszen itt lakik a szomszédban, itthon bedagasztom, kelesztem, és átviszem megsütni, meleg van, nem fázik meg a tészta közben. Na de a liszt!!! Jó néhány hónapja már, hogy nem veszünk bolti lisztet. Több mint másfél éve állítom elő a pékárut magunknak, de úgy 99%-ban mindent (boltból/pékségből csak végszükség esetén, max havi 1 kg kenyeret veszünk, meg kakaós csigát, mert az soha nem sikerül jól), és miután sok jót hallottam a Szabó Malom lisztjeiről (ezittareklámhelye), akik jó minőségű gabonából hiperszuper osztályon felüli liszteket őrölnek (búza, rozs, tönköly.... teljes kiőrlésűeket is), vettünk próbából, és azóta elkötelezett híve lettem a Szabó liszteknek. Egyszerűen nem vagyok hajlandó bolti liszthez nyúlni. Szóval el lehet képzelni, hogy a gagyi bolti lisztből sokkal jobb pékárut lehet készíteni mint amit az ember megvesz, na most akkor ebből... uuuuh, komolyan mondom, hogy már a nyers tészta is ég és föld a másikhoz képest!
Olyannyira belelendültem a lisztelgetésbe, hogy a környékbeli anyukáknak is én rendelem, havi 2-300 kg jön a malomból - sok az otthon sütő anyuka, és egyre több, szerencsére. A kis logisztikai munka ami ezzel már, még az agyamnak is jót tesz, az, hogy megköszönik, dicsérik a megrendelők, meg a lelkemnek esik jól. Na de eltértem a tárgytól.
A liszt- és sütőhiánynak két hátulütője VOLT.
1. Bolti kenyeret vettünk. Elsősorban az általam rengeteget szidott albánpékségből. Így, hogy már régóta nem (t)ettünk ilyesmit, azt tudom megállapítani hogy a csodakenyér iszonyatosan sós, és minden pékárunak ugyanolyan íze van, van benne valami adalék, ami minden tésztájukat ugyanolyanná teszi, akár édes akár sós akár natur terméket vesz az ember. Valamint tömős is. Eteti magát a kenyér, kifli, az ember simán bever(ne) belőle akár 2-3 szeletet is (a saját sütésűből 1 szelet simán elég), de így két hét után már olyan szinten telítve érzem magam, mint aki halálra zabálta magát minden nap, pedig én csak reggelire eszem ilyesmit.
2. Itthon lévő anyukaként a sütés számomra terápiás jellegű. Mindig alkotok valami újat, mindig kell a kihívás. Mert az nem úgy van, hogy na ha van valami bajom, vagy túl nagy a hangzavar akkor elmegyek futni. Vagy leülök csendben... vagy zenét hallgatni. Eleve nálunk szitne soha nincs csend, a nagyok már nem igazán alszanak délután sem, csendes pihenő ugyan van, de az sem olyan. Szóval pörgés van reggel legkésőbb 7től este legalább 9ig. Ellenben ha találok egy receptet, megcsinálom, tovább fejlesztem. Öreg tésztázom, kovászolok, pumpernickelt sütök (na mire addig eljutottam, hónapok kellettek...), tökéletesítek. Akik látták, kóstolták már a finomságaimat, erőteljesen javasolták, hogy nyissak pékséget (jaa, lottózom!). Sikerélmény, na. Magamnak, a család előtt, az ismeretségi körben. Olyan lehet ez nekem, mint másnak a cigi vagy az esti sör, vagy ki tudja. És most két hétre nem volt meg és hiányzott. De már érzem az éppen sülő kenyérkém illatát... olyan jó, megnyugtató ez. És nem, nincs semmi bajom, ez most csak az a bizonyos plusz, ami hiányzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése