4:32:40

Annyi mindent lehetne (vagy kellene?) írnom, de csak hébe-hóba szánok rá időt, hol ezért, hol azért. Na de most akkor jöjjön az egyik fő téma, a futás... 

Végre-valahára eljutottunk egy futócipő boltba, ahol megnézték a lábam, elszörnyülködtek, és azt mondták: nekem támasztékos cipőre van szükségem, mert a bokám és a boltozatom, hát hogy is mondjam... ezt igényli, na. Ennek két hátulütője van: drágább és rondább mindegyik támasztékos, mint a többi, szóval én már itt szörnyülködtem egy sort, na de ne adjuk fel a dolgot, én FUTNI AKAROK, a FÉLMARATONT AKAROM, márpedig ehhez ÚJ CIPŐ KELL, és ha egy ultrás (ezt a szó olyan mámorítóan hangzik a kis fejemben...) azt mondja hogy ilyen, akkor ilyen, én hiszek neki, elvégre ő tudja.... (és egyszer talán majd versenyen is találkozunk, hihi). Kiválasztottuk a milyent, és akkor jöttek a különféle méretek, aztán már a férficipők és abból a méretek, míg nem odáig jutottunk, hogy egy randa, támasztékos, férfi, 43-as cipő nyerte el az "ő lesz a jó" minősítést. nyugtáztam a napot: életem eddigi legdrágább, legrondább és legnagyobb cipőjével battyogok haza, lehetek-e így boldog? (lehetek! :D)

Tekintve, hogy előző nap kissé túlcsaptunk a lecsóba bulit illetően, másnap pedig indultunk az Őrségbe 4 nap kempingezésre, aznap még nem próbáltam ki, másnap pedig a sátorállítás, környék felfedezése sokkal előrébb való volt, mint hogy futkorásszak, de az első őrségi reggelen én biz' 6 órakor útnak eredtem, és körbefutottam a Vadása tavat. Négyszer. Az útközbeni forrásnál oldottam meg a frissítést, ott a cipőmre tévedt a tekintetem (nehogy vizes legyen :P), és megállapítottam, hogy óó, nem is olyan ronda. Az 5. kilométer után pedig azt, hogy nem is olyan nagy: kényelmesen elfér benne a lábam, nem úgy mint az előzőben.

A következő nap futásmentesen telt (a sípcsont gebasz óta, ami amúgy simán lehetett a nem megfelelő cipő miatt is Az Ultrás szerint), a rákövetkező reggelen viszont ismét útnak eredtem, akkor már a szomszéd falu templomáig futottam, meg vissza a tó másik partján, a forrást ismét útba ejtve, és remekül teljesített a cipő is, na meg benne én. Utána a tóparti padon nyújtva, majd elnyújtózva szemeztem az új szerzeménnyel, és megállapítottam: egészen csinos darab, különösen a kedvenc türkiz nadrágommal a felkelő nap fényében... jó páros leszünk! 

Itthon aztán bele kellett csapni a hosszúzásba, mert az új cipőt ugyan be kellett járatni a rövid távokkal, de a félmaraton időpontja egyre közeleg, én meg még sehogy nem állok, szóval gyűjteni kell a kiliket vadul. Hőség ide, hőség oda, én bizony útnak eredtem múlt hét csütörtökön este is, és bár 12 km volt tervben, csak 9 ment, ez is úgy, hogy 7-nél már könyörögtem volna azért, hogy valaki borítson rám egy vödör jéghideg vizet, és bár ez nem történt meg, találtam egy embert, aki épp locsolta a kertjét és szerencsére készséggel segített rajtam: megmostam a két karom, arcom, nyakam, ittam két kortyot, és folytattam a futást tovább: így is csak 9 ment, amit fejlüktetéssel zártam, hiába a kitűzött cél. sajnos ilyenkor kell megállni. Másnap hozzácsaptam a 3-at (akkor meg 5-öt szerettem volna, de nagy dörgés-villámlás közepette leszakadt az ég), vasárnap reggel pedig a soron következő csajos hegyen futást megtoldottam egy 3 km-es levezetéssel, szóval asszem' alakulunk. Kevesebb mint 100 nap a félmaratonig. Az előttem álló napok száma kevésnek, a táv soknak tűnik, de dolgozom az ügyön.

Ja és a címben lévő szám... azt még vasárnap reggel írtam fel. A pluszhármat futottam levezetésképp, úgy negyed 9 lehetett amikor egy kocsma mellett haladtam el. Onnan kiabált ki egy pasi, a fenti időt mondta be. Reflexből majdnem visszakérdeztem, hogy azóta iszik-e ott, aztán nyugtáztam magamban, hogy ez azért egy egészen jó kis maratoni időterv...