Én nem arra születtem!

én: Milán, kérlek add rá Konira azt a pelust, amíg felöltözöm.
Milán: de hát anya! Én nem arra születtem, hogy kisbabákkal foglalkozzak!

:-o

Hosszú lesz...

Szofi: Anya! Nem mehetsz el!! Apa nem is tud paradicsomlevest főzni! 

De anya ez egy TGV!!!

Mondom Milánnak, képzeld, micsoda vonattal fogok utazni A-ból B-be - és mutatom a képet. Válasz a hatévestől: DE ANYA, EZ EGY TGV!!! (rá van kattanva a vonatokra, kicsit..). Mondom neki, hogy ez nem TGV, hanem egy Thalys, de csak magyarázta, hogy de ha ő mondja akkor az az, csak más színre van festve. Nem hagyott nyugodni a gondolat, utána néztem... hát a gyerek közel sem csak a fantáziáját villogtatta, sőt:

"A Thalys PBA motorvonatoktól eltérően a Thalys PBKA motorvonatokat kizárólag a Thalys szolgáltatásért fejlesztették ki. Kívülről vörösre festett TGV POS-nak tűnnek, azonban technikailag hasonlóak TGV Duplex motorvonatokhoz, de nem kétszintesek. " - forrás: Wikipedia

amúgy élünk...

Ezt a bejegyzést is meg akartam már írni vagy egy hónapja, igazából még tombolt a nyári szünet, amikor megfogant bennem az írás gondolata az ügy kapcsán.

A zénanyukám mindig hülye biliformára vágta a hajam, mert szerinte úgy volt praktikus. Hiába tiltakoztam ellene, meg rém ciki volt, egyszerűen le lett vágva, sőt nem is bilifazon volt az, hanem focista frizura, tudjátok, elöl meg oldalt rövid, hátul kicsit hosszabbra hagyva. Aztán most, hogy van egy rémesen kezelhetetlen hajú lányom, az ő hajának is nekiesne anyukám, mert hogynézmárki. Szofi viszont növeszteni szeretné, kb fenékig. Meg tudom érteni. Hihetetlen, hogy mennyi frusztráció kerül elő most így, felnőtt koromban, mármint előjött bennem az, hogy tényleg mennyire utáltam a hajam egész kiskamasz koromig, mert soha nem lehetett olyan, amilyennek én szerettem volna. Sírtam hogy bénán néz ki, utáltam az egész mizériát. Úgy 13-14 éves lehettem amikor már erélyesebben szót mertem emelni az ügyben. Nos Szofi esetében... nem vágunk és kész. És nem azért, mert nekem nem lehetett akkor hosszú hajam, akkor márpedig neki az lesz, hanem mert ő szeretne hosszút. Amúgy tényleg nehéz kezelni, de egyre ügyesebben fonok. :)

Utóirat a kenyérről - bőség zavara...

Ezt a bejegyzést már korábban megírtam, csak véletlenül az utazós blogba posztoltam. :D

Szóval a minap megkérdeztem egy már több, nagyobb cégnél dolgozott pék ismerősünket: mégis mit raknak a bolti kenyérbe? A válasz a következő volt: végül is mindent beleraknak amit én itthon, csak még egy csomó minden mást is. Hogy mit? Szerinte azt én nem szeretném tudni.... adalékanyagok, állományjavítók, ésatöbbi. A töltelék sokszor romlott ez-az, például a romlott tejtermékeket előszeretettel dolgozzák bele a pékáruba, na ezt mondjuk nem pékségek, hanem olyan boltok, ahol helyben működtetnek sütödét, de amúgy minden mást is árulnak (nem szeretném nevén nevezni). 

Mondjuk igen, el lehet gondolkozni azon, hogy miért lehet az, hogy pl az albánpékséges kenyér bár első kóstolásra finom, de az igen gyanús, hogy mi a fenétől lesz ugyanolyan friss(nek tűnő) még szerdán, mint előző szombaton volt. Ugyanannak a kenyérnek a maradéka. :/ Normál esetben egy házi kenyér, ami nem tartalmaz semmit a "kötelező" hozzávalókon kívül, ennyi idő alatt már penészedni kezd, basszus.

Fogalmunk sincs, hogy mit veszünk (mit adnak el nekünk). Szerencsénkre legyen mondva, egyre kevesebb készterméket, bolti kaját, rendelhető készételt, nagyüzemi kaját tömünk magunkba, sem készen kapható vitamint, sem táplálékkiegészítőt nem fogyasztunk. Zöldség immár a kertből, ami nem terem meg, az a piacról, a tojás házi, tej a tejes kocsiból, liszt a malomból, most már a száraz tészta és a pékáru is kizárólag házi, a csirke saját, a sertés és a marhahús na meg a felvágott pedig olyan helyről van, ahol hozzáadott maszlagok nélkül állítják elő a dolgokat, nem vizezik, nem gyorsérlelik, nem szójázzák a cuccokat. láss csodát, nemcsak a betegségek kerülnek el, Szofi asztmája és A. allergiája is a múlté, gyógyszeres kezelés nélkül. Milyen érdekes?!

Fanktaktikus!

- óóó te borzalmasveszedelem! - mondom Koninak, miután reggel kilenckor már másodszor mostam fel utána a konyhát.
- ésmég, fanktaktikus is vagyok!

valamiért elszállt minden haragom... :D

Terápiás sütés - és mások

Szóval az történt, hogy az érzelmi hullámvasutam közepette nemcsak hogy a sütőm romlott el (gyakorlatilag annyira szétégett az alsó fűtőszál, hogy A. csak darabokban tudta kiszedni belőle, de már úton van az új alkatrész...), hanem még a lisztem is elfogyott, csak ma érkezett meg az új szállítmány.

A liszt egy hihetetlenül fontos dolog. Mert sütni még anyukámnál is tudnék, hiszen itt lakik a szomszédban, itthon bedagasztom, kelesztem, és átviszem megsütni, meleg van, nem fázik meg a tészta közben. Na de a liszt!!! Jó néhány hónapja már, hogy nem veszünk bolti lisztet. Több mint másfél éve állítom elő a pékárut magunknak, de úgy 99%-ban mindent (boltból/pékségből csak végszükség esetén, max havi 1 kg kenyeret veszünk, meg kakaós csigát, mert az soha nem sikerül jól), és miután sok jót hallottam a Szabó Malom lisztjeiről (ezittareklámhelye), akik jó minőségű gabonából hiperszuper osztályon felüli liszteket őrölnek (búza, rozs, tönköly.... teljes kiőrlésűeket is), vettünk próbából, és azóta elkötelezett híve lettem a Szabó liszteknek. Egyszerűen nem vagyok hajlandó bolti liszthez nyúlni. Szóval el lehet képzelni, hogy a gagyi bolti lisztből sokkal jobb pékárut lehet készíteni mint amit az ember megvesz, na most akkor ebből... uuuuh, komolyan mondom, hogy már a nyers tészta is ég és föld a másikhoz képest! 

Olyannyira belelendültem a lisztelgetésbe, hogy a környékbeli anyukáknak is én rendelem, havi 2-300 kg jön a malomból - sok az otthon sütő anyuka, és egyre több, szerencsére. A kis logisztikai munka ami ezzel már, még az agyamnak is jót tesz, az, hogy megköszönik, dicsérik a megrendelők, meg a lelkemnek esik jól. Na de eltértem a tárgytól.

A liszt- és sütőhiánynak két hátulütője VOLT.

1. Bolti kenyeret vettünk. Elsősorban az általam rengeteget szidott albánpékségből. Így, hogy már régóta nem (t)ettünk ilyesmit, azt tudom megállapítani hogy a csodakenyér iszonyatosan sós, és minden pékárunak ugyanolyan íze van, van benne valami adalék, ami minden tésztájukat ugyanolyanná teszi, akár édes akár sós akár natur terméket vesz az ember. Valamint tömős is. Eteti magát a kenyér, kifli, az ember simán bever(ne) belőle akár 2-3 szeletet is (a saját sütésűből 1 szelet simán elég), de így két hét után már olyan szinten telítve érzem magam, mint aki halálra zabálta magát minden nap, pedig én csak reggelire eszem ilyesmit.

2. Itthon lévő anyukaként a sütés számomra terápiás jellegű. Mindig alkotok valami újat, mindig kell a kihívás. Mert az nem úgy van, hogy na ha van valami bajom, vagy túl nagy a hangzavar akkor elmegyek futni. Vagy leülök csendben... vagy zenét hallgatni. Eleve nálunk szitne soha nincs csend, a nagyok már nem igazán alszanak délután sem, csendes pihenő ugyan van, de az sem olyan. Szóval pörgés van reggel legkésőbb 7től este legalább 9ig. Ellenben ha találok egy receptet, megcsinálom, tovább fejlesztem. Öreg tésztázom, kovászolok, pumpernickelt sütök (na mire addig eljutottam, hónapok kellettek...), tökéletesítek. Akik látták, kóstolták már a finomságaimat, erőteljesen javasolták, hogy nyissak pékséget (jaa, lottózom!). Sikerélmény, na. Magamnak, a család előtt, az ismeretségi körben. Olyan lehet ez nekem, mint másnak a cigi vagy az esti sör, vagy ki tudja. És most két hétre nem volt meg és hiányzott. De már érzem az éppen sülő kenyérkém illatát... olyan jó, megnyugtató ez. És nem, nincs semmi bajom, ez most csak az a bizonyos plusz, ami hiányzott.